A Kárpátalján született interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a katolikus nővéreknél, a zeneiskolára, arra, hogy az elkobzott zongorákból tudtak igényelni (0:22). Szól arról, hogy édesapját kényszermunkára vitték a szovjetek, így édesanyja óvodát nyitott (7:40). Apja aztán elkerült Budapestre kórházba, majd úgy döntött, új életet kezd egy másik nővel Magyarországon. Mondta, hogy a családjának "otthagyta a vagyont", amit a szovjetek nyomban államosítottak is. Ekkor nyitotta meg édesanyja az óvodát, aminek épületét rövid időn belül visszaigényelték (11:18). Szól a háború végnapjairól, a hidak felrobbantásáról és arról, hogy az egyik légiriadó során a másféléves testvéréért vissza kell rohanni a bunkerből, mert fent felejtették (15:00). Szól az orosz katonákról, az erőszakoskodásról, a tisztek tekintélyéről, és arról, hogy Kárpátalja Kánaánnak tűnt a beszállásolt orosz katonáknak (19:45). Beszél a vallásos nevelésről, és arról, hogyan szakadt ez meg, mikor édesanyját kirúgással fenyegették. Azt is hozzáteszi, hogy vasárnap az iskola mesefilm-vetítéseket is szervezett a vallási élet szétzúzása érdekében (22:20). Beszél az 1950-es évek Kárpátaljájáról, arról, hogy csinos ruhát csak Magyarországból lehetett kapni, arról, hogy felváltva ültettek magyar és ukrán diákokat az iskolában, a felvonulásokról, a mezőgazdasági munkákról, az élelmiszerhiányról és a kilométeres sorokról (24:54). Szól továbbtanulásáról és elhelyezkedéséről a ruhagyárban (29:00), majd arról, hogy nem hitték el, hogy 1956-ban forradalom van Magyarországon (32:00). Szól arról, hogyan látogatott Magyarországra, majd hogyan költözött át véglegesen családegyesítés címén 1973-ban (35:35). Elmeséli, hogy albérletben laktak Várpalotán, mert a férje a városban tudott dolgozni (37:12). Szól arról, hogy milyen külföldi utazásokat tettek már Magyarországról, hogyan tudtak körbenézni Nyugat-Berlinben (38:15), majd arról, hogy kik maradtak Beregszászban a tágabb családjából (40:35). Szól a rendszerváltoztatásról és arról, hogy 1985-1988 között a férjével együtt Mongóliában dolgoztak, ahol nagyon jól megfizették őket (43:00).

Az interjúalany beszél nagyapja I. világháborús emlékeiről (02:58), a mezőgazdaság és az oktatás helyzetéről az 1950-es években (5:00, 23:40). Tanulóéveiről (10:54), a szlovák közösségről, és a munkáról is beszél (15:53). A Kádár-korszak mindennapjairól (20:00) és vöröskeresztes munkásságáról (37:45) is kiemelten szól.

Székesfehérváron született 1938-ban(0:25).A világháború alatt gyermek volt, de jól emlékszik pl német megszállásra is. Erről mesél(0:50).Ekkor pedig a Székesfehérvár elfoglalásáról, bombázásáról és szovjet megszállásáról beszél(3:52).Az interjúalany a háborús pusztításokról számol be(8:41).A nagyapja által épített óvóhelyet majdnem megsemmisítette egy orosz repülőgép. Ezzel kapcsolatosan újabb személyes élményeket mesél el Székesfehérvár ostromairól(10:43).Az interjúalany a iskoláséveiről is előad néhány történetet(15:03).Édesapja megjárta a keleti frontot, bár a harcokban nem nagyon vett részt(16:30).A háború után a város szinte teljesen lepusztult képet mutatott(17:44).Az interjúalany az '50-es évek mindennapjairól, az államosításról, a kulákokról mesél(19:19).Stermeczky Jenő beszámol a középiskolai és egyetemi képzéséről(21:40). Mivel műszaki egyetemista volt 1956-ban részt vett a diáktüntetésekben, stb. Erről hallhatunk pár történetet(22:56).A Sztálin szobor ledöntésekor és feldarabolásakor is jelen volt(34:25).Az egyetem elvégzése után tervezőmérnök lett. Ekkor került kapcsolatba a Kommunista párttal, igyekezte elkerülni, hogy be kelljen lépnie(35:57).