Az interjúalany beszél arról, hogyan költözött családja Debrecenből Beregszászra a bombázások elől (0:30). Szól arról, hogyan tűnt el édesapja, hogyan derült ki, hogy a Szovjetunióba vitték, ahonnan már nem tért vissza többé. Arról is beszél, hogy a szovjetek célja Kárpátalja etnikai homogenizációja volt (1:48). Beszél az ukrajnai gyűjtőtáborról (04:02), majd rátér arra, hogy édesanyja, a vidéken rekedt városi lány hogyan találta fel magát, miután a férje eltűnt (6:11). Részletesen leírja, hogy miként lehetett kommunikálni a szovjet-magyar határ túloldalán élő rokonokkal (06:55). Szól arról, mit meséltek az orosz hadifogságból hazajöttek, mikortól kezdve lehetett a témáról nyilvánosan beszélni, és milyen nehézségekbe ütközött a kárpótlás (9:28). Beszél nehéz életkörülményeikről a háború után, valamint a Rákosi-rendszer mezőgazdasági terrorjáról, és a megélhetés lehetőségeiről (17:22). Szól oktatásáról, a propaganda-gépezet beindulásáról, és az ezzel szemben álló hagyományos nevelésről, a művelődésről, például arról, hogyan olvasott fel édesanyja Jókai regényeket a fonóban (26:16). Visszatér a oktatásra (29:18), külön kiemelve a hittan kérdését a vallásos faluban (30:48).

Az interjúalany 1927-ben született Vállajon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). Beszél gyermekkoráról. Már gyermekként is sokat kellett dolgoznia. (03:15) Két nővérével és sok más falusival elvitték a Szovjetunióba málenkij robotra. Elmondja az átszállításuk menetét. (09:30) Beszél a gulágban uralkodó körülményekről. 2,5 évet töltött a lágerben. (14:20) Nyaranként kolhozban kellett dolgozni, ott elviselhetőbbek voltak a körülmények. Az orosz katonák nagyon fegyelmezettek voltak, nem erőszakoskodtak a nőkkel. Egy idő után már minimális fizetést is kaptak a rabok, jobb lett az ellátás. (18:30) Beszél a lágerben végzett gyári munkáról, az orosz civilekkel fenntartott kapcsolatokról. (27:36) Az interjúalany nagyon beteg lett, így hazaengedték. A nővéreit még kint tartották. Újra beszél a táborban uralkodó körülményekről, sokan meghaltak. (30:28) Beszél hazatéréséről. A máramarosszigeti gyűjtőtáborban németnek hitték, így csak nehézkesen mehetett tovább hazafelé. (34:00) Mire hazaért, korábbi vőlegénye már egy másik lányt vett feleségül, de hamarosan megismerkedett későbbi férjével. Szegény körülmények között éltek, a férj ács volt. (36:20) Beszél arról, hogy a férfiak sokkal kevésbé bírták a kényszermunkát, mint a nők. Elmondja, milyen volt a fogadtatása szülőfalujában. (39:04) Mivel nagyon jól dolgozott a TSZ-ben, többször kapott jutalomnyaralást, egyszer Moszkvába mehetett. Szegényen, de boldogan élet. (41:30)

Az interjúalany beszél családjáról, II. világháborús emlékeikről (0:14). Rátér az 1950-es évek terrorjának jellemzésére (5:45), és elmeséli, hogyan próbálták beléptetni a pártba (10:00). Röviden párhuzamot von az NDK-val (12:47), majd az 1956-os forradalomról és a disszidálási hullámról beszél (14:12). Beszél a Kádár-korszak egyházpolitikájáról (20:52), a határőrizetről (23:16), a polgárosodásról (28:24). Végül a rendszerváltoztatást elemzi (30:46).