Az interjúalany beszél gyerekkoráról (0:38), zenével való kapcsolatának kezdetéről, tanulmányairól (3:31), a nyíregyházi zeneiskola felépítéséről (9:40), arról, hogy 37 évig zongorakísérőként is tevékenykedett a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban (12:28). Mesél Vikár Róbertről, akinek a nevét 2002 óta viseli az iskola (14:40), valamint a pezsgő kelet-magyarországi zenei életről (21:36).

Az interjúalany beszél családjáról, háború alatti élményeikről, majd rátér a szovjet katonák pusztítására: szétverték a telefont, a rádiót, megrongálták a játékait, csak a porszívót nem bántották (0:16). A háború után édesapját kirúgták, majd üzemorvosként helyezkedett el, és édesanyját is állandóan fenyegették "idealista világnézete" miatt (4:10). Szól arról, hogy 1956. október 23-án kukoricatöreket ment szedni az osztállyal, a honvédség pedig bevitte őket egy laktanyába ellenőrizni (8:35). A szülei aggódtak, mert nem volt telefon, az emberek az egyébként zenét sugárzó rádión keresztül üzentek (12:10). Szól arról, miként szabadultak ki a rabok a győri börtönből, a négy halálos áldozatot követelő sortűzről, valamint a hosszú kocsisorokról, akik arra vártak, hogy november 4. után Ausztriába távozzanak (13:30). Arról is szól, hogy Nyugat-Magyarországon rengeteg ember jelent meg, akiknek a helyiek szállás és élelmet biztosítottak, az édesanyja is (16:50). Elmeséli, miként találkoztak kirgiz katonákkal, akik megdöbbentek, mikor megtudták, hogy nem Szueznél vannak (17:20). Beszél a vallásgyakorlásról a diktatúra alatt, arról, hogy egy másik városrész templomába jártak, nehogy jelentsenek róluk (19:18). Szól az egyházi iskolák államosításáról, az állam és az egyház egyezségéről és a hét katolikus iskoláról, ami megmaradhatott (20:30). Szól arról, hogy nem vették fel nyugaton élő rokonai és klerikális háttere miatt (23:45), majd említi a kulákellenes propagandát (27:05). Elmeséli, miként disszidált a nővére és a sógora 1956-ban (29:40). Szól arról, hogyan kezdtek el az operával Jugoszláviába járni. Vajdasági fellépéseik során vigyázniuk kellett, hogy az olyan sorokat, melyek az elcsatolt területekre is utalhatnának, pl. "feláldozom e széket", ne hangsúlyozzák ki (33:30). Elmeséli, hogyan kerülte el a katonai szolgálatot (40:00), majd azt, hogy 1982-től nyugaton is felléptek, s ilyenkor mindig kísérték őket olyanok, akiket nem ismertek, valószínűleg besúgók. Egy ilyen alkalommal egy ismerőse csalódva vette tudomásul, hogy a párt hazudott neki, nem is nyomorognak a kapitalisták. Visszatérte után az illető visszaadta párttagkönyvét (43:30).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:29), szüleiről, gyerekkoráról (3:56), tanulmányairól (6:12), a II.világháborúról, a helyi zsidók deportálásáról (9:35), a Rákosi-korszak terrorjáról, arról, hogy nem vették fel sehova gimnáziumba (11:23). Érinti az 1956-os forradalmat, a hatvanas évek légkörét (13:08), tudományos pályájáról (15:02), kutatásairól (18:25), oktatói tevékenységéről, külföldi útjairól (23:36), publikációiról (26:50), legjelentősebb munkáiról (28:30), kitüntetéseiről (29:45).