Leírás: Az interjúalany beszél a II. világháborúról, a Zagyva-híd felrobbantása után menekülő németekről (0:32). bBeszél arról, hogyan kellett tüzet oltania és halottakat szállítania a bombázások után. Egy-két konkrét esetet is megemlít, amikor sokan meghaltak (4:35). Szól a zsidók elhurcolásáról, saját zsidó főnökéről és az antiszemitizmus érthetetlenségéről (7:20). Szól arról, hogyan indult meg a cserekereskedelem a szovjet megszállás után, és arról, hogyan lett kereskedő (12:03). Szól katonai szolgálatáról (15:50), és arról, hogy egy jugoszláv-magyar határvilongás során mennyi bajtársa veszett oda (18:50). Szól arról, hogy tisztiiskolára akarták küldeni, de inkább a kereskedelmet választotta és a Csemegekereskedelmi Vállatnál kezdett dolgozni, ami a Julius Meinl utódja volt. Szól az ellátásról, a különlegességek, déli gyümölcsök és tőkehús beszerzéséről (19:40). Szól arról, hogy 1956-ban más boltosokkal összefogtak a fosztogatások elkerülése végett, és azért, hogy mindenki nyitva tartson (23:12). Beszél az árakról és arról, hogy kinek volt nagyobb keresete a Kádár-korszakban (24:22). Szól arról, hogy miként töltötte fel az árut naponta (29:00), valamint arról, hogy hogyan szűntek meg a munkalehetőségek és szűnt meg az ipar a 80-as években (33:20). Arról is beszél, hogy miként nyitottak Ulánbátorban vágóhidat, és hogyan látta megrökönyödve, hogy a mongol leányok a birkafaggyút használták dezodor gyanánt. Moszkvában is két üzletük nyílt (35:10). Végül a rendszerváltoztatás következményeiről, a Julius Meinl visszatéréséről beszél (37:15).