Leírás: Az interjúalany 1927-ben született Balmazújvárosban. Beszél családjáról. Öten voltak testvérek, édesapja kocsmáros volt. Fivérei tanultak, a lányokat nem taníttatták, otthon kellett dolgozniuk. A háborút szerencsésen átvészelte a család. Bátyját behívták katonának. (02:40) Az interjúalany német származású, ősei Bajorországból érkeztek ide vallásos okokból. Beszél a hétköznapokról, a svábok és magyarok közötti konfliktusokról. (04:52) A német megszállás után édesapja egyfajta tolmácsként dolgozott. A front átvonultával, 1945 januárjában elhurcolták az interjúalanyt a Szovjetunióba. Szénbányában, kolhozban dolgoztatták, élelmiszert nem kapott eleget, lopnia kellett. A környékről összesen 600 svábot és kulákot vittek el. Részletesen beszél kényszermunkájáról és az embertelen körülményekről. (16:58) Beszél az élelmezésről. Nagyon kevés zabkenyeret kaptak, húst szinte sosem, folyamatosan éheztek. Tudták, hogy nem lesz jobb a helyzet, mert a velük együtt dolgozó oroszok sem kaptak több és jobb élelmet. (19:52) Sokáig kolhozban dolgozott, de nem engedték addig haza, ameddig nem dolgozott szénbányában is. Beszél a 12 napon át tartó nehéz fizikai munkáról: a tárnában kellett napi 8 órán át szenet lapátolnia. (22:32) Újra beszél a lágerben uralkodó körülményekről. Sokszor fagyos krumplit, moslékot, elhullott állatokat kellett enniük, mosakodási lehetőség nem volt. Sokan meghaltak. Az orosz katonák rosszul bántak velük. (32:10) Egy orosz család szerette volna "örökbe fogadni" az interjúalanyt (saját vele egykorú lányukat a németek hurcolták el), de ő haza akart térni és nagy nehezen sikerült eltérítenie az oroszokat szándékuktól. (33:22) Beszél a hazatéréséről. 2 napig tartott az összeírás a lágerben, ez idő alatt már ételt sem kaptak. Voltak, akik ekkor haltak meg. Marhavagonokban, embertelen körülmények között térhettek haza. Közben beszél arról, hogy rabtársai közül ismerősök, rokonok, hogyan haláloztak el. Összesen körülbelül 170-en haltak meg a 600-ból. (45:32)