Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:30), majd arról, hogy a II. világháborúban édesapja gazdászati tiszt lett (3:30). Szól Trianon következményeiről és az I. bécsi döntésről, amit édesapja így kommentált: "az a baj, hogy nem azok adják vissza, akik elvették" (5:13). Szól a Pápai Református Kollégium életéről, szervezetéről (6:45), a hazaszeretetre és polgári ízlésre nevelésről (10:00). Beszél a Horthy-korszakról, és arról, hogy Horthy István testesítette meg az ideált a fiatal lányoknak (12:22). Szól arról, hogy a front közeledtével ki akartak menni önkéntes munkára Németországba, ám ehelyett Lengyelországba vitték őket marhavagonban, ahol gyári munkát kellett végezniük. Miután vőlegénye beállt katonának, gyorsan hazaengedték őket (17:30). Szól arról, hogyan élték át korábban a bombázásokat, illetve hogyan viselkedtek az orosz megszállók: bombatölcséreket töltöttek fel könyvekkel, mikor cseresznyét vittek sebesült társaiknak, az egész fát kivágták (20:15). Szól a háború utáni életről, a cserekereskedelemről, inflációról, valamint az egész környékről kezelésre érkező megbecstelenített lányok és asszonyok (24:30). Szól arról, hogy ők maguk hol bújkáltak az oroszok elől (26:18), a háború utáni életkörülményekről, hogy például csak 2 méter anyagot lehetett vásárolni (31:50). Szól Pápa lakosságának menekültekkel való felduzzasztásáról, arról, hogy lakásukból csak a hálót tarthatták meg, de az is tele volt ismerős menekültekkel (35:08), a "fasiszta" könyvek bezúzásáról (39:00), valamint Sulyok Dezsőről és a politikai rendszer megszilárdulásáról (39:50). Elmeséli, hogy az erőszakoskodó oroszok nagyon féltek a tisztjeiktől, valamint azt, hogy a hasonló német katonákat egy pofonnal le lehetett rázni (42:20). Végül az 1950-es évek mindennapjairól, kulturális életéről és az 1956-os forradalomról szól (44:20).

Az interjúalany beszél családjáról (0:19) és diákéveiről (1:25). Rátér a II. világháborúra, Debrecen bombázására (6:48), arra, hogyan költöztek Budapestre, majd hogyan állt be katonának Németországba (9:31). Mesél arról, miként adták át a németek a parancsnokságot az angoloknak (15:32), miként kerültek az orosz hadsereg kezére (18:44), és a menetelés közben miként szökhetett volna meg (20:12). Beszél a vonatútról (21:51) és a megérkezésről Üzbegisztánba (25:22). Szól a táborról és a magyarok helyzetéről (27:20), majd arról, hogy a helyiek rokonként tekintettek a magyarokra (32:40). Végül hazajutásának körülményeit beszéli el (40:26).

Az interjúalany mesél gyermekkoráról, majd az esztergályosként a Weiss Manféd gyárban és egyéb helyeken végzett munkájáról. Elmondja, hogy hogyan került ki a Szovjetunióba málenkij robotra és hogyan sikerült hazakerülnie onnan. Beszél arról is, hogy milyen módon vett részt a háború utáni magyar fegyvergyártás újraélesztésében, és milyen más üzemekben végzett még munkát. 0:35--szülők, gyermekkora a tanyán, milyen oktatásban részesült, mit dolgozik mellette; 8:21--hogyan érte el a háború a Weiss Manfréd gyárat, milyen emlékei vannak a bombázásokról; 9:42--hogyan kerül el Málenkij robotra, milyenek voltak itt a körülmények; 12:54--hogyan került végül haza; 14:31--hova helyezkedett el a háború után, milyen módon vett részt a fegyvergyártás újraindításában; 17:42--hogyan került át a hadiüzemből az építőiparba, sportlövői tevékenysége; 19:40--hogy lesz a tiszti iskolában testnevelő, milyen betegségei voltak; 23:8--hogyan sikerült hazakerülnie a fogságból; 24:7--hogyan tudott a tanulás mellett dolgozni a fegyvergyárban fiatalkorában; 26.25--testvérei sorsa, testvére katonai szolgálata a II. világháború alatt; 28:58--hogyan élték meg Miskolcon a forradalmat; 31:17--eredményei bicikliversenyzőként; 34:35--testvérei oktatása, nevelőapja; 37:43--hogyan ismerkedett meg a feleségével; 40:49--milyen szórakozási lehetőségek voltak akkoriban, hova utaztak külföldre