1932-ben született, leánykori neve Buzás Magdolna. Édesapja már első elemis korában meghalt(0:16). A riportalany a középiskolás élményeiről és az oktatási rendszerről beszél(1:36).A második világháború akkor érte amikor a gimnázium harmadik osztályába járt. Visszaemlékszik a bombázásokra, az óvóhelyre, stb(3:32). 1944 november 24.-én jöttek be az oroszok, az akkori lakhelyére, Ecsédre (4:45). Nagyapja pincéjében bújtak el a falusiak a bombázások idején(5:39).Nagy Lászlóné beszél a szovjet katonák kinézetéről, viselkedéséről. De elmondja, hogy a németektől sohasem féltek(6:48). A gyalogos katonák után megérkeztek a lovas kozákok is, valamint rengeteg kiegészítőegység(7:59). Ennivaló nem nagyon volt, a szovjetek és a magyar lakosság is egymástól lopkodtak(8:32). A menekülés miatt kopaszra nyírták még a lányok haját is(9:17). A háború után összeszedték főként a német dögcédulákat és leveleket írtak a hozzátartozójuknak (11:00). Vagy pedig a háborúban elpusztult lovakból kolbászt készítettek(12:26).1945 januárjában megérkeztek a tisztek, akik rengeteget raboltak, és a gyöngyösi szovjet városparancsnokság egyik katonája is ellopta Nagy Lászlóné nagyanyjának pénzét(13:56). Az interjúalany és nagyapja megpróbálta visszaszerezni az ellopott pénzt, és ha nagy nehézségek árán is, de sikerrel jártak (16:21).1945 tavaszán visszament az iskolába, befejezte a középiskolát, és tovább tanult egy tanítóképzőben, majd egy gazdasági iskolában(18:35). 1947 május 1.-én Ő szavalta el a Talpra magyart és egy Ady verset Rákosi Mátyás mellett(20:15).Majd később is találkozott vele személyesen(21:18).A származása miatt nem érettségizhetett le(23:06). Az iskolában végzett kultúrális tevékenységéről is ejt pár szót(24:11). Férje megjárta a hadifogságot(26:05).1951-ben megszületett Kati nevű lányos, pár hónap múlva, újra terhes lett Magdolna nevű lányával - ekkor kapták a parancsot, hogy hagyják el a házukat (27:15). Az állam vette kezébe a házat, Nagy Lászlóné édesanyjához költözött, az egész falu a segítségükre volt(27:54). Folyamatosan megkülönböztették őket származásuk miatt, nagyon nehéz soruk volt(29:12). A jegyrendszerben nem nagyon kaptak jegyet, mivel "kulákok" voltak. A beszolgáltatások számukra óriási terhet jelentett(31:50). Kárpótlást csak a rendszerváltoztatás után kaptak - bár a földjeiket és a házukat nem kapták vissza(32:51). Ezek közben kenyeret sütött, ebből tartotta fent magát és a gyermekeit(33:30). Jelenleg nyugdíjas, bár sokáig nem dolgozott, mert a gyerekeit nevelte(34:33). A TSZ-ben is dolgozott, onnan ment nyugdíjba(36:26). Fogalommagyarázat(36:37).

0:00 gyermekkor, családi háttér, gyermekkorának emlékei 4:40 a háborús időkre emlékezik vissza, bombázásokra, az óvóhelyen töltött időkre 12:41 a háború után orosz katonák laktak a házukban, élelem-, és tüzelőhiány volt 18:10 egy hónapra vidékre küldik 19:51 a negyvenes évek viszonyaira emlékezik vissza, 1948-ban államosítják az iskolákat, Pócspetri is nagy visszhangot váltott ki, tüntetés is volt az iskolákért, amit a rendőrség feloszlatott 27:47 az egyetemi évekről mesél, geofizikus képzésre jelentkezett 31:25 az egyetem elvégzése után egy pécsi bányavállalatnál kapott munkát, mesél a munkakörülményekről, a felmérésekről 36:55 Az 56-os események előzményeiről nem tudnak semmit, mert el voltak vágva a világtól, de az októberi diáktüntetéseken pont Budapesten volt, az októberi eseményeket Budapesten élte át, látta az orosz tankok bejövetelét

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)