Az interjúalany beszél családjáról, édesapja munkájáról (2:05), a II. világháború alatti mindennapokról (4:05), a szovjet megszállásról (10:00), majd rátér a kollektivizálásra (14:20). Mesél a tanári pályájáról (22:40), az 1956-os forradalom helyi történéseiről (27:10). Bemutatja a Kádár-korszak hétköznapjait (32:20).

0:00 Családi háttér, gyermekkor, édesanyja árva volt, mesél a harmincas évek gazdasági válságának hatásáról az édesanyja családjáról, nagyon korán férjhez ment 3:44 1944. ápr. 3.-án zárja az iskolai évet vizsgákkal, akkor jött a nagy bombázás, ekkor már a Ferencvárosban laktak, a teherpályaudvar közelében, így a környéket nagyon sok találat érte 5:44 az első bombázáskor kimenekülnek a pincéből a közeli kis erdőbe 7:51 később a Rákóczi útra költöztetik őket, üres lakásokba, ahonnét zsidókat telepítettek ki, a házban élő zsidókat később Auschwitzba viszik, és nem is térnek vissza a haláltáborból 10:36 a légitámadások alkalmával később géppuskával is lőtték a lakosságot, élelemként az elesett lovakat vágták össze a bombázások alatt 12:40 a szovjetek bejövetelét felszabadulásként élték meg, mindenhol németeket kerestek, de atrocitást nem tapasztalt, az édesapját azonban elviszik, és három évig kint volt Szibériában 14:06 a lakásuk és a ház tönkrement, ablakok nem voltak télidőben, újságpapírral fedték az ablakot; édesanyja az apja fogsága miatt elment dolgozni 17:08 a Veres Pálné Gimnáziumba íratták be, akkoriban elitgimnázium volt, szerencséjére nagyon jól ment neki az orosz, de emiatt volt konfliktusa a tanárral, azonban később egy orosz tagozatos gimnáziumba kerül át 20:31 az orosz tagozatos gimnáziumban csupa kádergyerek járt, ráadásul sokszor kocsival 23:21 két évig a honvédségnél dolgozott a Haditechnikai Intézetben, férjhez ment, Gyöngyösre pedig akkor kerültek, amikor a férje vállalata révén ott kapott lakást, majd általános gépész szakon végez Salgótarjánban 26:13 a mátraaljai szénbányáknál dolgozott később, onnan ment nyugdíjba 26:52 1956-ban még a szüleinél élt a Ferencvárosban, közel volt az Üllői úton a laktanya, az ötvenhatosok valójában nem akartak rendszerváltoztatást, csak sajtószabadságot és az oroszok távozását 28:57 a férje mentős volt, a forradalom előtt két nappal volt az eljegyzésük, nem látták egymást napokig, és nem tudtak kapcsolatba lépni, az Üllői út jobban szét volt lőve, mint a háború után 31:50 az orosz katonákkal beszélgetett, azt hitték eleinte, hogy Lengyelországot megtámadták a fasiszták, de a katonák felettese puskatussal verte őket, hogy nem állhattak szóba a helyiekkel 33:19 ötvenhatban a politikai foglyokkal együtt kiszabadult köztörvényesek fosztogattak, és látta a köztársaság téri lábbal felakasztott ávósokat 34:10 mesél édesapja szibériai fogságáról, eleinte nem is tudták, hogy hova vitték, Oroszországból nem írhatott levelet, nagyon kevés élelmet kaptak, a nyers cukorrépát is megették a földekről

0:00 családi háttér, gyermekkor, örökbe fogadták, miután a szülei otthagyták a szoptató dajkánál, mesél az iskoláiról 5:06 egy zsidó családhoz ment el szőnyeget csomózni két évig, utána pedig kifutónak vették fel az egyik selyemgyárba 8:02 ezt követően egy hadi üzemben dolgozott, ahol többet fizettek nekik, de a munkahelyi légkört, ezért nem dolgozott ott sokáig, ezért a cérnagyárban dolgozott tovább, mesél arról, hogy a háború után „német nevűket” kerestek a rendőrkapitányságra 14:24 a német katonák szinte besétáltak az országba, nem volt velük különösebb probléma 16:16 az élelemszerzés nagyon nehéz volt, időnként lőttek, csákánnyal bányászták ki a fagyott földből a marharépákat 20:34 a bombázások szörnyűek voltak, egy alkalommal a mellettük lévő pincébe csapódott be a bomba, a Váci úton egy villamosnyi embert pusztított el egy bomba 24:32 a háború után kezdődött a batyuzás, ami azt jelentette, hogy vidékre mentek árut cserélni élelemre 30:49 a zsidók üldöztetésére emlékezik vissza