Az interjúalany 1936-ban született Szakolyon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). Nehéz volt az élete, két fia született, mindkettő fiatalon elhunyt. (00:46) Szegény családba született, de boldog életet élt. Beszél gyermekei és férje haláláról. (02:10) Beszél iskoláiról. Mivel nem akart oroszul tanulni, 7. osztály után otthagyta az iskolát. 8 éves korától kezdve dolgozott. A II. világháború után szovjet katonákat szállásoltak el a családnál. Az orosz tisztek is vallásosak voltak, együtt imádkoztak a családdal. Jó volt velük a kapcsolat, ezért nem vittek el minden állatot. (07:56) 1956-ban ment az interjúalany férjhez. Mindketten földművesek voltak, 1962-ben csatlakoztak a TSZ-hez. A Kádár- és Rákosi-korszakban is vallásos életet éltek. (11:22) Az interjúalany beszél testvéreiről, a rokonságról. (13:00) Beszél a mindennapi falusi életről, a munkákról. Szegények voltak, de nagy szeretetben éltek. Mindenki ismerte egymást a faluban. (17:52) Elmondja az orosz megszállás menetét. Az egész falu nagyon félt, a lányokat el kellett bujtatni. (21:10) Újra beszél családjáról, a falusi közösség változásáról. (22:22) A II. világháború után 7 embert vittek el a faluból a Szovjetunióba kényszermunkára. A Rákosi-korszakban nagyon rosszak voltak az életkörülmények. (28:40)

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a sárospataki kollégiumban, és arról, hogy az államosítás után, mint nem helyit, hazaküldték. Innentől osztályidegen szülei miatt nagyon nehezen tudott tovább tanulni, de végül felvették magyar-történelem szakra Debrecenben (0:15). Szól arról, hogy önkéntes volt a mohácsi árvíz idején, és Budapesten volt október 23-án. Szól a forradalom kibontakozásában (3:14), a Sztálin-szobor ledöntésében (5:20). Szól arról, hogy Debrecenben már október 23-án délelőtt belelőttek a tömegbe, és arról, hogy 24-én érkezett le (9:48). Szól arról, hogy a Hódmezővásárhelyi forradalmárok Debrecen tanácsait kérték, így őt küldték le (13:00). Szól az orosz invázióról, arról, hogy csak vizeskancsót vágtak egyesek a tankhoz. Képtelenség lett volna az alacsony építésű városban ellenállni, ezt néhány pesti felrótta a debrecenieknek (16:00). Szól arról, hogy 4-én Győrbe kellett volna utaznia egy küldöttségben, de ez nem történt meg az invázió miatt. Elutazott a menyasszonyához (18:35). Beszél öccse emigrálásáról, és arról, hogy februárban visszament a tanítás kezdetére Debrecenbe, amin sokan csodálkoztak, de neki nem volt rejtegetni valója. Sőt, harmadik szaknak felvették az angolt. A fegyelmi bizottság beszámolót kért 56-os tevékenységéről, amiért négy félévre kitiltották. A dékán tanácsára csak a 8. napon lebbezett fel, mert el kellett, hogy utasítsák, de addig minden vizsgát letett, amit tudott, így eljutott az abszolútóriumig (20:10). Ezután többféle munkát végzett, például pékként dolgozott. Később azonban Komáromban, éppen a moziba készülve, letartóztatták. Szól a fogdába zárásáról (25:10). Elmeséli a kihallgatását és az abszurd vádakat (29:15). Szól a pufajkások működéséről (31:30), majd tárgyalásáról, ahová senki nem jött el az egyetemről tanúskodni. Egy olyan mondatért akarták elítélni, ami Hajdúböszörményben tényleg elhangzott, de nem tőle. A bíró egy előre elkészített lap alapján hozta meg az ítéletet öt évről (35:40). Szól a börtönről, cellatársairól, akik között diákok, lókupec, állatorvos, atomfizikus is volt, ez utóbbi Hevesi József, későbbi polgármester (38:30). Darvas Iván volt a könyvtáros. Átkerült a fordító részleghez, itt dolgoztak később. A fordításért almát kaptak cserébe (42:20). A fellebbviteli bíróságon három évre csökkentették a büntetést, de 59 áprilisban amnesztiát kapott. Mikor hazament, ugyanazokat az esküvői meghívókat küldték ki, amiket börtönbüntetése előtt akartak kiküldeni, csak áthúzták a dátumot (45:45).

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)