A színház és az opera világa a XX. században

hossz: 00:39:00

Tárgy: ’50-es évek, Mindennapi élet

Interjú rövid leírása: Az interjúalany beszél opera és színház karrierjének kezdetéről (0:08), majd arról mi indította erre a pályára, és hogy lett az Opera társulatának tagja (1:30). Szól arról, hogy a Kolozsvári Színház munkatársa lett Erdély visszacsatolása után, s ekkor a magyar kormány mindent a rendelkezésükre bocsátott, valamint szól az erdélyi nemességről, például Bornemissza báróról (5:35). Hozzáteszi, hogy a fiatalok már nem tudnak arisztokratákat játszani a színpadon, mert nem találkoznak velük az életben sem, de régen ez másként volt (8:38). Szól a nemzetiségi feszültségek hiányáról, valamint az 1944-es megnyitóról, amin Hóman Bálint is tiszteletét tette (13:05). Szól arról, hogyan készült szerepeire (15:28), majd arról, hogyan kezdte újra karrierjét Debrecenben. Elmeséli, hogyan csókolta meg a játék közben egyik tanárnője, mikor még statiszta volt (17:36). Szól a szocialista fordulatról és a színházi élet megbénulásáról (21:08), majd arról, hogyan alakult meg és bővült a társulat (24:10). Beszél Soós Imréhez és Mensáros Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról, a kettő személyiségéről (27:30). Beszél az 1956-os forradalomról (30:00). Végül kedvenc szerepeiről, nyugdíjba meneteléről és további munkájáról szól (35:00).

Említett időszakok, témák:
1. A két világháború közötti időszak (1918-1941)
1.1. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
1.4. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
1.5. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
2. A második világháború időszaka (1941-1945)
2.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
2.9. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
2.10. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
2.11. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
2.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
3. Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
3.7. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
3.8. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
3.9. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
4. Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
4.3. A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
4.7. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
4.9. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
4.10. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.11. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
5. Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
5.4. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
5.5. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
5.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
5.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
5.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
6. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
6.3. A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
6.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
6.10. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
6.12. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
7. A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
7.5. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
7.7. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
7.8. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
8. Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltozásig
8.4. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
8.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
8.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
9. A rendszerváltozás és az azóta eltelt időszak
9.4. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
9.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól

Interjúalany: Bán Elemér, 1917, Hajdúnánás

Interjúalany foglalkozása: operaénekes. színművész (Művészet)

Felvétel időpontja: 2010. June 23.

Felvétel helyszíne: Debrecen

Feldolgozásban résztvevő személyek: Szabó Csaba Pintér Dániel Tanár: Pintér József

Feltöltötte: maszi1959

Interjút készítő iskola: SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM