Az interjúalany elmondja családjának történetét, Anyja cseléd, apja bányász volt Brennbergbányán. Elmeséli gyermekkorának, iskolás éveinek élményeit, beszél német származásáról. Szülei csak németül tudtak. (03:38) A brennbergi bánya bezárása után az interjúalany édesapja különböző bányákban dolgozott, így csak háromhetente látogathatott haza családjához. (04:44) Beszél családalapításáról, munkáiról (postás, mindenes). Ekkor tanult meg jól magyarul. (10:34) Az interjúalany visszaemlékezik a II. világháborúra, Szálasi brennbergi tartózkodására, az "aranyvonatra", a német majd szovjet megszállásra. (13:24) Beszél egy közelben történt bányakatasztrófáról, amelyben több mint 20-an haltak meg. (17:42) Beszél a bányászhagyományokról, ünnepekről. (18:24)

Szomor Miklós 1939-ben született Soltvadkerten. Édesapja eltűnt a II. világháborúban. Kisgyerekként megtapasztalta a Rákosi-rendszer parasztellenes politikáját. A kalocsai tanítóképzőben tanul, 56-ban megválasztják a Diáktanács vezetőjének. A helyi lapokban teszi közzé a diákság követeléseit, emiatt a forradalom leverése után kizárják az ország összes középiskolájából. Egy tanára segítségével egy évvel később mégis befejezheti tanulmányait. Innentől főképp tanítóként dolgozik, rengeteg túlmunkát vállal, hogy három gyermekét el tudja tartani. (00:00-01:00) a családi háttér bemutatása; (01:00-06:45) nehéz életkörülmények a Rákosi-korszakban; (06:45-17:45) a kalocsai tanítóképző és a kollégium bemutatása, különösen a kollégium pozitív nevelő hatása, az 53-as politikai enyhülés hatása; (17:45-31:40) az 56-os forradalom Kalocsán, beválasztják a Diáktanácsba, forradalmi hangvételű cikkek írása; (31:40-37:24) fegyelmi eljárás, küzdelem az ítélet megsemmisítése ellen, érettségi, elhelyezkedés; (37:24-43:35) küzdelmes mindennapok pedagógusfizetésből, kompromisszum a rendszerrel.

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:30), majd arról, hogy a II. világháborúban édesapja gazdászati tiszt lett (3:30). Szól Trianon következményeiről és az I. bécsi döntésről, amit édesapja így kommentált: "az a baj, hogy nem azok adják vissza, akik elvették" (5:13). Szól a Pápai Református Kollégium életéről, szervezetéről (6:45), a hazaszeretetre és polgári ízlésre nevelésről (10:00). Beszél a Horthy-korszakról, és arról, hogy Horthy István testesítette meg az ideált a fiatal lányoknak (12:22). Szól arról, hogy a front közeledtével ki akartak menni önkéntes munkára Németországba, ám ehelyett Lengyelországba vitték őket marhavagonban, ahol gyári munkát kellett végezniük. Miután vőlegénye beállt katonának, gyorsan hazaengedték őket (17:30). Szól arról, hogyan élték át korábban a bombázásokat, illetve hogyan viselkedtek az orosz megszállók: bombatölcséreket töltöttek fel könyvekkel, mikor cseresznyét vittek sebesült társaiknak, az egész fát kivágták (20:15). Szól a háború utáni életről, a cserekereskedelemről, inflációról, valamint az egész környékről kezelésre érkező megbecstelenített lányok és asszonyok (24:30). Szól arról, hogy ők maguk hol bújkáltak az oroszok elől (26:18), a háború utáni életkörülményekről, hogy például csak 2 méter anyagot lehetett vásárolni (31:50). Szól Pápa lakosságának menekültekkel való felduzzasztásáról, arról, hogy lakásukból csak a hálót tarthatták meg, de az is tele volt ismerős menekültekkel (35:08), a "fasiszta" könyvek bezúzásáról (39:00), valamint Sulyok Dezsőről és a politikai rendszer megszilárdulásáról (39:50). Elmeséli, hogy az erőszakoskodó oroszok nagyon féltek a tisztjeiktől, valamint azt, hogy a hasonló német katonákat egy pofonnal le lehetett rázni (42:20). Végül az 1950-es évek mindennapjairól, kulturális életéről és az 1956-os forradalomról szól (44:20).