Az interjúalany beszél gyermekkoráról és oktatásáról a Debreceni Református Kollégiumban (0:25). Feleleveníti II. világháborús emlékeit, a debreceni tankcsatát, illetve az orosz katonák erőszakoskodását (3:30). Külön szól arról, hogy kétszer is el akarták vinni málenkij robotra, de végül megmenekült (06:20). Visszatér iskoláira (9:04), kiemelve a szakérettségisek szerepét (10:30). Tanárként Debrecenben (12:26), majd Sopronban helyezkedett el, s utóbbival kapcsolatban szól még a "kuruc-labanc" kulturális különbségről is (14:35). Beszél az általa szervezett és országossá növekedett fizikaversenyekről (17:25), majd arról, hogy mennyiben volt hátrány a kommunizmus ideje alatt egyházi iskolában tanítani (19:13). Szól arról, hogy miként maradhatott meg egy-két egyházi iskola az államosítások ellenére is (20:50). Végül a családalapításról, boldogulásukról és a családjáról szól (24:03).

1940-ban született, gyerekkora nagyon szép volt, egészen 1944 novemberéig, amikor bejöttek az oroszok. Megjegyzi, hogy a német megszállók kultúráltak voltak, de az oroszok nagyon nem(0:26). A háború után nagyon szegényes életük volt, és még a rendszer is elég kemény volt velük szemben(1:38). 1956-ban 16 éves volt(2:29).Parasztcsaládból származik, édesapja kovács volt, de rendelkeztek némi telekkel. Gyermekkora sok munkával telt, de sok közösségi programban vett részt(2:52). Minden tárgyat nagyot szeretett, bár irodalmat kedvelte a legjobban, a politikával nem foglalkozott. Emelett szőtt, varrt, stb(03:46). A gyermekeikből ovónő, tanítónő és vállalkozó lett(4:42). A Rákosi rendszerben nagyon keservesek voltak a mindennapok, főleg a beszolgáltatások miatt. Csodával határos módon éltek csak meg, hiszen se nyugdíj, se semmi(4:54).1956 után se volt sokkal jobb az élet, mert a mezőgazdaság akkor is rossz helyzetben volt(6:07).Az interjúalany a falusi munkákról, a TSZ-ről, stb is mesél(7:12). A falusi kézimunkákról, a ruházkodásról is beszél(9:27).A Kádár-rendszerben sem tudták eltántorítani a templombajárástól, a hittantanulástól, stb(11:21). A faluban bálokat szerveztek, az interjúalany erről is beszél (12:19). A faluban, 1953-ban egy kisebb forradalom is lezajlott, amely a kormány intézkedései ellen tüntetett. Erről hallhatunk bővebb információkat(14:39). A régi iskolák jóval nagyobb létszámúak voltak, de nyelveket nem tanultak(15:14).Az interjúalany bemutatja a saját kézimunkás anyagait - közben elmondja, mi a stafírung(15:40).Sóvári Károlyné elmeséli, hogyan történt a falu szovjet megszállása(18:25).

Az interjúalany beszél családjáról, háború alatti élményeikről, majd rátér a szovjet katonák pusztítására: szétverték a telefont, a rádiót, megrongálták a játékait, csak a porszívót nem bántották (0:16). A háború után édesapját kirúgták, majd üzemorvosként helyezkedett el, és édesanyját is állandóan fenyegették "idealista világnézete" miatt (4:10). Szól arról, hogy 1956. október 23-án kukoricatöreket ment szedni az osztállyal, a honvédség pedig bevitte őket egy laktanyába ellenőrizni (8:35). A szülei aggódtak, mert nem volt telefon, az emberek az egyébként zenét sugárzó rádión keresztül üzentek (12:10). Szól arról, miként szabadultak ki a rabok a győri börtönből, a négy halálos áldozatot követelő sortűzről, valamint a hosszú kocsisorokról, akik arra vártak, hogy november 4. után Ausztriába távozzanak (13:30). Arról is szól, hogy Nyugat-Magyarországon rengeteg ember jelent meg, akiknek a helyiek szállás és élelmet biztosítottak, az édesanyja is (16:50). Elmeséli, miként találkoztak kirgiz katonákkal, akik megdöbbentek, mikor megtudták, hogy nem Szueznél vannak (17:20). Beszél a vallásgyakorlásról a diktatúra alatt, arról, hogy egy másik városrész templomába jártak, nehogy jelentsenek róluk (19:18). Szól az egyházi iskolák államosításáról, az állam és az egyház egyezségéről és a hét katolikus iskoláról, ami megmaradhatott (20:30). Szól arról, hogy nem vették fel nyugaton élő rokonai és klerikális háttere miatt (23:45), majd említi a kulákellenes propagandát (27:05). Elmeséli, miként disszidált a nővére és a sógora 1956-ban (29:40). Szól arról, hogyan kezdtek el az operával Jugoszláviába járni. Vajdasági fellépéseik során vigyázniuk kellett, hogy az olyan sorokat, melyek az elcsatolt területekre is utalhatnának, pl. "feláldozom e széket", ne hangsúlyozzák ki (33:30). Elmeséli, hogyan kerülte el a katonai szolgálatot (40:00), majd azt, hogy 1982-től nyugaton is felléptek, s ilyenkor mindig kísérték őket olyanok, akiket nem ismertek, valószínűleg besúgók. Egy ilyen alkalommal egy ismerőse csalódva vette tudomásul, hogy a párt hazudott neki, nem is nyomorognak a kapitalisták. Visszatérte után az illető visszaadta párttagkönyvét (43:30).