Az 1950-es években Hatvanban lakott a családjával, onnan internálták őket 1950-ben Hortobánykónyára (0:49). Édesapját, már egy hónappal korábban internálták, ennek oka az volt, hogy nem volt hajlandó kilpni a szociáldemokrata pártból (1:53). Kistarcsára utána pedig Recskre szállították. Az ÁVÓ-sok egy aprócska csellel csalták tőrbe Binder Géza családját, elfogták őket, majd egy teherautóval Hortobágykónyára vitték őket (4:03). A táborban libapásztorként és vízhordóként dolgozott, összesen 39 hónapig ott raboskodva (5:39). A fogvatartók különböző módszerekkel kínozták a gyermekeket: bikák elé vetették őket, verekedést szítottak közöttük (6:44). A birkák számára épített hodályokban és barakkokban laktak(8:25). Karácsonyt és más ünnepeket nem ünnepelhették, a hétköznapokon nem túlságosan kiadós étkeket készítettek, sőt valamikor az összefogott verebekből pörköltet főztek(10:32). A verésekről a foglyok tudtak, de ezek nem történtek nyílvánosan (11:42). Nagy Imre 1953-as kormányrakerülése folytán szabadulhattak ki a Hortobágykónyi táborból (15:03). Édesapja később, ugyanezen az év szeptemberében szabadult (16:32). Binder Géza jó tanuló volt, már a gimnáziumban is jeles tanuló volt, fel is vették a Vegyipari Egyetemre, de a szigorlatokon megbuktatták a származása, múltja miatt. Később a Győri Főiskolát el tudta végezni(17:27).Édesapját hosszú éveken át nem látta(18:34). Hatvanban szinte csak a vasutasokat telepítették ki , de találkozott a nyugati határsávból internáltakkal és kulákoknak nyílvánítottakkal is (20:44).Minden évben elmegy Recskre, Kónyára is, hogy részt vegyen a hivatalos megemlékezéseken, sőt még a Recski Szövetségnek is tagja (21:56). A családban nem esett szó a tábori eseményekről, mivel féltek attól, hogy esetleg kitudódik és megint elviszik őket oda (25:31). Csak a rendszerváltoztatás után kereste meg a családot a média, vagy a kutatók, azelőtt természetesen nem volt rá mód (27:14).

Az interjúalany beszél a családjáról, amely az USA-ból települt vissza Magyarországra (0:27). beszámol tanulmányairól, gyerekkori emlékeiről (1:13), arról, hogy édesapja gyári munkás volt az USA-ban (5:39), majd visszatér tanulmányaira (8:46), mesél Blandina nővérről (12:14), a második világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a bombázásokról (16:00), a revíziós közhangulatról (18:45), a szovjet csapatok előli szökésről, a szovjet megszállásról (19:33), noviciátusáról, első munkahelyéről tanítóként (29:35), az iskolák államosításáról, a szerzetesrendek feloszlatásáról, az egyházi személyek elleni erőszakról (37:08), hazatéréséről, és arról, hogy ezután felhagyott a tanítással, és kántorként tevékenykedett (53:18).

Az interjúalany beszél az 1950-es évek mindennapi életéről, a Sztálin halála utáni enyhülésről (0:30). Szól a forradalom egyik előzményéről, az 1956 április 4-i pécsi felvonulásról, ahol mozgalmi dalok helyett 48-as dalokat énekeltek, ami botránynak számított (1:20). Bányászként dolgozott, amikor meghallotta az 56-os forradalom hírét (3:30). Szól az október 25-i tüntetésről, annak szétveréséről, az elbújásról, az igazoltatásról (7:18). Beszél a többi nap eseményeiről, egy kollégiumi igazoltatásról (15:00). Szól arról, hogy édesapjával és másik két emberrel fel akartak menni a mecseki Árpádtetőre ellenállni, de addigra már a szovjetek felülkerekedtek. Végül a faluban letették a fegyvert az oroszoknak (18:14). Az MSZMP helyi alakuló ülését szétzavarták, kövekkel dobálták be az ablakát, amiért 57 nyarán le is tartóztatták (21:00). Szól arról, hogy az ötvenhatosokban sose merült fel a bosszú lehetősége (25:25), majd arról, miként ült öt hónapot börtönben (26:30). Szól arról, hogy csak akkor engedték el, amikor már munkát szerzett, de ez nagyon nehéz volt, ha fel is vették, hamarosan fenyegetés hatására kirúgták. Végül segédmunkásként tudott elhelyezkedni (28:25). Szól arról, hogyan sikerült főiskolára mennie a szerencse, a jóindulat és az adminisztráció figyelmetlensége miatt, majd arról, onnan hogyan került egyetemre, és végül hogyan végzett villamosmérnökként (31:14). Szól arról, hogyan lett szakoktató, és hogyan jelentették fel egyszer múltja miatt, valamint arról, hogyan különböztették meg a Kádár-rendszerben (34:20). Végül arról szól, mit bánt meg, és mit csinálna másként (39:20).