Az interjúalany beszél családi hátteréről, és arról, hogyan kapott a család vitézi címet (0:08). Szól a második világháborúval kapcsolatos családi emlékekről, például arról, miként kérte édesapja, hogy szüntessék meg felmentését a katonai szolgálat alól (07:03). Külön szól édesapja orosz és nagyapja amerikai hadifogságáról (09:07). Beszél az 1956-os forradalom helyi eseményeiről, a tüntetésekről és az orosz nyelvtanulásról (12:36). Szól a szórakozási lehetőségekről diákévei alatt, különösen aról, hogyan szervezte a jogászbálokat, amiken az Illés zenekar játszott (15:25). Arról is beszél, milyen nehéz volt bekerülni a felsőoktatásba, hogyan helyezkedett el szakmunkásként egy sikertelen felvételi után, majd hogyan került a jogi karra (20:45). Beszél rövid katonai szolgálatáról és laktanyafogságáról (27:50). Beszél a Kádár-korszak hétköznapjairól, különösen a nyugati utazásokról (30:22). Végül elmeséli, hogy kötött barátságot egy orosz ezredessel, és hogyan érték el, hogy a helyi orosz katonák leaszfaltozzák az utcájukat. Orosz ismerősével 1989-ben Volvográdba is ellátogattak, ahol az interjúalanyt meglepte, hogy mennyire nem változott a Szovjet Birodalom édesapja hadifogságának ideje és az utolsó évek között (31:37).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a mezőgazdasági munkákról, a tüzelőfa-gyűjtésről (0:35). Rátér a nehéz megélhetési, oktatási körülményekre (6:16). Szól a Rákosi-rendszer kiépüléséről, a társadalom terrorizálásáról és a szövetkezetesítésről és a régi kultúra eltüntetésének kísérletéről (10:10). Visszatér a mezőgazdasági munkákra és a régi falusi világ leírására (17:45). Szól arról, hogy a Szovjetunió megtámadásakor be kellett szolgáltatni legjobb lovukat (21:45). Részletesen mesél a környékbeli, Velencei-tó melletti harcokról. Elmeséli, hogy édesapját a németek elvitték bunkert építeni (26:05), ő pedig visszatér saját leventemozgalomban szerzett tapasztalataira (28:50). Szól az orosz-német harcokról, gránáttámadásról (30:00). Beszél az orosz katonák beszállásolásáról, alkoholizmusukról, valamint arról, hogy orosz hadikórházat rendeztek be náluk (38:00). Később állatkórházat is kialakítottak, de továbbra is sok orosz katona volt elszállásolva (51:00). Elmeséli az egyik utolsó német támadást, aminek során egy repülőgép őt is megkergette (01:01:00). Szól édesapja hazajöveteléről, a háború végéről és az élet újrakezdéséről a háború után (01:16:10). Végül az interjúalanyok az 1950-es évek viszonyairól, mindennapi életéről, munkáiról beszél (01:23:00).

Az interjúalany beszél családjáról, arról, hogy a román tisztviselők nem voltak hajlandók szót érteni édesanyjával, mert ő nem beszélt románul (0:10). Beszél arról, hogy 18 éves korában elvitték a Szovjetunióba málenkij robotra (2:55). Elmeséli, hányan voltak, és azt, hogy ő nem fázott, mert a bátyja sok meleg ruhát hozott (4:38). Szól arról, hogy a környéken élő oroszoknak sem volt semmijük (7:10), valamint beszél a munka jellegéről, és arról, hogy a fertőtlenítő után a ruhájuk még tetvesebb volt, mint korábban (8:55). Elmeséli, hogy egy alkalommal kigyulladt a férfiak tábora, az oltás után pedig az oroszok a férfiakat vádolták a felgyújtásával (11:00). Szól arról, hogy a családjával két és fél év után tudott levelet váltani, arról, hogy az orosz katonák nem bántották (12:28). Szól arról, hogy a higanybánya kikezdte a férfiak egészségét, valamint arról, hogy néhány nőnek nehéz volt visszatérnie, mert a férje már újranősült (13:52). Szól arról, hogy ő miként kezdett új életet itthon (18:20), valamint a tábori egészségügyről, és arról, mikortól számított valaki hivatalosan betegnek (18:53). Beszél a tábori életről, a halálesetekről és a temetésről (19:20). Visszatér arra, hogy miként szedték össze az oroszok a sváb lakosságot 1945-ben, és arra, hogy az ismerősök sem tudtak egymásnak segíteni a táborban (21:50). Végül arról szól, hogy a férje miként szökött el a frontról, és miként bújkált a házukban a csendőrök elől (24:10).