Interjú

Gyűjteményhez ad
embermentés
gettó
koncentrációs tábor
nyilasok
oktatás
Trianon
zsidóság
II. világháború
holokauszt
Auschwitz
'40-es évek

A szécsényi zsidóság és a holocaust

2897 megtekintés

Hossz: 00:57:00
Leírás: Az zsidó származású interjúalany 1924-ben született Szécsényben. Beszél családjáról. Apja könyvkereskedő és szerkesztő volt, majd miután elvették iparengedélyét, kocsmáros lett. Az interjúalany szinte egész gyermekkorát a kocsmában töltötte, ahol elkülönültek a parasztok, a tisztviselők és a zsidók. (04:30) Beszél a Szécsényben élő zsidók helyzetéről. Volt külön zsidó általános iskola. (06:56) Beszél a zsidók szerepéről Szécsény gazdasági életében. 1940-ben hagyta el Szécsényt, addig nem érzett semmilyen antiszemitizmust. (10:00) Elmondja a zsidó vallási szokásokat, hagyományokat. (11:04) Beszél arról, hogyan érintették a zsidóságot a zsidótörvények. (12:10) Az interjúalany 1938-ban fejezte be a polgári iskolát, utána kitanulta a fényképész szakmát. 1940-ben felköltözött Budapestre. Itt megismerte a kor legnagyobb fényképészeinek a munkáit, egyesekkel dolgozott is. (21:30) Magyarország német megszállásáig (1944. március 19.) fényképészlaborban dolgozott. Utána a rendeletek alapján elveszítette munkahelyét és kötelező volt a sárga csillag viselése. Nem sokkal később megkezdődött a gettósítás. (25:50) Szécsényben is megkezdődött a gettósítás, ez az interjúalany szüleit és nagyszüleit érintette. Auschwitzba vitték őket, ahonnan az anya és a nagyszülők nem tértek vissza. (30:56) Az interjúalanyt az óbudai téglagyárba vitték, innen sikerült többedmagával megszöknie. (41:40) Embermentők az Üllői úti klinikára vitték, majd egy "csillagos" védett házba került. Ezt álcázásként svéd vöröskeresztes kórházzá alakították, az interjúalany "ápolónő" lett. (48:12) Elmondja hogyan haltak meg családtagjai. Az interjúalany visszatért Szécsénybe, fotóriporter lett. (57:12)
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
Interjúalany neve: Ács Irén
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Szécsény, 1924
Interjúalany foglalkozása: nyugdíjas- fotóművész
Felvétel időpontja: 2011. június 02.
Felvétel helyszíne: Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:33:00
Az interjúalany beszél balti orosz származásáról, rigai gyermekkoráról, a Baltikum jellegzetességeiről (0:40), majd rátér arra, hogyan került a csehszlovákiai Brünnbe egyetemre amerikai sógora támogatásával. Itt ismerkedett meg magyar férjével, és innen költözött Magyarországra (2:30). Szól a Rákosi-rendszer borzalmairól, férje eltávolításáról és zaklatásáról, majd tulajdonképpeni halálba kergetéséről (7:00). Szól az amerikai Memphisben szerzett élményeiről, a fekete és fehér lakosság konfliktusáról, valamint arról, hogy miként népszerűsítette a magyarokat Amerikában. Különösen a magyar tudósok, Neumann János és Szilárd Leó fogta meg az amerikaiakat (9:05). Szól II. világháborús élményeiről, Budapest ostromáról, és arról, hogy nem tudta mivel etetni ikergyermekeit. Dezertált magyar katonák segítettek neki. Arról is szól, hogy az oroszok nem szerették a magyarokat, mert nem ugrottak ki a háborúból (18:06). Rövid időre visszatér a Baltikumban megélt I. világháborúra (23:45), majd értékeli a kommunista és nemzeti szocialista rendszerek bűneit (25:38). Végül a magyar nép különlegességéről beszél (29:52).
Interjúalany: Kádár Lászlóné
Felvétel időpontja: 2010. október 26.

Hossz: 00:42:00
Az interjúalany 1927-ben született Ográn (Erdély). Szülei nem hagyták, hogy 16 évesen önként belépjen a Waffen SS-be, de elmehetett Németországba tanulni. Elmondja kiutazásának körülményeit. (02:38) Hannoverbe került, először egy kiképzőtáborba, ahol egy féllábú hadirokkant pilóta volt a parancsnok. Katonai kiképzést kapott, de mellette semmiben nem szenvedett hiányt. Hat hét után Göttingenbe vitték, itt tanulhatta ki a hentesszakmát. (08:22) Szokatlan volt számára a göttingeni élet. Semmilyen ünnepet nem tartottak, még Karácsonykor sem állítottak karácsonyfát, nem ajándékoztak, nem mentek templomba. (09:36) Mivel nem akart tovább hentesnek tanulni, belépett a Hitlerjugendbe. Felnőtt férfi ekkor már nem is nagyon volt Németországban, csak a sérültek és a külföldi foglyok. Egyre kevesebb élelmet kapott, de tudott magának lopni, így nem élt rosszul. A Hitlerjugendben tűzoltómunkát vállalt, azért elég jó pénzt kapott. (16:18) A bombázások miatt Hannoverbe helyezték át tűzoltónak. A leégett város, a halottak látványa szörnyen hatottak rá. Göttingent, mint egyetemi várost a megállapodások értelmében nem bombázták a szövetségesek. (18:12) Amikor 17 éves lett, behívót kapott a katonasághoz, tisztiiskolába szerették volna küldeni, de főnöke elbújtatta egy hentesüzletben. (20:20) Elmondja, milyen szigorú volt a Hitlerjugend-kiképzés. (22:54) A világháború után még évekig kellett inaskodnia, mire teljesen kitanulta a hentesszakmát. Azokkal, a fiatalokkal, akikkel együtt Németországba ment, nem tudta tartani a kapcsolatot, csak azt tudja, hogy egyikük tagja let az 1954-ben világbajnokságot nyert fociválogatottnak. Ő haza nem mehetett, útlevele sem volt. (26:04) Megismerkedett egy német lánnyal, gyermekük született. 1946-ban elindult gyalog Romániába. Át kellett jutnia a zóna- és országhatárokon. 3 hónap után érkezett meg Segesvárra. (29:58) Az mentette meg, hogy Németországban volt, mivel egykori osztálytársait a szovjetek elvitték málenkij robotra, 5 évig voltak távol. Elhatározta, hogy visszaszökik nyugatra, de Hegyeshalomnál elkapták és Budapestre szállították. A fogságban is jól élt, mivel a konyhára került. Azt hazudta, hogy osztrák, ezért egyik éjszaka átküldték a határon. (37:46) Elmondja, hogy még Göttingenben egy szemlén találkozott Hitlerrel és kezet fogott vele. (41:42)
Interjúalany: Depner Stefan
Felvétel időpontja: 2010. november 30.

Hossz: 00:50:32
Az interjúalany mesél a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a Rákosi-korszakról, az 1956-os eseményekről és arról, hogy hogyan tartóztatta le a férjét a karhatalom a forradalmat követően. 0:07--születés, család, szülők, iskolái, lakóhelyeik, gyermekkora; 7:50--emlékei a II. világháborúról és a bombázásokról; 10:55--milyen vallásos nevelésben részesült; 12:04--milyen volt az élet a háború alatti Budapesten; 16:33--a német és a szovjet megszállás; 23:15--a zsidókat ért atrocitások; 24:58--férje katonai szolgálata a II. világháború alatt, milyen volt az élet a II. világháború után, a beszolgáltatások, milyen nehézségeket jelentett számára az elhelyezkedés során a származása; 30:28--emékei a Rákosi-korszakról; 32:05--emlékei az 1956-os eseményekről; 37:07--hogyan vitte el a karhatalom a férjét; 42:11--férje börtönbüntetése, szabadulása, élet a szabadulás után
Interjúalany: Tánczos Istvánné Végh Piroska
Felvétel időpontja: 2010. november 05.