Majdnem leszakadt az Első Emelet

hossz: 00:35:00

Tárgy: Kultúra

Interjú rövid leírása: Az interjúalany 1952-ben született Budapesten. Már diákként is a kultúrával, művelődéssel foglalkozott. (02:44) Középiskolásként egy barátjával beindította a Rákóczi klubot, majd ő vezette az Amfóra klubot. Meghatározó személyiségekkel dolgozhatott együtt. (04:30) A KISZ központi együttesének klubját vezethette. Nagy sikerű programokat (koncertek, színházi előadások) szervezett. (05:28) A tanárképző főiskola elvégzése után művelődési központot nyitott. (06:26) Elsősorban tanárai inspirálták a népművelői munkára. Nagyon büszke elvégzett munkájára. (12:08) A '80-as években már a szórakozási lehetőségek bővülésével is érezni lehetett, hogy szétesik a Kádár-rendszer. A művelődési házban helyet kaptak a pop és rock együttesek is. Többször politikai viták folytak. (19:54) Az Orczy kertben folytatta népművelő tevékenységét, főleg az egészséges életmóddal kapcsolatos programokat szervezett. (21:30) A rendszerváltáskor el akarták távolítani a művelődési központból, de a szakmai vizsgálat kiderítette, hogy jól dolgozott. Végül közös megegyezéssel távozott, így került át az Orczy kertbe, ahol 10 évig dolgozott. (26:40) Politikailag egyik párthoz sem kötelezte el magát. (29:26) Visszament dolgozni az Almássy Szabadidő Központba. Sok ismert programot indított el. Jelenleg is a VII. kerületben dolgozik, gyermekeknek szervez kulturális programokat. (35:46)

Említett időszakok, témák:
8. Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltozásig
8.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
8.9. A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
8.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
9. A rendszerváltozás és az azóta eltelt időszak
9.6. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
9.10. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről

Interjúalany: Váczi András, 1952, Budapest

Interjúalany foglalkozása: Művelődési ház igazgató (Művészet)

Felvétel időpontja: 2011. June 1.

Felvétel helyszíne: Budapest

Feldolgozásban résztvevő személyek: Banga Gergő Csabai Bence Haász Samu Fehér Márta

Feltöltötte: Közg-Poli

Interjút készítő iskola: Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola