Az interjúalany beszél családjának II. világháborús emlékeiről (0:13), külön kitérve Sopron bombázására (2:18). Elmeséli, hogy mikor édesapja visszatért 1951-ben a hadifogságból, nem ismerték meg az állomáson (5:18). Beszél arról, hogy a horvátnak jelentkező kópháziak korábban hazajöhettek Titó közbenjárása miatt (07:45). Szól arról, hogy édesapja hogyan esett hadifogságba a Donnál, és milyen volt a tábori élet az Urál lábánál (8:54), majd arról, hogy miként zaklatták édesapját hazatérése után és hogyan lépett be a TSZ-be (15:22). Beszél 1956-os emlékeiről, és arról, mennyire kiürült a település, ahogy a fiatalok mind disszidáltak (16:42). Felolvas egy 1950-es levelet, amit édesanyja írt Rákosinak, hogy segítse elő férje hazatérését (20:50). Beszél arról, hogy horvát anyanyelvét elfelejtette az iskolában, majd később hogyan tette le a nyelvvizsgát (23:40). Arról is szól, hogyan volt lehetősége kiutazni Horvátországba, milyen élmények érték ott, és hogyan próbálták meg az ottaniak rábeszélni, hogy települjenek át (26:38).

Az interjúalany beszél az énekkar, majd a vegyeskar megalapításáról (0:14), majd arról, hogy milyen protokollfeladatokat kellett ellátniuk a tanács és más hivatalok számára (02:08), valamint arról, hogyan lázadoztak a diákok a szovjet himnusz eléneklése ellen (3:28). Beszél arról, hogyan nyílt lehetőségük arra, hogy nyugatra utazzanak, először Dániába, és hogy milyen adminisztratív nehézségei támadtak emiatt (6:43). Szól arról, milyen gondok támadtak, mikor egy másik alkalommal átlépték a határt (9:58). Feleleveníti, hogy egy határőr milyen pszichoterrorral próbált meg rájönni, hogy ki vitt magával plusz valutát (13:36). Szól további nehézségekről, valamint arról, hogy egyik diákja családi kapcsolatai hogyan biztosítottak védettséget a határnál évekig (17:38). Szól arról, hogy a nyugati életszínvonal émelyítő hatással volt rájuk (20:18), illetve arról, hogy az ottaniak nem éreztették velük, hogy szocialista országból jöttek (21:45). Beszél sikereikről, arról, hogy ők énekelték a brémai rádió szignálját, valamint arról, amikor a londoni közönség megkérte őket, hogy énekeljék el a magyar himnuszt (23:32). Végül arról szól, hogy mit profitált a nyugati tapasztalatokból az énekkar (27:30).

Az interjúalany beszél születéséről és középparaszti származásáról (0:15), majd rátér annak felelevenítésére, amikor édesapját a rendőrség a falhoz állította és zaklatta a beszolgáltatás miatt (2:15). Szól az orosz katonák háborús átvonulásáról és a szokásaikról (4:50), majd a háború után a cserekereskedelem feléledéséről és arról, hogy az orosz katonák a frissen cserélt új ruháját is elrabolták (6:40). Hozzáteszi, hogyha nem lett volna vásárlóerő, a nép nem vette volna meg az árut, akkor az oroszok nem raboltak volna (9:30). Említi az 1956-os forradalmat (12:10), majd a Kádár-korszak jobb életkörülményeit, és feleleveníti a hagyományos étkezéseket, piacolásokat, valamint szól házasságáról (13:30). Beszél arról, hogyan és kiket telepítettek ki Sándorfalváról a hortobágyra (15:50), majd megemlíti a Pallavicini gróf korábbi földosztását (17:52). Szól az erőszakos TSZ-esítésről, illetve a később javuló körülményekről, a háztájiról (19:58). Szól a mindennapi életről a Kádár-korszakban (24:00), majd a TSZ-beli munkáról és a nyugdíjról (27:00). Visszatér édesapja világháborús sebesülésére (30:00), majd a tűzőrség helyi szokásáról szól (31:30). Visszatér az 1950-es évekre és leírja, hogy miként vitték el az ávósok a kulákokat (33:00), illetve beszél a feketevágásokról (36:20).