Az interjúalany beszél gyermekkoráról és oktatásáról a ciszterci gimnáziumban, valamint a cserkészetről (0:08). Szól az 1948-as államosításról, az oktatás folytatásáról, az új intézmény és az ifjúsági mozgalmak keltette ellenérzésről, valamint arról, hogy könyvben is kiadta cserkész örstársaival való 1948-as levelezését (2:45). Szól arról, hogy érettségi után a zirci teológiára jelentkezett, amit azonban megszüntettek, a növendékek egy része pedig disszidált vagy börtönbe került (7:30). Ő a budapesti teológián el tudott végezni két évet, majd katonai szolgálatról visszautasították és rakodómunkásként kellett elhelyezkednie (10:15). Szól arról, hogyan került tudományos segéderőként a pécsi egyetemre, s így hogyan állt vissza értelmiségi alapállása (13:50). Végül részben a rend bátorítása miatt elvégezte a pécsi tanárképző orosz szakát kitüntetéssel, és hogyan kedvelte meg Nyugat helyett a Keletet (15:00). Rendszerellenessége miatt vidékre rakták tanítani, majd úttörő vezetést bíztak rá, végül egy külvárosi iskolában tanított Pécsett, de mindegyikkel jól járt, értékes tapasztalatot és tudást gyűjtött ezen évek alatt (18:36). Szól arról, hogy egy ideje már tudományos írásai jelentek meg pedagógia témakörban, amikor felkérték, hogy fogadjon el egy állást a pedagógia tanszéken. Először a hátrányos helyzetű diákokkal kezdett foglalkozni, majd a romológia szakértője lett, ilyen tanszék felállításában is segédkezett (27:20). Szól a rendszerváltoztatásról, arról, hogy szabadon felvállalhatta hitét, és keresztény nyári szabadegyetemet szervezhetett (35:14). Valószínűleg ez is volt az oka nyugdíjazásának (39:40). Végül arról szól, hogyan segédkezett a Mester és tanítvány című lap elindításában Hoffmann Rózsával együtt (42:50).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, a két világháború közötti életviszonyokról, édesapja méhészetéről (0:14). Beszél II. világháborús emlékeiről, arról, hogy a falun keresztül húzódott a front, náluk pedig a német konyha volt, így épp a tűzvonalban voltak (4:15). Külön szól arról, hogy egy fényes lövedék felgyújtotta a házukat (06:20). Beszél arról, hogy az orosz katonák nem bántották, de sok mindent elloptak (7:18). A legrosszabb karácsonykor volt, mikor a nagy tűzharcok voltak (12:36). Szól a háború alatti földművelésről (15:00), a falubeli munkalehetőségekről (15:58), és 1937-es nagy betegségükről (18:48). Szól a TSZ-ek megalakulásáról (19:58) és az 1950-es évek mezőgazdaságáról, a beszolgáltatásokról és adókról (22:34). Végül az 1956-os forradalom helyi és pesti eseményeiről (25:56), illetve falujuk papjának elhurcolásáról szól (27:45).

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, az akkori idők megélhetési körülményeiről (0:20), majd rátér az üveggyári munkára, az üzemi balesetekre és a miskolci ipar kiépítésére (4:00). Szól oktatásáról, az egyházi iskolák államosításáról, valamint arról, miért számított osztályidegennek és ezt hogyan tudta mégis kikerülni (08:40). Szól a kulturális élet megélénküléséről 1953 és 1956 között, a korábban reakciósnak tartott Szabó Lőrinc miskolci előadóestjéről (13:42). Beszél az 1956-os forradalom miskolci eseményeiről, a jó kezdeményezésről, de az ávósok meglincseléséről is, valamint arról, hogy egy anyuka még mutogatta is a fiának a holttesteket (18:50). A megtorlást is említi, így például Nagy Attila költő ítéletét és börtönbüntetését (21:50). Mesél egyetemi éveiről, a gyermekvállalásról és a továbbtanulásról (22:26), majd népművelői munkájáról és eredményeiről, illetve arról, hogyan lett szakfelügyelő (25:00). Visszatér 1945-ös élményeire, a cserekereskedelemre, a pincében való bujkálása (34:42). Végül arról is szól, hogy a lakásukban elszállásolt román pilóták a királyuk fényképét állították ki, valamint arról, hogy az egyik pilótának amputálni kellett a lábát (36:14).