Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)

Az interjúalany beszél a családjáról, gyerekkoráról (0:26), a második világháború alatti menekülésükről a szovjetek elől (2:03). Mesél arról, hogy a ciszterci gimnázium államosítása után egy másik pécsi fiúiskolában folytatta tanulmányait (5:13), azonban kirúgták és kitelepített szülei után küldték (6:02), ahol a Horthy-korszak több prominens közéleti szereplőjével is megismerkedett (7:43), és ahol a családnak egy tyúkólban kellett élni (9:33), míg végül az 1953-as amnesztiával engedték el őket (10:30). Elmondja, hogy tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban folytatta 1956-ban (12:04), és megemlíti, hogy Svájcba disszidált (13:35). Visszatér a család kitelepítésére (17:43), majd elmeséli, hogy a ferencesek nem engedték ki a gyerekeket harcolni az 1956-os forradalom alatt (19:50). Visszatér disszidálása egyes részleteire (21:34), beszél a svájci magyar emigrációról (23:57), végül a rendszerváltoztatás ottani fogadtatásáról és ismerteti az SZDSZ-el kapcsolatos véleményét (25:05).

Gyermekkori, gyermekkorban átélt háborús emlékképektől a fiatal felnőttkorig. A II. világháború utolsó évében született az öccse, ott, ahol a háború elöl a pincében keresett menedéket a család (01:57). A szovjet megszállók a házukban működtették a telefonközpontot. Ez viszonylagos biztonságot is jelentett. Apja katona, édesanyja az ellátás híján súlyos beteg volt. A család gyermekei Rákoshegyre kerültek (03:40). Az édesapa hazatérése és az édesanya részleges felépülése után a család a nincstelenségből próbált talpra állni (06:00). A banktisztviselő apa és a betegellenőrként Sülysáptól Rákoshegyig (gyalog) ingázó, dolgozó édesanya a gyermekeket nehéz körülmények között nevelte fel. (07:41, 13:49). A gyermekkor maradandó szépségei, emlékei (sok-sok munka és játék, szoros baráti kötelékek, emlékezetes iskolaévek) mellett (09:07) az ifjúsági élet, úttörőmozgalom közösségformáló ereje és az iskolai tanulmányok elevenednek meg (11:21, 12:47). 1956-ról és az eseményekről alig-alig volt információja (15:09). A közgazdasági technikumban képesített könyvelő / vállalati tervező / statisztikus végzettséget szerzett. Tanítóképzőbe nem kerülhetett "egyéb" kategóriájú származása, osztályidegen besorolása miatt (18:07). Szó esik tanulmányokról, érettségiről, korabeli iskolai évekről, a szigorú, de kulturált viseletről, viselkedési normákról (20:51). A emberi hétköznapokról... A pénzügyi területen dolgozó fiatal hölgy foglalkozása, munkája mellett (24:41) a katonai szolgálatát éppen megkezdő fiatalemberrel történt megismerkedéséről vall -a későbbi férjéről... zárszóként házasságukról (1966. április) és következő évben megszületett lánygyermekükről (26:00).