Ungvári Ferenc négy kistestvérével árván maradt 1944-re, személyesen tapasztalta meg az orosz megszállást Hajdúhadházán és Debrecenben. Árvaházba kerül, ahonnan nevelőszülőkhöz helyezik előbb Nagykőrösre, majd Kelenvölgyre. 1947-től Tatabányára kerül bátyja családjához, és ott kezd a bányában dolgozni. Az ötvenes években bányászként dolgozott. (00:00-03:50) család, szülők elvesztése; (03:50-14:00) az orosz megszállás; (14:00-24:00) árvaház - Nagykőrös - Kelenvölgy - Tatabánya; (24:00-44:40) bányászélet az ötvenes években, Tatabánya, Balinka (életkörülmények, munkaverseny, politikai helyzet, az ÁVH jelenléte); (44:40-47:24) családalapítás Kiskőrösön, KTSZ

Az interjúalany beszél a családjáról (0:46), a második világháborúról (2:11), tanulmányairól (2:45), az 50-es évekről, nehéz gyerekkoráról, osztályidegennek nyilvánított családjáról, bátyjai továbbtanulásának ellehetetlenítéséről, a padlássöprésről, beszolgáltatásról (3:23), az 1956-ban munkaszolgálatosnak behívott bátyjáról, aki megszökött, és katonaszökevényként üldözték (9:04). Mesél a család sorsának alakulásáról 1956 után, saját főiskolás tanulmányairól, első munkájáról tanítóként, a pedagóguskölcsönről (17:12), az úttörő- és kisdobos szervezetekről (21:41), arról, hogy az iskolaigazgató tiltakozott az ellen, hogy az interjúalany lányát megkereszteljék (22:55), a 80-as évek Csurgójáról (24:40), a politikai enyhülésről (30:15), a rendszerváltoztatásról (32:19).

Elmeséli 1933-as születésének és gyermekkorának a körülményeit a nagy gazdasági válság alatt Abaligeten. Katolikus népiskolába járt, ahol csak egy tanterem volt, a tanító házaspár egyben a kántorok is voltak. (02:10) Édesapja katona lett, a világháború után a családot sváb származása miatt 1947-ben kitelepítették. A Hortobágyra akarták telepíteni őket, de egy rokoni család szállást adott nekik, míg később bérelni tudtak egy lakást. (04:44) Az időrendet felborítva elmondja a korábbi szovjet megszállás menetét, amely sok halottat követelt. (08:12) Nagyapját, mivel jól tudott oroszul, a szovjetek magukkal vitték tolmácsnak, közben a katonák molesztálták a nőket és részegeskedtek. (09:44) Elmondja a pengő hiperinflációját, az emiatt kialakult cserekereskedelmet és a rossz körülményeket. (11:40) A forint bevezetésével rendeződött a család anyagi helyzete is. (12:52) Újra elmondja, hogy az első kitelepítésből csak kilakoltatás lett, majd 1948-ban Németországba akarták kitelepíteni a családot. Végül, mivel magyar érzelműek voltak, maradhattak, de az édesanya nem kaphatott állandó munkát. (15:20) Az akkor 14 éves interjúalany, hogy segíthesse a családját, a helyi orvosnál dolgozott. Először a gyermekeire vigyázott, majd házimunkát is végzett (16:00) 1950-ben ment férjhez, ekkor öt évre elköltözött a faluból. Két gyermeke született, majd visszajöttek Abaligetre, ekkor említi meg, hogy édesapja meghalt a fronton a II. világháborúban. Elkezdtek gazdálkodni. (18:06) Elmondja a családi életet és a konfliktusokat, az akkori társadalmi kapcsolatokat, gyermekeinek iskoláztatását. 1962-ben beköltözött a család Pécsre. (20:10) Számára a Kádár-korszak biztonságot adott, mivel volt munkája és ezért nyugodtan vehetett fel kölcsönöket (29-et) a kiadások fedezésére. (22:46) 1962-66-ig a férje építőipari vállalatnál volt raktárvezető, az intrerjúalany ugyanott villamossági raktáros. Elmondja munkája menetét. A vállalat megszűnése után gépállomáson dolgoztak nyugdíjazásukig. (25:40) Káros hatásai ellenére pozitívan értékeli a Kádár-korszakot. (27:04)