Beszélgetés Gizi nénivel

hossz: 00:39:00

Tárgy: Beszolgáltatás, Mindennapi élet , Kettős megszállás (második világháború)

Interjú rövid leírása: Az interjúalany felvázolja a harmincas évektől a Kádár-korszakig a főbb állomásokat (0:30), majd megemlíti a beszolgáltatási rendszert (3:30). Szól arról, hogy a háború alatt iskolába járt (6:00), majd rátér a bombázásokra (7:30). Elmeséli, hogyan kellett édesapjának és a katonáknak kivinni a leventéket Németországba, és hogyan tudtak mégis visszafordulni (9:50). Szól az orosz megszállásról, arról, hogyan menekültek ki fiatal lányokként a pincéből az erőszak elől, valamint arról, hogy végül másokat erőszakoltak meg (13:50). Szól arról, hogy a később jövő kozákok már rendesebbek voltak, de később is ki kellett egyszer szaladniuk a rétre az erőszak elől. Arról is szól, hogy hány nőt becstelenítettek meg a faluban, hogyan lettek betegek, és arról, hogy még ők szégyellték magukat (17:15). Szól a hitéletről, a vallási nevelésről, és arról, hogy beléjük ivódott a becsület és a szüzesség eszméje (23:18). Szól az 1950-es évekről, a beszolgáltatási rendszerről és arról, hogy lehetett társulni is a beszolgáltatásban, kivéve, ha valakinek több földje volt (26:38). Szól a körülmények javulásáról a Kádár-korszakban, valamint a TSZ-ek megszervezéséről (32:05). Végül a munkákról és a házépítésről szól (37:00).

Említett időszakok, témák:
1. A két világháború közötti időszak (1918-1941)
1.1. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
1.2. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
1.3. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
1.4. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
1.5. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
2. A második világháború időszaka (1941-1945)
2.7. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
2.8. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
2.9. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
2.10. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
2.11. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
2.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
3. Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
3.2. Az újjáépítésről és a földosztásról
3.4. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
3.5. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
3.6. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
3.7. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
3.11. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
4. Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
4.1. A földosztás, majd az államosítások következményeiről
4.6. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
4.7. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
4.8. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
4.10. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
5. Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
5.3. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
5.4. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
5.5. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
5.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
5.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
7. A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
7.4. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
7.7. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
7.11. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről

Interjúalany: Ferincz Sándorné, 1930, Dömefölde

Interjúalany foglalkozása: varrónő (Ipar)

Felvétel időpontja: 2011. July 12.

Felvétel helyszíne: Lenti

Feltöltötte: gonczi

Interjút készítő iskola: Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola