0:00 gyermekkor, családi háttér, édesapja a köztisztasági vállalat felügyelője volt, szolgálati lakásban éltek Debrecenben 2:09 mesél a Horthy-korszak iskolai élményeiről, volt akkor még hittan is, vallások szerint 6:58 16 évesen ment férjhez 7:58 1944-ben elkezdődtek a bombázások, egy kis bunkerben húzták meg magukat a támadások alkalmával, egy alkalommal egy lezuhant repülőgépet látnak, és látta, hogy a felszerelésük teljesen amerikai volt az orosz pilótáknak is 12:00 a gettóba csak hivatalos személyek mehettek be, majd a gettóból a téglavetőbe szállították a zsidókat és onnan deportálták őket, édesapját az általa kenyérrel ellátott zsidók mentették meg a háború után az akasztástól 17:20 az orosz katonákról nincsenek jó emlékei, ő bujkált a katonák elől, mert azok összegyűjtötték a nőket mosni, őket is zaklatták 22:53 az éhínség kevésbé érintette őket, mert átvettek egy üzletet, és a férje és az apja tudtak élelmet szerezni 24:39 államosították a műhelyüket, ezek után a férje nem kapott munkát 26:03 mesél az ötvenhatos emlékeiről, az orosz tankokról és a kijárási tilalomról 29:19 1957 januárjában hajnalban csengettek be hozzájuk, elvitték kihallgatásra a párját 33:19 a lányát nem vették fel sehova a jó tanulmányi eredménye ellenére, mert a disszidált testvérét tüntették fel az édesanyjának, a lánya is csak nehezen mehetett férjhez Németországban 36:48 a Kádár-rendszerben jobban éltek, mert volt munkájuk, és kevésbé volt rajtuk nyomás, mesél a különböző tartós fogyasztási cikkekről, amit vehettek

A riportalany debreceni kereskedőcsalád leszármazottja, akinek családja 1944-ben költözött át Pécsre. Szól arról, hogy édesapja három évig volt hadifogságban (3:00-ig). Elmeséli, hogy a háború után Pécs csaknem összes általános iskolájában tanult (7:18-ig). Meghatározó élmény volt számára, hogy iskolás korában több pécsi képzőművész tanította (10:53-ig). Mesél katonai szolgálatáról, elmondja, hogy katonaévei alatt lehetősége volt képzőművészettel foglalkoznia (17:32-ig). A pécsi Művészeti Szakközépiskolába Bizse János hívta tanítani 1962-ben. Elmondja, hogy milyen okai voltak az iskola létrehozásának (21:18-ig). Felidézi milyen volt a helyi képzőművészeti élet az 1960-as években, milyen lehetőségei voltak a kor alkotóinak (25:18-ig). Beszél a korszak morális problémáiról (35:50-ig). Szól a Pécsett kibontakozó szellemi pezsgésről. Elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban Németh Antal és Eck Imre irányításával megvalósult törekvésekről beszél (39:38-ig), majd szól a Bóbita Bábszínház jelentőségéről (44:11-ig). Mesél a Bécsy Tamás vezetésével meginduló amatőr színházi életről (45:48-ig). Elmondja, hogy a helyi politikai elit támogatta a művészek törekvéseit, mert büszke volt ezekre (52:02-ig). Végezetül szól a Villányi Művésztelep megalakulásáról (56:50-ig).

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, arról, hogyan lett végülis katolikus vallású, és hogyan ment át a katolikus iskolába. 1945-ben Ausztriába menekült, majd 1946-1952 között az orvosi egyetemre járt. Végzés után gyerekgyógyász akart lenni, de szülésznőnek kényszerítették (0:00). Beszél házasságáról és gyermekeiről, a családi életről (4:55). Beszlé gyermekkorának szép világáról, a Horthy-korszakról, az akkori polgári világról. A család és a társadalom életében sokkal nagyobb szerepet játszott a szeretet (8:40). Szól arról, hogy a hitéletet hogyan próbálta lerombolni a Rákosi-rendszer, például hogyan néztek szét az ő lakásukban is feszületet keresve (11:15). Visszatér családjának harmonikus viszonyára a két világháború között (13:25), majd elmeséli, hogy egy véletlen döntése hogyan mentette meg a biztos haláltól, amikor a várost bombázták (19:15). Szól a Rákosi-rendszer erőszakszervezeteiről (22:20), majd arról, hogy a rendszerváltoztatás során elmaradt a számonkérés (24:22). Beszél arról, hogy tizenkét éve rákbeteg, arról, hogy az Úristen segítségével megnyugvással tudja fogadni, valamint szól a fiatalokhoz a kereszténység fontosságáról (26:20). Rátér arra, hogy édesapja katonai szolgálatot teljesített a II. világháborúban, és a nyugatra hátrálás során a családját is magával vitte Ausztriába (30:15). Végül az 1956-os debreceni eseményekről szól, például arról, hogy a megszálló orosz parancsnokok feleségei a klinikán szültek, valamint arról, hogy a forradalom napjaiban a rektor tanítási szünetet rendelt el (34:38).