Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)

A riportalany debreceni kereskedőcsalád leszármazottja, akinek családja 1944-ben költözött át Pécsre. Szól arról, hogy édesapja három évig volt hadifogságban (3:00-ig). Elmeséli, hogy a háború után Pécs csaknem összes általános iskolájában tanult (7:18-ig). Meghatározó élmény volt számára, hogy iskolás korában több pécsi képzőművész tanította (10:53-ig). Mesél katonai szolgálatáról, elmondja, hogy katonaévei alatt lehetősége volt képzőművészettel foglalkoznia (17:32-ig). A pécsi Művészeti Szakközépiskolába Bizse János hívta tanítani 1962-ben. Elmondja, hogy milyen okai voltak az iskola létrehozásának (21:18-ig). Felidézi milyen volt a helyi képzőművészeti élet az 1960-as években, milyen lehetőségei voltak a kor alkotóinak (25:18-ig). Beszél a korszak morális problémáiról (35:50-ig). Szól a Pécsett kibontakozó szellemi pezsgésről. Elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban Németh Antal és Eck Imre irányításával megvalósult törekvésekről beszél (39:38-ig), majd szól a Bóbita Bábszínház jelentőségéről (44:11-ig). Mesél a Bécsy Tamás vezetésével meginduló amatőr színházi életről (45:48-ig). Elmondja, hogy a helyi politikai elit támogatta a művészek törekvéseit, mert büszke volt ezekre (52:02-ig). Végezetül szól a Villányi Művésztelep megalakulásáról (56:50-ig).

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a sárospataki kollégiumban, és arról, hogy az államosítás után, mint nem helyit, hazaküldték. Innentől osztályidegen szülei miatt nagyon nehezen tudott tovább tanulni, de végül felvették magyar-történelem szakra Debrecenben (0:15). Szól arról, hogy önkéntes volt a mohácsi árvíz idején, és Budapesten volt október 23-án. Szól a forradalom kibontakozásában (3:14), a Sztálin-szobor ledöntésében (5:20). Szól arról, hogy Debrecenben már október 23-án délelőtt belelőttek a tömegbe, és arról, hogy 24-én érkezett le (9:48). Szól arról, hogy a Hódmezővásárhelyi forradalmárok Debrecen tanácsait kérték, így őt küldték le (13:00). Szól az orosz invázióról, arról, hogy csak vizeskancsót vágtak egyesek a tankhoz. Képtelenség lett volna az alacsony építésű városban ellenállni, ezt néhány pesti felrótta a debrecenieknek (16:00). Szól arról, hogy 4-én Győrbe kellett volna utaznia egy küldöttségben, de ez nem történt meg az invázió miatt. Elutazott a menyasszonyához (18:35). Beszél öccse emigrálásáról, és arról, hogy februárban visszament a tanítás kezdetére Debrecenbe, amin sokan csodálkoztak, de neki nem volt rejtegetni valója. Sőt, harmadik szaknak felvették az angolt. A fegyelmi bizottság beszámolót kért 56-os tevékenységéről, amiért négy félévre kitiltották. A dékán tanácsára csak a 8. napon lebbezett fel, mert el kellett, hogy utasítsák, de addig minden vizsgát letett, amit tudott, így eljutott az abszolútóriumig (20:10). Ezután többféle munkát végzett, például pékként dolgozott. Később azonban Komáromban, éppen a moziba készülve, letartóztatták. Szól a fogdába zárásáról (25:10). Elmeséli a kihallgatását és az abszurd vádakat (29:15). Szól a pufajkások működéséről (31:30), majd tárgyalásáról, ahová senki nem jött el az egyetemről tanúskodni. Egy olyan mondatért akarták elítélni, ami Hajdúböszörményben tényleg elhangzott, de nem tőle. A bíró egy előre elkészített lap alapján hozta meg az ítéletet öt évről (35:40). Szól a börtönről, cellatársairól, akik között diákok, lókupec, állatorvos, atomfizikus is volt, ez utóbbi Hevesi József, későbbi polgármester (38:30). Darvas Iván volt a könyvtáros. Átkerült a fordító részleghez, itt dolgoztak később. A fordításért almát kaptak cserébe (42:20). A fellebbviteli bíróságon három évre csökkentették a büntetést, de 59 áprilisban amnesztiát kapott. Mikor hazament, ugyanazokat az esküvői meghívókat küldték ki, amiket börtönbüntetése előtt akartak kiküldeni, csak áthúzták a dátumot (45:45).