A fiatalság, az mindent elbír

hossz: 00:44:00

Tárgy: ’50-es évek, 1956, Kettős megszállás (második világháború)

Interjú rövid leírása: Az interjúalany beszél arról, hogy hogyan kellett apjának német származása miatt katonának állnia, és hogyan került szovjet hadifogságba. Mesél arról, hogy milyen hátrányok érik kulák és német származása miatt az 1940-es és 1950-es évek során. Beszámol az 1956-os forradalom során játszott szerepéről, illetve arról, hogy az ezt követő megtorlás során miként internálták Kistarcsára. Beszél a kiszabadulásának körülményeiről is, és arról, hogy milyen hátrányok érték ezt követően. 0:44--születés, iskolák, hogyan lesz az apja katona német származása miatt, illetve hogyan viszik el emiatt Oroszországba és Tiszalökre; 8:30--milyen hátrányok érik őt kulák és német származása miatt, és milyen munkát kapott így; 13:30--emlékei 1956-ról, hogyan értesül az eseményekről, hogyan szervezik meg a munkástanácsot és a nemzetőrséget, hogyan próbálja mérsékelni az indulatokat; 19:25--a november 4-i események, hogyan tartanak nála házkutatást és hogyan zárják börtönbe, illetve interják Kistarcsára; 27:55--kistarcsai internálása, milyenek voltak itt a körülmények, hogy bántak velük az őrök, milyen volt a beszélő; 37:0--hogyan engedik el őket végül, milyen hátrányok érték miután haza érkezett és hogyan szerzett útlevelet 43:20--milyen kitüntetéseket kapott

Említett időszakok, témák:
2. A második világháború időszaka (1941-1945)
2.1. Magyarország német és szovjet megszállásáról
2.4. Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
2.5. Katonai szolgálatról, hadifogságról
2.6. Személyi és anyagi veszteségekről
2.7. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
2.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
2.9. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
2.11. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
2.12. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
2.13. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
2.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
3. Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
3.2. Az újjáépítésről és a földosztásról
3.9. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
3.11. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
4. Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
4.1. A földosztás, majd az államosítások következményeiről
4.2. A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
4.5. Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
4.6. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
4.7. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
4.8. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
4.10. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.11. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
5. Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
5.3. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
5.4. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
5.5. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
5.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
5.8. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
5.9. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
5.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
6. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
6.1. A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
6.2. A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
6.3. A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
6.4. A forradalom napjainak eseményeiről
6.5. A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
6.6. A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
6.7. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
6.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
6.9. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
6.11. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
6.12. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
6.13. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
6.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
7. A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
7.1. A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
7.4. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
7.5. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
7.6. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
7.8. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
7.9. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
7.11. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
9. A rendszerváltozás és az azóta eltelt időszak
4.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól

Interjúalany: Hoffmann György, 1929, Liptód

Interjúalany foglalkozása: anyagbeszerző (Mezőgazdaság)

Felvétel időpontja: 2010. November 5.

Felvétel helyszíne: Babarc

Feltöltötte: afg

Interjút készítő iskola: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium