A forradalom költője

hossz: 00:39:00

Tárgy: ’50-es évek, 1956

Interjú rövid leírása: 0:00 családi háttér 1:21 1952-ben kezdett el verseket írni, mesél az első benyomásairól 9:02 a forradalom okait fejtegeti 11:04 1956-ban a műegyetemistákkal vonult fel a Bem-szoborhoz 13:35 a válasz nélkül maradt követelések hatására vonultak a többi helyszínre, követelték Nagy Imrét a kormányba, mert ő egy mérsékeltebb kommunista volt 19:35 a Parlament előtt a tömegben várták Nagy Imrét, ő felkapaszkodott egy páncélkocsira, ahonnan felolvasta a verseit 25:04 Nagy Imre megjelent, elvtársakként szólította meg a tömeget, amely tiltakozott ellene 26:45 ezt követően vonultak a rádió épületéhez, ő azonban lezártnak tekintette a napot 30:50 az emigrálásának okairól beszél, nyugati újságírók menekítik ki 38:56 végül Svájcba került

Említett időszakok, témák:
1. A két világháború közötti időszak (1918-1941)
1.1. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
1.2. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
1.3. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
2. A második világháború időszaka (1941-1945)
2.1. Magyarország német és szovjet megszállásáról
2.4. Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
2.10. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
2.12. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
3. Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
3.3. A társadalom és a gazdaság átalakításáról
3.8. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4. Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
4.3. A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
4.4. A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
4.9. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
4.10. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.11. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
4.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
5. Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
5.2. A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
5.5. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
5.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
5.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
5.8. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
5.9. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
5.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
6. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
6.1. A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
6.2. A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
6.3. A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
6.4. A forradalom napjainak eseményeiről
6.5. A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
6.6. A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
6.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
6.9. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
6.10. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
6.11. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
6.12. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
6.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
7. A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
7.3. A kivándorlásról („disszidálásról”)

Interjúalany: Pesti József, 1925, Győr

Interjúalany foglalkozása: Költő; tanár (Művészet, Oktatás)

Felvétel időpontja: 2011. April 15.

Felvétel helyszíne: Debrecen

Feldolgozásban résztvevő személyek: Filemon Norbert Laczovics Szabolcs Lajtos Ambrus Tanár: Pintér József

Feltöltötte: maszi1959

Interjút készítő iskola: SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM