Az 1958-as események

hossz: 00:44:00

Tárgy: Mindennapi élet

Interjú rövid leírása: 0:00 családi háttér, gyermekkor, módosabb családból származott, de 1945-ben elvették mindenüket, ezért beköltöztek Nagykanizsára, édesapja meghalt, amikor három éves volt 3:12 ezután paraszti életet próbáltak kezdeni, földet vásároltak, és műveltek, de a téeszesítés során elvették tőlük, felsorolja, hogy mennyi mindent vettek el tőlük, és osztályidegenként tartották őt nyilván 7:09 a nagybátyja a Kisgazdapártnak volt a kanizsai elnöke 1956-ban, de tag volt előtte is; ő gyermekként látta a Sztálin-szobor ledöntését 8:37 1958-ban 13 évesen elkezdtek röpcédulákat terjeszteni Nagykanizsán, egy dokumentumot olvas fel, amelyben leírják, hogy huszonhat ember figyelte hármukat 10:32 az iskolában eldobott egy röpcédulát, és ekkor figyeltek fel rájuk, 1958 novemberében elkapták őket, bevitték a rendőrségre, hazaengedik, de pár nappal később házkutatást tartottak náluk, őt is elvitték Zalaegerszegre 12:17 ott két hétig tartották bent a fogdában, kihallgatták folyamatosan, majd ismét átszállítják, de onnan végül kiengedték, december 31.-re tűzték ki a tárgyalás napját 14:14 egy évtől öt évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a tárgyalásról egyből a börtönbe viszik, majd onnan januárban elvitték Budapestre javítóintézetbe, ahol azonban ő volt az egyetlen politikai 17:22 innen elkerült Kalocsára, ahol a nagybátyjának az egyik ismerőse is nevelő volt 21:00 a tanárok nem voltak agresszívek, de a gyerekek egymással szemben brutálisak voltak 27:22 egy év után nem javasolják a hazaengedését 28:50 beszél a kisgazdapárti kötődéséről, ő az elnöke a helyi Kisgazda Szövetségnek 29:20 1960 júniusában került el az intézetből, állandó felügyelet alá kerül, közben a téglagyárnál vállalt segédmunkát, de nem sokkal később az ipari tanulók közé irányították 33:17 az áramszolgáltatónál helyezkedett el, majd a balatonfűzfői nitrokémiához ment villanyszerelő, de ott is csak pár hónapig volt, ezt követően fúrásoknál dolgozott 36:09 a katonaságnál is jelentkeznie kellett az elhárítótisztnél 38:00 elment kisiparosnak, dolgozott a KTSZ-nél, maszek villanyszerelő kisiparos volt 39:20 akkor indult be a lótartás, 147 lova lett végén a tenyésztésből 42:57 kapott kárpótlást is, amit be tudott fektetni

Említett időszakok, témák:
7. A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)

Interjúalany: Dobri Lajos, 1945, Zalaszabar

Interjúalany foglalkozása: egyéni vállalkozó (Mezőgazdaság)

Felvétel időpontja: 2011. March 11.

Felvétel helyszíne: Nagykanizsa

Feldolgozásban résztvevő személyek: Pál Réka

Feltöltötte: batthyany lajos gimnazium

Interjút készítő iskola: Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola