Osztályidegen voltam

hossz: 00:31:00

Tárgy: ’50-es évek, Át- és kitelepítések, Internálás

Interjú rövid leírása: 0:00 Éjjel állítottak be fegyveresek hozzájuk, a nagyapjával közölték, hogy el kell hagyniuk az otthonukat, fejenként három mázsa holmival 2:30 egy tehenet, egy lovat, egy disznót és egy kocsit vihettek magukkal, egy vagonba kerültek az állatokkal, az állomáson összegyűjtötték a különböző falvakból a kijelölt családokat, a vonat Pécsett megállt, megitatni a jószágokat, majd két nap után érkeztek meg a Hortobágyra 4:35 leszállították őket, a gyerekeket a csomagokkal vontatókra rakják, a férfiakat és az állatokat külön terelték, a kijelölt szálláshelyük egy barakk volt, ami rendkívül túlzsúfolt volt, eleinte a férfiak ott sem voltak 6:45 a reggeli fél deci pótkávé, és avas szalonna, vagy gyümölcsíz volt egy fél szelet kenyérrel 7:22 a lakásukból TSZ-iroda lett, a gépeket elvették, és abból alakították meg a TSZ-t 9:05 egy barakk volt a táborban, a többi pedig istálló volt, meg egy rendőrségi iroda, nagyon sokan a birkaistállóba kerültek, ahol rengeteg trágya volt 10:13 a szülők földművelői munkát végeztek, a kisebb gyerekeket egy táborlakó gondozta, majd egy gimnáziumban érettségizett fiú tanítgatta őket, a szülők később vályogból felhúztak maguknak kisebb épületeket 13:28 éjjelenként névsorolvasásokat tartottak, lámpával világítottak be őket, hogy ne pihenjék ki magukat, decemberben vitték ki őket cukorrépát szedni, vagy máskor erdőbe vitték őket 15:28 karácsony vagy húsvét egyszerű ünnepek voltak, a leveleiket átolvasták, a csomagokat átvizsgálták, de azok főleg élelmiszerek voltak, mert a gyógyszereket elvették, hozzá sem hívtak orvost, mikor tüdőgyulladása volt 18:36 visszaemlékezik kisebb boldog pillanatokra, kézimunkáztak és énekeltek a lányok, a többi táborról, vagy a környezet híreiről nem volt információjuk 20:22 két gyerek megpróbált elszökni a táborból, elkapták őket 21:30 a szabadulásuk Nagy Imre beszéde után következett, azt pedig rádióból hallották, szép lassan elengedtek családokat, a faluba nem mehettek vissza, a tulajdonukat nem kapták meg, ők ’53 szeptemberében távozhattak, Pécsett fogadták be őket 23:17 a lányának, unokáinak elmesélte a vele történteket 26:14 szabadulásuk után megbélyegzettként éltek, még 1995-ben is benne volt a munkakönyvében, hogy „osztályidegen”, Lenin-tanyát, ahol voltak, már eldózerolták, de felkereste a helyet 27:56 sok idősebb táborlakó halt meg, akiket Polgáron temettek el jeltelen sírba 28:51 eleinte kéthetente jelentkezniük kellett a rendőrségen

Említett időszakok, témák:
4. Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
4.2. A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
4.3. A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
4.5. Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
4.6. Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
4.7. Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
4.8. Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
4.9. Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
4.10. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
8. Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltozásig
8.7. Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
4.14. A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól

Interjúalany: Kubicsek Ferencné (Beremeni Ida), 1940, Nagyharsány

Interjúalany foglalkozása: Szolgáltatás

Felvétel időpontja: 2010. October 14.

Felvétel helyszíne: Pécs

Feltöltötte: afg

Interjút készítő iskola: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium