Konstancán volt katona, 23 évesen, 1940-ben pedig csendőrnek szervezték be. Nagyváradra került a csendőriskolába(0:36). 1940-től 1945-ig a nagyváradi csendőrörsön szolgált(3:18). Feladatuk közé tartozott a kommunisták felkutatása is. Zöld István ennek körülményeit fejti ki(4:13). A cél az volt, hogy megakadályozzák a kommunisták szervezkedését(5:49). A háború vége felé Zöld Istvánt és pár bajtárssát Budapestre rendelték, és lovaskocsival fel is utaztak(7:30).Tószegig jutottak, akkor egy csendőrszázados a harctérre irányította őket(9:17). A nyilas hatalomátvétel után egy budapesti iskolában feleskedték őket Szálasi-ra(11:37). A frontot végülis elhagyta, mert nem volt hajlandó a német-magyar egységekkel együtt Magyarországról kivonulni, s hazaindult Erdélybe - ennek a történetét meséli el(13:00). Romániában már nagyon kellett ügyelnie, hogy a hatóságok ne kapják el, mert könnyen elvihették volna az oroszok kényszermunkára(18:17). A háború után nem lépett be a pártba, nem nagyon került kapcsolatba a politikával(19:11). Mielőtt még hazaindult volna, Érdre ment, mivel egy hölgyet keresett - Zöld István erről mesél(21:26). A háború után bakterként dolgozott, de a román hatóságok folyamatosan zaklatták. Az első ilyen élményét is elmeséli(24:04). Visszaemlékezik arra is, hogy a román politika már akkor is, és ma is határozott gyűlölettel állt a magyarokkal szemben(25:40). A háború után lovakat vett, fuvarosként dolgozott, és meg is nősült. Zöld István az udvarlásról mesél(26:31).1957-ben házasodtak össze(30:43). Az erdélyiek nagyon vallásosak, az interjúalany is gyakran járt és jár templomba(31:36). A vallás miatt a kommunizmusban nem különböztették meg, de sohasem érték komoly atrocitások, mert nem állt szóba a hatalommal(32:40). A székelységből véleménye szerint már kezd kihalni a korábban benne élő szorgalmasság(34:06).

Az interjúalany Erdélyben élte meg az I. világháborút majd a terület Romániához csatolását, a magyar iskolarendszer megszüntetését (0:05). Beszél arról, miként költözött Szegedre majd élte át a front átvonulását Budapesten (08:50), illetve miként szállták meg Magyarországot a szovjetek (21:00). Beszél továbbá arról, hogyan szervezték meg az életet a háború után, hogyan próbálták meg átvenni a közigazgatást a kommunisták (23:26). Hangsúlyosan szól az 1950-es évekről, a diktatúra kiépüléséről, férje recski internálásáról és következményeiről (27:53), majd saját munkájáról és az oktatás jellegéről beszél (36:42).

Az interjúalany a Tüdőgondozó Intézet vezetőjeként vonult nyugdíjba. Beszél családjáról, életkörülményeikről (0:19), majd oktatásáról és képzéséről (3:10). Szól a Rákosi-rendszer azon törekvéséről, hogy megteremtsen egy új értelmiséget, például a szakérettségisek rendszerével . Szól az egyetemi kurrikulum hasznosságáról és nehézségéről (5:32). Beszél a tüdőosztályról, a járványos megbetegedésekről, a TBC-ről. Szól a TBC törvényi és közegészségügyi úton való visszaszorításáról, a TBC népbetegségként való felszámolásáról (10:40). Beszél az esti iskolába való jelentkezéséről, a szakérettségi megszerzéséről, a felvételiről (20:42). A II. világháborút illető emlékeit is feleleveníti: édesanyja mondta neki, hogy "kitört a világháború", pedig nem is volt rádiójuk (24:20). Szól az 1956-os forradalomról, és arról, hogy miként beszélték le a fegyveres ellenállásról a fiúk legtöbbségét, majd arról, hogyan rendezték a forradalom miatt félbeszakadt félévét (26:00). A nyugdíjig és azon túl is tartó pályafutásáról is beszámol (30:00). Visszatér a világháború alatti és utáni élelmiszerellátás nehéz helyzetére (34:40). Végül a Horthy-korszakban átélt nehézségeket, a kiábrándító lakáshelyzetet és az ONCSA-házakat említi (39:16).