Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról (0:30), majd arról, hogy a II. világháborúban édesapja gazdászati tiszt lett (3:30). Szól Trianon következményeiről és az I. bécsi döntésről, amit édesapja így kommentált: "az a baj, hogy nem azok adják vissza, akik elvették" (5:13). Szól a Pápai Református Kollégium életéről, szervezetéről (6:45), a hazaszeretetre és polgári ízlésre nevelésről (10:00). Beszél a Horthy-korszakról, és arról, hogy Horthy István testesítette meg az ideált a fiatal lányoknak (12:22). Szól arról, hogy a front közeledtével ki akartak menni önkéntes munkára Németországba, ám ehelyett Lengyelországba vitték őket marhavagonban, ahol gyári munkát kellett végezniük. Miután vőlegénye beállt katonának, gyorsan hazaengedték őket (17:30). Szól arról, hogyan élték át korábban a bombázásokat, illetve hogyan viselkedtek az orosz megszállók: bombatölcséreket töltöttek fel könyvekkel, mikor cseresznyét vittek sebesült társaiknak, az egész fát kivágták (20:15). Szól a háború utáni életről, a cserekereskedelemről, inflációról, valamint az egész környékről kezelésre érkező megbecstelenített lányok és asszonyok (24:30). Szól arról, hogy ők maguk hol bújkáltak az oroszok elől (26:18), a háború utáni életkörülményekről, hogy például csak 2 méter anyagot lehetett vásárolni (31:50). Szól Pápa lakosságának menekültekkel való felduzzasztásáról, arról, hogy lakásukból csak a hálót tarthatták meg, de az is tele volt ismerős menekültekkel (35:08), a "fasiszta" könyvek bezúzásáról (39:00), valamint Sulyok Dezsőről és a politikai rendszer megszilárdulásáról (39:50). Elmeséli, hogy az erőszakoskodó oroszok nagyon féltek a tisztjeiktől, valamint azt, hogy a hasonló német katonákat egy pofonnal le lehetett rázni (42:20). Végül az 1950-es évek mindennapjairól, kulturális életéről és az 1956-os forradalomról szól (44:20).

Két interjúalany: férj és feleség, 51 éve házasok. A férj 1933-ban, a feleség 1940-ben született. A férj visszaemlékszik a II. világháborúra, a front átvonulására. A román katonák megitták a család borát (700 liter), erőszakoskodtak a helyi nőkkel. (09:56) A férj állítása szerint a településen már 1949-ben megalapították a TSZ-t. A férj elmondja apjának a történetét, aki élt az Amerikai Egyesült Államokban is. (11:32) A családtól 2 tehénborjú kivételével elvették az összes állatot, földet. Részletesen beszél az ávósok zaklatásairól, veréseiről. A férj apját is elhurcolták, megkínozták. (20:28) 1960-ban néhányan ki akartak lépi a TSZ-ből. A tüntető asszonyokat a rendőrség verte szét, többeket letartóztattak. (23:08) Az interjúalany 1953-1955 között vonult be sorkatonai szolgálatra. (23:40) A feleség elmondja, hogy templomba lehetett járni, de hittanra nem volt tanácsos beíratni a gyerekeket, mivel félő volt, hogy később nem tanulhatnak tovább. (25:50) A férj beszél a TSZ-ben végzett munkájáról. A feleségnek a gyereknevelés mellett dolgoznia is kellett. (30:22) A Kádár-korszakban szociálisan sosem kapott a család segítséget, a fizetésük is kisebb volt. Eközben a párttagok kiváltságokban részesültek. (32:28)

Az interjúalany beszél a családjáról (0:21), szülőfalujáról, a vajdasági Torontáltordáról (1:03), gyerekkoráról (1:57), tanulmányairól (3:18), arról, hogy az egyetemen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc délvidéki eseményeivel kezdett foglalkozni (7:50). Beszámol a katonasággal kapcsolatos (Szarajevóban szolgált) élményeiről (8:37), a jugoszláv szocializmusról (12:27), a délvidéki magyarság helyzetéről Trianontól napjainkig: megemlíti a terület visszacsatolását Magyarországhoz, a délvidéki vérengzést, a jugoszláviai téeszesítést (17:02), beszél édesapja második világháborús részvételéről, kommunisták által történő meghurcolásáról (19:55), a magyarság helyzetének javulásáról (21:38), arról, hogy magyarként a szerbeknek is taníthatott történelmet (26:18). Mesél a „fölülről csinált” délszláv háborúról (26:18), a civil lakosság megpróbáltatásairól (29:35), a fizetések nagymértékű csökkenéséről, az elképesztő inflációról (30:30). Megemlíti, hogy 1994-ben Debrecenbe költözött (32:42), végül kitér a vallásos életére (33:28).