Az interjúalany a gyerekkori lakhatási körülményeiről és családtagjairól beszél(0:07). A háború alatt a német megszállás közben nem érték a családot atrocitások, sőt a gyerekek sokszor cukrot is kaptak a német katonáktól(0:54). Visszaemlékezik a szőnyegbombázásra, valamint arra is, hogy 1942-ben az édesapját behívták katonának. Édesanyja 3 gyerekkel maradt hátra(2:23). 1943 tavaszán jött haza a frontról, a Don-kanyarról, mert aknaszilánk érte(3:19). A német kivonulás után jöttek a partizánok, majd pedig az oroszok - de ők sem bántottak senkit(4:40).1948-49-ben végzett az iskolában, továbbtanulnia nem lehetett. Így napszámba járt kapálni(5:58). Az interjúalany a háború előtti uradalmi viszonyokról, munkákról mesél(6:54). Majd pedig a szovjet megszállással kapcsolatos személyes tapasztalatait meséli el - úgy emlékszik vissza, hogy a szovjetek szerették, tisztelték a szegény embereket(8:58). A háború alatt a ház helyén sáncokat ástak a katyusák számára, valamint az interjúalany a környék anyagi veszteségeiről is mesél(13:10) A háború után elkezdődött az élet, épült az ország, ennek ellenére a Rákosi rendszert nagyon nehezen élték meg(14:35). Csatári Miklósné a beszolgáltatásról és annak menetéről mesél(15:27). Népnevelő munkákat is kellett végezniük, melynek keretében különböző mezőgazdasági szerződéseket kötöttek(16:36). A Rákosi korszak mezőgazdasági programjának teljesítéséről és annak körülményeiről mesél(18:44).A karhatalmi terrorból annyira nem érzékeltek semmit, mert az ÁVÓ-sok Tatabányán tevékenykedtek. De az '56-osok elleni megtorlásokról tudott. Az ő családja nem vett részt sem a fegyveres, sem a fegyvertelen ellenállásban(20:47).A csaldájában is voltak ÁVÓ-sok, de nem otthon "dolgoztak"(22:48). Az egyik ÁVÓ-s testvére hazakerült, majd nemsokára egy balaesetben meghalt, a másik pedig szolgálat alatt halt meg(24:08). A forradalom ideje alatt Kocson nem voltak nagyobb fegyveres megmozdulások. Az interjúalany ezzel kapcsolatban mesél el néhány történetet. A család inkább meghúzta magát(25:37). A budapestre rendelt egyik ÁVÓ-s testvére részt vett a Rádió épületének védelmében. Erről és más '56-os eseményekről hallhatunk történeteket(27:46).A Kádári éra elviselhetőbb volt. Könnyebben lehetett kölcsönhöz, földhöz stb-hez jutni(30:00).A Kocs környéki 3 TSZ egyesült, erről beszél az interjúalany(31:10).Nagyon sajnálja, hogy ezt a jól működő TSZ-t megszüntették a rendszerváltoztatás után(32:46).Csatári Miklósné a család TSZ-be való belépéséről mesél( 33:54).A faluban voltak kulákok, néhányukat jobban elmarasztalták, néhányukat kevésbé(37:04).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, oktatásáról, arról, hogy a német megszállás alatt hadikórház lett az iskolából, valamint arról, hogy az újrakezdés után a latin és nyugati nyelvek helyén oroszt tanultak (0:40). Szól arról, hogy a színművészetin vagy a bölcsészkaron szeretett volna továbbtanulni, de végül mégis a honvédség tisztképzőjét választotta, ahol híradós lett (7:20). Beszél arról, hogy 1956. október 23-án az ezredét Budapestre vezényelték, de ő kimenős volt, és nem találták, úgyhogy másnap meglepve tapasztalta, hogy nincs a laktanyában szinte senki (13:40). Szól arról, hogy az októberi forradalom során a posta katonai irányításának átvételével bízták meg, és arról, hogy milyen feladatokat láttak el (17:30). Szól a leszereléséről, és arról, hogy kezdetben nem volt munkája, később azonban a ruhakereskedelemben kezdett dolgozni (22:00), majd később az ezt felügyelő állami vállalat ellenőrzési osztályvezetője lett, a rendszerváltoztatás után pedig Kft-t alapított (27:00). Szól az 1950-es évek sportéletéről, az atlétikáról és a futballról. Magán futballklubot alapítottak, ami később a vasutasokkal együtt aszód második számú csapata lett (28:35). Végül arról szól, hogy a külföldi csapatoknak való szurkolás a totó megjelenésével kezdődött Magyyarországon (40:48).