Eperjesi László édesapja harcolt a második világháborúban, már 1938-ban besorozták és csak 1946-ban tért haza (0:43). A háború alatt a Szmolenszk, Vityebszk és Kijev körüli harcokban is részt vett, majd szovjet hadifogságba esett(2:23). Az orosz télben olyan fagyási sérüléseket szenvedett, melyek utána minden télen kiújultak(2:49).A háború után a gyöngyösi légoltalmi parancsnokság parancsnoka lett, majd nyugdíjba vonulása után, 1962-ben meghalt (3:47). A gimnáziumi évek jól telteltek Eperjesi László számára, mert rengeteg sportolási lehetőséget és más diákprogramot biztosítottak(4:30). 1956-ban érettségizett(5:39). 1956-ban már egyetemista volt, a BME vegyészmérnöki szakára járt(7:02). Bár kaptak honvédelmi oktatást, tehát nem számítottak teljesen tapasztalatlannak, mégsem voltak képzett katonák(8:24). A többi műegyetemistával egyetemben részt vett Eperjes Károly is a felvonulásokon és az egyetemi nagygyűléseken(8:46). A Bem József térig tartó felvonuláson is jelen volt, ahol egyre népesebbé duzzadt a tiltakozó, és a lengyel eseményekkel szolidaritást vállaló tömeg(9:47). Innen az Országház elő vonultak, s a karhatalom azt remélte, hogy az éjszakai sötétség miatt(lekapcsolták a közvilágítást) a tömeg hazamegy, de azok csak maradtak és a meggyújtott röplapokkal világítottak(10:50). Ezek után diáktársaival visszatért az egyetemi kollégiumba, tehát nem volt ott a rádió ostromakor, de a lövöldözéseket hallotta, s a visszatérő diákoktól is értesült az eseményeket illetően(11:54). A forradalom és szabadságharc alatt végülis nemzetőr lett, eközben az egyetem gyakorlatilag nem működött(13:14). 1956. november 4.-én, a szovjet intervenció alatt a Hadtörténeti Múzeum körül őrszolgálatot látott el, így tökéletes rálátása volt a bevonuló orosz tanokokra(13:52).A harckocsik az Alkotás út felől jöttek és szinte minden lakóházba belelőttek egyet, hogy elrettentsék az ellenállókat(14:46).A BME-n egy honvédelmi ismeretk tanszék működött, ahol katonatisztek tanítottak és minden egyetemistának kötelező jelleggel el kellett végezni az ide tartozó tárgyakat(16:12). 1956 decemberében, a helyzet viszonylagos normalizálódása után a vizsgákat letette, emlékszik, hogy nagyon sok diáktársa elesett, vagy disszidált(17:45). Viszont Eperjesi László számára sohasem merült fel a disszidálás lehetősége(19:24). Eperjesi László volt cserkész és úttörő is, érezhető különbség volt a kettő között. Míg az előbbi egy őszinte, kötetlenebb, politikamentes szervezet volt, addig a másik egy diktatórikusabb, egy senki által nem kívánt nyűg(20:49). Harmadéves korában munkát vállalt, hogy fentartsa magát(24:07). Mint technikus a hatvani konzervgyárba került, s itt dolgozott csoportvezetőként(24:41). Mivel levelező tagozaton nem tudta folytatni vegyész tanulmányait, egy élelmiszeripari technikumba iratkozott be(25:06). Akkoriban csak a hatvani konzervgyárban 4000-en dolgoztak, ebbe nem számítva bele a bedolgozókat(26:38). A háború előtt télen cukorrépát, nyáron paradicsomsürítményt dolgoztak fel, ekkor vette fel az "Aranyfácán" védjegyet (27:59). Akkoriban 15 konzervgyár volt Magyarországon, ezek elég jó kapcsolatban álltak egymással, gyakran nyújtottak segítséget, akár technológiában, akár anyagiakban. A mezőgazdasági nyersanyagokon kívül, minden más alapanyagot külföldről kellett behozni ahhoz, hogy a gyártás zavartalanul működjön(30:12). Az "Aranyfácán" márkát a háború után államosították és a termelést megosztották főként a "Globus" márkával (32:04). A hatvani konzervgyár sok terméket termelt tőkés exportra, mert a szocialista táboron belül paradicsomot nem lehetett forgalmazni(37:26).Így nem volt kellő nyereség, a hatvani konzervgyár nehéz helyzetbe jutott.A hitelek emelkedtek, s a rendszerváltoztatás után a cég szinte fizetésképtelenné vált(39:45). 1987-ben a debreceni tartósítókombináttal egyesült, ami azért jót tett mind a két gyárnak. Ekkor lett Eperjesi László a hatvani konzervgyár igazgatója(40:57). A rendszer bukása előtt a hitelezés nagyon kedvező volt, alacsony kamattal, könnyen lehetett fejleszteni(43:16) De a rendszerváltoztatás után a nyereség sokkal kisebb volt a hiteleknél, fizetni szinte lehetetlen volt - ez volt a vég kezdete(45:00).

Az interjúalany beszél magáról, családjáról (0:27), tanulmányairól és gyerekkoráról (7:56), arról, hogy 1944-ben a család elmenekült Németországba Sopronon keresztül (11:48), a hazatérésük utáni állapotokról (25:30).

Az interjúalany 1937-ben született Budapesten, gyermekkorát tönkretette a háború. Beszél a családjáról. Apai nagyszülei egyszerű emberek voltak, anyai nagyanyja első világháborús hadiözvegy volt. Az interjúalany munkás származású, mégis retorziók érték később a kommunista diktatúra alatt. Szülei egy kis üzletet vettek Pesten. A bolt annyira elvette idejüket, hogy elsősorban a nagyszülei nevelték. (03:18) 1943-ban kezdte el az iskolát, egy német származású tanárnő foglalkozott vele délutánonként is. Az iskolában azt is megtanulták, hogy mit kell tenni légiriadó alatt, testnevelés órán azt gyakorolták hogyan futhatnak gyorsan haza. Visszaemlékszik egy korai bombázásra, a sztálin-gyertyák fényére. (06:42) Egy zsidó ismerősének feleségét elhurcolták a nyilasok. A házuk alatt egy német légvédelmi üteg volt, az ott szolgáló katonák ellátták a családot élelemmel, katonai kíséretet biztosítottak nekik az elsötétített városban. (08:14) Elmondja, hogy élték át 1944 Karácsonyát. Bombázták Budapestet, így egész éjjel a pincében voltak. Másnap reggel kezdték el a közelben lévő Ganz Gyárat bombázni, részletesen beszél ennek körülményeiről. Az első hullám után magyar katonák segítségével a Vár alatti alagútrendszerbe mentek, itt töltöttek 8 hetet. (12:28) Édesapja nem kapott katonai kiképzést, így egészségügyisnek hívták be. Amikor az ellátóhelyet elfoglalták az oroszok, az egészségügyiseket is elvitték és kivégezték, az interjúalany apja csak úgy maradt életben, hogy sikerült elbújnia. A 8 eltöltött hét az óvóhelyen nagyon megviselte az interjúalanyt. (17:04) Visszatér a Ganz Gyár bombázására: a környéken több ház kigyulladt, mivel nem voltak elővigyázatosak és nem szedték le a függönyöket. (17:50) Az orosz megszállóktól nagyon féltek. A Vörös Hadsereg 10 nap szabadrablást engedélyezett, ez nagyon megviselte a lakosságot, a harcok után megmaradt értékiket is mind elvitték. A korábbi német kórház sebesültjeit kiéheztették vagy kivégezték, azután oda rendezték be az orosz kórházat. Az interjúalany családjának szerencséje volt, mivel a nagymama főzött néhány katonának, akik ezért védelmezték őket. Megpróbáltak a lakosok nagyobb csoportokban maradni. A család üzletét az ostrom és az oroszok tönkretették. (25:04) 1945 tavaszán újra elindult az iskolában a tanítás. A harcok miatt a rokonság jó része elveszítette otthonát, így sokan költöztek össze. Elmondja az akkori mindennapi életet, öccse születését. Mivel sokáig nem volt iskola, az oktatás több esetben az interjúalany családjának lakásán folyt. Miután már volt iskolaépület, fát kellett vinni a fűtéshez. (29:32) A körülményeket nem ismeri, de 1947-ben kimehetett 3 hónapra Svájcba. Kedvesek voltak a svájciak, de nagy volt a honvágya. (32:52) Kisgyermekként nem volt tisztában a politikával, így csak a katonák viselkedése alapján osztályozott: a németek jók, az oroszok rosszak. Máig visszatérő rémálma van Budapest ostromáról. (32:46)