Egy középiskolai énekkar az 1970-es, 80-as években

hossz: 00:29:00

Tárgy: Hétköznapi szocializmus, Kultúra

Interjú rövid leírása: Az interjúalany beszél az énekkar, majd a vegyeskar megalapításáról (0:14), majd arról, hogy milyen protokollfeladatokat kellett ellátniuk a tanács és más hivatalok számára (02:08), valamint arról, hogyan lázadoztak a diákok a szovjet himnusz eléneklése ellen (3:28). Beszél arról, hogyan nyílt lehetőségük arra, hogy nyugatra utazzanak, először Dániába, és hogy milyen adminisztratív nehézségei támadtak emiatt (6:43). Szól arról, milyen gondok támadtak, mikor egy másik alkalommal átlépték a határt (9:58). Feleleveníti, hogy egy határőr milyen pszichoterrorral próbált meg rájönni, hogy ki vitt magával plusz valutát (13:36). Szól további nehézségekről, valamint arról, hogy egyik diákja családi kapcsolatai hogyan biztosítottak védettséget a határnál évekig (17:38). Szól arról, hogy a nyugati életszínvonal émelyítő hatással volt rájuk (20:18), illetve arról, hogy az ottaniak nem éreztették velük, hogy szocialista országból jöttek (21:45). Beszél sikereikről, arról, hogy ők énekelték a brémai rádió szignálját, valamint arról, amikor a londoni közönség megkérte őket, hogy énekeljék el a magyar himnuszt (23:32). Végül arról szól, hogy mit profitált a nyugati tapasztalatokból az énekkar (27:30).

Említett időszakok, témák:
8. Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltozásig
8.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
8.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
8.8. Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
8.9. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
8.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól

Interjúalany: Bartal Lajos, 1945, Budapest

Interjúalany foglalkozása: karnagy, ének tanár (Oktatás)

Felvétel időpontja: 2011. April 1.

Felvétel helyszíne: Budapest

Feldolgozásban résztvevő személyek: Diákok: Szabó Melinda, Berei Dániel, Littai Fanni, Fejős Péter Viktor Tanár: Molnár Zsolt

Feltöltötte: Balassi

Interjút készítő iskola: Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium