Az interjúalany 1926-ban született Szentesen. Beszél földművelő szüleiről, gyermekkoráról, tanyasi iskolában töltött diákéveiről. (01:26) Később szentesi iskolában tanult. (03:02) Mivel a családnak nem volt rá pénze, az interjúalany nem tanulhatott tovább. Ferihegyre költöztek, ahol lovaskocsit vezetett. Ezután Romániába kerültek, ahol a lakosság nem fogadta be őket, a kútjukat is megmérgezték. Az egész család lebetegedett, anyja, nagyapja és egy lovász meghalt. (07:10) Ezután nagyanyja nevelte Szentesen, apja újranősült, mostohája vele volt egy idős. (09:18) Gyógyszertárban dolgozott, de a német megszállás után a zsidó gyógyszerészt elhurcolták (az időpontra rosszul emlékszik!), így alkalmi munkákat kellett vállalnia. (09:38) A Rákosi-korszakban mezőgazdasági munkákat végzett, de a kemény beszolgáltatási rendszer miatt szinte minden terményt elvettek. (Az interjúalany a beszolgáltatások időszakát tévesen 1943-ra teszi!) (10:32) Beszél szovjet megszállásról. A lakosságot hídépítési munkára kényszerítették. Később az erőszakoskodó katonák elől az interjúalanynak bujkálnia kellett. (16:26) Későbbi férjét három évre elvitték katonának, miután visszatért a szolgálatból mozdonyfűtő lett. 1945-ben vette el az interjúalanyt. (20:00) Nehezen tudtak letelepedni, először a nagyszülőknél laktak, majd albérletbe mentek. Beszél mindennapi nehéz életükről, három kisgyermeküknek is a földön kellett dolgoznia. A férj egy idő után mozdonyvezető lett, akkor javultak életkörülményeik. (23:46) Legidősebb fia vízvezetékszerelő, lánya könyvelő, kisebbik fia mozdonyvezető lett. (25:08) Az interjúalany csak otthon tudott dolgozni, amíg a gyermekeit nevelte. (26:52) Később üzemben végzett kézművesmunkákat. Ezután gyári bedolgozó lett. Közben állatokat nevelt. Nagy nehézségek árán sikerült a családnak egy kertes házat vennie. (29:20) A férj 50 éves korában agyvérzést kapott, ápolásra szorult. Ezután minden munkát az interjúalanynak kellett elvégeznie. 1981-es nyugdíjazása után is még öt évig dolgozott. Férje halála után társasházba költözött. (30:42) A rokonság nagy része már meghalt, csupán gyerekei és unokái élnek. (33:06) Az 1956-os eseményekről a rádióból értesült. (Az angol-magyar 6:3 meccset rossz időpontra teszi!) (34:32) Beszél a jegyrendszerről. (35:30) A rendszerváltoztatás könnyített a helyzetén. (37:18)

Az interjúalany beszél gyermekkorráról (0:08), majd a német megszállásról. A németek bevezették az áramot szigeteletlenül, és megrázta az áram (1:55). Szól a román katonákról is, akik nem voltak erőszakosak (3:55), valamint az oroszokról, akik csellel az iskolába csalták és elvitték őket (5:10). Beszél egy tanárnőről, aki végig jegyzetelt az úton (7:45). Szól arról, hogy maguknak készítették a priccseket (9:30), a tetvességről (11:50), a bányamunkáról és a vizes ruhák szárításáról (14:00). Beszél a halálozási arányról, ami jóval magasabb volt a férfiak körében, arról, hogy aki feladta, biztosan meghalt, valamint a "temetésről" (18:02). Szól a hidegről, és arról, hogy egyszer leégett a fertőtlenítő a ruháikkal (20:10). Beszél az orosz emberek jóindulatú segítségéről (21:40), a kolhozban való munkáról (22:30), valamint arról hogy a végén átvitték őket egy német táborba (23:40). Itthon nagy szegénység fogadta, az édesapját is elvitték (25:00). Elmeséli hazaútját, a fogadtatást, valamint azt, hogy rendszeresen járt volt SS-tag bátyjához Németországba, akinek bűntudata volt, mert miatta vitték el (29:50). Szól házasságáról, férje féltékenységi rohamiaról és erőszakosságáról, valamint gyerekei születéséről (35:00). Beszél arról, hogy Istenbe vetett bizalma nem hagyta el a lágerben sem, valamint az ünnepek megünnepléséről (38:50). Azokról szól, akik megpróbáltak a táborból megszökni, és akiket a földbe épített zárkába zárták (41:40). Végül a higanybányában végzett munkáról és egészségkárosító haátásról szól (43:40).

Bárczy Klára édesapja, Bárczy Jánosról, annak családjáról mesél. Bárczy János nagyapja jómódú körülmények között élt és maga Arany János volt a magyartanára. A távoli felmenőkkel kapcsolatban hallhatunk családi történeteket(0:15).Bárczy János piarista iskolába járt, amit nagyon kedvelt. Sík Sándor volt a magyartanára. A piarista iskola légköréről, oktatási rendszeréről mesél az interjúalany(4:24). A középiskola után Ludovika katonai akadémiára jelentkezett és korábbi kirívó sporteljesítményei(vívás, ejtőernyőzés,úszás stb) miatt ezt ingyen végezhette el(6:29). A Ludovika elvégzése utána gyalogsági százados lett, majd Pápára került a légierőhöz. Végül pedig vezérkari tiszt lett és Budapesten szolgált(9:49). A fronton gépkocsiját támadás érte, így ennek következtében később, a háború után egy megerőltetés miatt elveszítette a látását(11:40).A nemesi származás miatt több ízben is megkülönböztetés érte a családot. Az interjúalany az "x-es származásról", a deportálásáról és más diszkriminációról mesél(14:54). 1956-ot gyerekként élte meg, ahol a család lakott, azt az épületet is szétlőtték a szovjetek. Ekkor veszítette el a banki munkáját(18:59). Az interjúalany édesapja ezután kezdett el írni, novellákat, családi történeteket fabrikált - majd a miskolci rádió egyik műsorát is ő írta meg(23:02).A Tények és Tanúk könyvsorozatban is megjelentek a visszaemlékezései(24:42).A '60-as, '70-es években az édesapja külön figyelmet fordított a gazdasági kérdéseknek is. Édesanyjának nagyon nehéz dolga volt, hiszen szinte ház körüli munkát neki kellett végeznie - bár nehéz körülmények között éltek, de az interjúalany szerint boldog gyerekkora volt(26:11). A rendszerváltoztatás után az édeapja több írását is meg tudta jelentetni. Bár óriásit nem változtak az életkörülmények, de mégis szabadabb lett a légkör(31:08).