0:00 családi háttér, tanyán laktak, édesapja gazdálkodó volt, Kiszomborba majd Hódmezővásárhelyre járt iskolába, utóbbit nem tudta elkezdeni, mert jött a front 2:10 a front eléri Kiszombort, elfoglalják a szovjetek, ők a pincében vészelik át, rekvirálják a vagyonuk egy részét, ott szállásolják el a katonákat 6:48 beszél a kolhozosításról, édesapját kuláknak nyilvánítják, beszolgáltatások voltak, nem volt szabad sertést vágni, a téeszesítés erőszakkal folyt 11:19 az egyházellenes agitációról beszél, mesél a hódmezővásárhelyi apácaiskola államosításáról, az emberek féltek templomba járni, mert figyelték őket 15:13 kiköltöztetik őket otthonról, kézicsomagokkal bevagonírozták őket, és egy kietlen pusztába költöztetik őket 18:57 beszél a tábori élet kezdeteiről, állami gazdaságokban dolgoztatták őket, az élelmezés nagyon silány volt, orvosi ellátás nem volt 29:39 maguknak vert vályogból építettek házat, éjszaka is voltak riadók és névsorolvasások, a gyerekek nem jártak iskolába, ő rizsföldeken, gátaknál, csatornáknál kubikolt, vagy aratáson dolgozott 34:30 hallják a Nagy Imre beszédet, Sztálin meghalt, a táborok felszámolását ígérik, végül szabadulnak, de a faluba nem mehettek vissza, Makóba mennek a nagyszülőkhöz

Az interjúalany beszél családjáról, a parasztpolgárság mibenlétéről (0:20), a bírói hivatalról (2:25), valamint arról, hogyan börtönözték be apját állítólagos rendszerellenes szervezkedése miatt a Rákosi-rendszerben (4:36). Szól a Nagy Imre alatt tapasztalható enyhülésről (8:26), az osztályidegenségről és a hitéletről (9:40), valamint az tanításról és a szakmáról (12:36). Szól arról, miként élte meg a rendszerváltoztatást (20:10), hogyan kezdte politikai szerepvállalását az újraalapított FKgP-ben, hogyan lett polgármester és képviselő (22:04). Összehasonlítja a Kádár-korszak és a rendszerváltoztatás utáni évek politikáját, különös tekintettel a foglalkoztatásra, a mezőgazdaságra, és a szovjet modell magyarországi alkalmazhatóságára (22:40). Végül visszatér az 1950-es évek mezőgazdasági terrorjára (28:26).

Az interjúalany beszél a világháborús bombázásokról, az üllői úti olajfinomító talála után esőként eső olajról, valamint arról, hogy édesapja miként mentett meg egy zsidó kislányt a német katonák elől (0:28). Szól arról, hogy Nyugatra menetelük közben hogyan választották szét apjától, és hogyan lőtték le a nyilasok két ismerősét (4:30), valamint arról, hogy Ausztriában hogyan találkoztak újra amerikai hadifogságban lévő édesapjukkal (6:14). Beszél zsidó ismerősei bújtatásáról (8:16), majd arról, hogyan tanult drogistának a háború után (11:20). Szól a Rákosi-rendszer terrorjáról, a szemben lakó főorvos fiának elviteléről (13:00), majd arról, hogy jelentésátadás közben hogyan tartóztatták le férjét (14:35). Férjéről nem tudott semmit, így Budapesten hosszas próbálkozások után bejutott a Fő utcába érdeklődni (18:12). Egy hatalommániás hadbírósági hadnagy irodájába vitték (19:50). Egy megalázó beszélgetés után engedélyeztek neki 10 percet a beszélőn (23:32). Szól arról, hogy a D-tisztek megkeresték, hogy írja alá a válását, és cserébe elhelyezkedést és sok pénzt kap, de nem írta alá(25:05). Elmondja, hogy sok vesződség után könyvelőként tudott elhelyezkedni, ahol az igazgató nagyon jó ember volt, még ebédelni is befizette, mert sejtette, hogy a férje börönben ülhet (27:28). Azt is elmondja, hogy férje régi barátai már nem ismerték meg az utcán, csak miután a férjét kiengedték (28:32). Szól arról is, hogy a férje úgy halt meg, hogy semmit nem mondott a börtönről, valamint arról, hogy a másik négy hasonló sorsú asszony mind aláírta a válást (30:05). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és lakáshelyzetéről szól (32:50).