0:00 családi háttér, a nagyszüleit nem ismerte, mert deportálták őket, édesanyja vallásos családból származott 4:58 a vallásos élet kevésbé jellemezte a generációját 6:22 felidézi iskoláit 8:20 a szocializmust túlélték, a mindennapokra koncentráltak; a rendszerváltoztatás nem hozott nagy változást, de zsidónak lenni a rendszerváltoztatás előtt biztonságosabb volt 10:22 édesapja családjára emlékezik vissza, nagyapjának maceszgyára volt, nevelőapja viszont tősgyökeres makói volt, aki hagymával foglalkozott 13:20 mesél az eddigi munkahelyeiről 16:50 rendszeresen jár zsinagógába, és tartja az ünnepeket is

Az interjúalany beszél magáról, családjáról, kétnyelvűségéről (0:32), apja 1956-os szerepvállalásáról, az akkori mohácsi eseményekről (2:35), a család svédországi életének kezdetéről (8:25), a csernobili atomkatasztrófa svédországi észleléséről (9:24), első magyarországi látogatásáról, Svédország és Magyarország összehasonlításáról (14:09), apja beszervezésének kísérletéről (16:07), a magyarországi és svédországi fogyasztási cikkek, az életkörülmények közötti különbségről a Kádár-korszak alatt (18:59), a svédek Magyarország-képének megváltozásáról (24:55), ismerősei viszonyulásáról a magyar gyökerekhez, és a Puszta Fiai Társaság, egy svédországi magyar egyetemista közösség megalakításáról (26:37), végül az Európai Unióban kifejtett tevékenységéről (28:39).

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)