Az interjúalany beszél családjáról, háború alatti élményeikről, majd rátér a szovjet katonák pusztítására: szétverték a telefont, a rádiót, megrongálták a játékait, csak a porszívót nem bántották (0:16). A háború után édesapját kirúgták, majd üzemorvosként helyezkedett el, és édesanyját is állandóan fenyegették "idealista világnézete" miatt (4:10). Szól arról, hogy 1956. október 23-án kukoricatöreket ment szedni az osztállyal, a honvédség pedig bevitte őket egy laktanyába ellenőrizni (8:35). A szülei aggódtak, mert nem volt telefon, az emberek az egyébként zenét sugárzó rádión keresztül üzentek (12:10). Szól arról, miként szabadultak ki a rabok a győri börtönből, a négy halálos áldozatot követelő sortűzről, valamint a hosszú kocsisorokról, akik arra vártak, hogy november 4. után Ausztriába távozzanak (13:30). Arról is szól, hogy Nyugat-Magyarországon rengeteg ember jelent meg, akiknek a helyiek szállás és élelmet biztosítottak, az édesanyja is (16:50). Elmeséli, miként találkoztak kirgiz katonákkal, akik megdöbbentek, mikor megtudták, hogy nem Szueznél vannak (17:20). Beszél a vallásgyakorlásról a diktatúra alatt, arról, hogy egy másik városrész templomába jártak, nehogy jelentsenek róluk (19:18). Szól az egyházi iskolák államosításáról, az állam és az egyház egyezségéről és a hét katolikus iskoláról, ami megmaradhatott (20:30). Szól arról, hogy nem vették fel nyugaton élő rokonai és klerikális háttere miatt (23:45), majd említi a kulákellenes propagandát (27:05). Elmeséli, miként disszidált a nővére és a sógora 1956-ban (29:40). Szól arról, hogyan kezdtek el az operával Jugoszláviába járni. Vajdasági fellépéseik során vigyázniuk kellett, hogy az olyan sorokat, melyek az elcsatolt területekre is utalhatnának, pl. "feláldozom e széket", ne hangsúlyozzák ki (33:30). Elmeséli, hogyan kerülte el a katonai szolgálatot (40:00), majd azt, hogy 1982-től nyugaton is felléptek, s ilyenkor mindig kísérték őket olyanok, akiket nem ismertek, valószínűleg besúgók. Egy ilyen alkalommal egy ismerőse csalódva vette tudomásul, hogy a párt hazudott neki, nem is nyomorognak a kapitalisták. Visszatérte után az illető visszaadta párttagkönyvét (43:30).

Az interjúalany mesél a Horthy-korszak iskolájáról, nevelési elveiről és a cserkészettel kapcsolatos élményeiről. Szól világháborús emlékeiről is, valamint elmondja, hogy milyen állást talált az épülő kommunizmusban az egyetem elvégzése után. 0:10--születés, tanulmányai, milyen volt a nemzeti nevelés az iskolában; 12:42--milyen tárgyakat tanultak a gimnáziumban, milyenek voltak az órák; 16:57--hogyan érintette őket a háború, milyen módon érintette ez az iskolai életet, az iskolai tananyagot, hogyan kellett cserkészként figyelniük az ellenséges repülőket; 21:10--belépése a cserkészetbe, a cserkészetről őrzött emlékei; 23:00--a cserkészet feloszlatása után hogyan ápolták tovább a cserkész-hagyományokat és hogyan élesztették újra a cserkészetet; 26:19--hogyan alakult az élete a gimnázium elvégzése után, milyen nehézségei voltak jogászként az elhelyezkedésben, és milyen munkát talált végül

Bevezetésképpen gyermek-és ifjú koráról(0:14), s ennek kapcsán Franciaország 2. világháború alatti helyzetéről, illetve Algériáról beszél(2:03). Ezután 1947-ben Magyarországra került, ahol egy premontrei gimnáziumban tanított francia nyelvet. Erről illetve (6:17) a párizsi béke utáni magyarországi állapotokról és a magyar nyelvtanulásról meséli el személyes emlékeit(12:44), majd a budapesti(23:00) illetve belgrádi diplomáciai munkájáról szólva kitér a Magyarország és Jugoszlávia közti hidegháború egyes jelenségeire(25:30). Az interjú 2. felében magyarbarátságáról(33:18), a magyar-francia kapcsolatokról(35:21), az idegen nyelvek tanulásának fontosságáról szól(37:13). Végül francia nyelven fogalmazza meg a mai magyar fiataloknak szóló üzenetét(37:37).