BEVEZETŐ


Kéri László: „...Mindannyian hasonló cipőben járunk…”


„2011 késő őszén az Emlékpontok-nevű kutatási program keretében elkészített interjúk közül elolvastam, át- és megnéztem százegyet. Távolról sem az összest, ám ahhoz éppen elegendő mennyiséget, hogy vegyem a bátorságot az anyag alapján megfogalmazható általános következtetések körvonalazására. Talán nem minden olvasó tudja, hogy ezeknek az interjúknak a rövid, írásban összegzett változatai mellett vannak megnézhető, képernyőről újranézhető anyagai is. A videóra vett és az internetre feltett, szerkesztett változatok a legtöbb esetben 45-70 percnyi hosszúságúak.


A szereplők szinte kivétel nélkül az elmúlt száz év névtelen magyar szemtanúi. Történelmünk ismeretlen főszereplői.  Ők azok, akiket elrejtettek a szovjet katonák bejövetelekor a szalmakazlak aljára, ők azok, akik eltakarították 1945 romjait. Ők szaladtak egyik kapualjból a másikba ’56 októberének utolsó napjaiban. Nem azért, mert forradalmárok voltak, hanem azért, mert kenyérért küldték őket az utcára. Nekik vitték be két lovukat a kényszerű téeszesítéskor, pedig nekik is szükségük lett volna rájuk. Őket vitték el Auschwitzba, s mikor hazajöttek csaknem mindenki zavartan nézett félre, mert nem tudtak mit kezdeni a visszatértek elmondhatatlan sorsával. Ők jöttek vissza négy év után harminc kilóval soványabban valahonnét az Urál mögül, pedig már régóta halottnak hitték őket. Őket szekálták halálra azért, mert még 1951-ben is képesek voltak vasárnappontként istentiszteletet látogatni. Őróluk nem szoktak regényeket írni. Egyikükről sem neveznek el utcát vagy teret.


Ők élték túl a huszadik századot, s most reánk hagyták azt, amit nekünk majd nem szabad elfelednünk.”

 

A tanulmány teljes szövege elérhető itt:

Kéri László: „...Mindannyian hasonló cipőben járunk…”