Az interjúalany 1927-ben született Vállajon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). Beszél gyermekkoráról. Már gyermekként is sokat kellett dolgoznia. (03:15) Két nővérével és sok más falusival elvitték a Szovjetunióba málenkij robotra. Elmondja az átszállításuk menetét. (09:30) Beszél a gulágban uralkodó körülményekről. 2,5 évet töltött a lágerben. (14:20) Nyaranként kolhozban kellett dolgozni, ott elviselhetőbbek voltak a körülmények. Az orosz katonák nagyon fegyelmezettek voltak, nem erőszakoskodtak a nőkkel. Egy idő után már minimális fizetést is kaptak a rabok, jobb lett az ellátás. (18:30) Beszél a lágerben végzett gyári munkáról, az orosz civilekkel fenntartott kapcsolatokról. (27:36) Az interjúalany nagyon beteg lett, így hazaengedték. A nővéreit még kint tartották. Újra beszél a táborban uralkodó körülményekről, sokan meghaltak. (30:28) Beszél hazatéréséről. A máramarosszigeti gyűjtőtáborban németnek hitték, így csak nehézkesen mehetett tovább hazafelé. (34:00) Mire hazaért, korábbi vőlegénye már egy másik lányt vett feleségül, de hamarosan megismerkedett későbbi férjével. Szegény körülmények között éltek, a férj ács volt. (36:20) Beszél arról, hogy a férfiak sokkal kevésbé bírták a kényszermunkát, mint a nők. Elmondja, milyen volt a fogadtatása szülőfalujában. (39:04) Mivel nagyon jól dolgozott a TSZ-ben, többször kapott jutalomnyaralást, egyszer Moszkvába mehetett. Szegényen, de boldogan élet. (41:30)

Az interjúalany beszél opera és színház karrierjének kezdetéről (0:08), majd arról mi indította erre a pályára, és hogy lett az Opera társulatának tagja (1:30). Szól arról, hogy a Kolozsvári Színház munkatársa lett Erdély visszacsatolása után, s ekkor a magyar kormány mindent a rendelkezésükre bocsátott, valamint szól az erdélyi nemességről, például Bornemissza báróról (5:35). Hozzáteszi, hogy a fiatalok már nem tudnak arisztokratákat játszani a színpadon, mert nem találkoznak velük az életben sem, de régen ez másként volt (8:38). Szól a nemzetiségi feszültségek hiányáról, valamint az 1944-es megnyitóról, amin Hóman Bálint is tiszteletét tette (13:05). Szól arról, hogyan készült szerepeire (15:28), majd arról, hogyan kezdte újra karrierjét Debrecenben. Elmeséli, hogyan csókolta meg a játék közben egyik tanárnője, mikor még statiszta volt (17:36). Szól a szocialista fordulatról és a színházi élet megbénulásáról (21:08), majd arról, hogyan alakult meg és bővült a társulat (24:10). Beszél Soós Imréhez és Mensáros Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról, a kettő személyiségéről (27:30). Beszél az 1956-os forradalomról (30:00). Végül kedvenc szerepeiről, nyugdíjba meneteléről és további munkájáról szól (35:00).

Az interjúalany beszél paksi gyermekkoráról, oktatásáról, a vallás fontos szerepéről az iskolában (0:32). Szól a második világháborúról, a bombázásokról, Paks ostromáról, és arról, hogy a magyar katonák az első 60 fős orosz kompszállítmányt visszaverték (3:08). Szól az 1950-es évek hangulatáról, egyik tanárnőjét például négy évre ítélték a Rajk-per kapcsán, az ő káderlapjára pedig az volt írva, hogy "politikailag fejletlen" (5:22). Szól arról, hogy mennyire volt jelen a politika az iskolában, és hogyan döntötte el felvételijét a szocialista dogmák felmondása (9:24). Szól arról, mely tanárai nézett fel, például arra, akit 1956 után eltiltottak a tanítástól (11:50). Szól katonai szolgálatáról (14:35), majd arról, hogy az 1950-es években egyszer megverték a sportolókat, mert "csoportosultak", valamint szól az 1956-os forradalomról, a Sztálin-szobor ledöntéséről (17:12). Beszámol arról, hogy a barátnője nem engedte a rádió épületének közelébe az ostrom idején (20:10), valamint arról, hogyan segített a Széna téri gyerekeknek golyószórót tisztítani (21:00). Szól arról, hogyan kezdett tanítani (23:10), majd arról, hogyan fegyelmezett meg egy gyereket, akiről később kiderült, hogy Fock Jenő fia, de nem lett belőle semmi baja (27:30). Beszél a felvonulásokról, ünnepekről a munkahelyen (30:00), az igazgatóságról (33:30), valamint arról, hogy soha nem disszidált, pedig megtehette volna 56-ban vagy az 1972-es olimpián is (33:25).