Interjú

Gyűjteményhez ad
gettó
koncentrációs tábor
nyilasok
oktatás
Vörös Hadsereg – Szovjet Hadsereg
Wehrmacht
megszállás
munkaszolgálat
zsidóság
'40-es évek

„Azoknak tudtál dolgozni, nekünk meg nem akarsz?”

3068 megtekintés

Hossz: 00:49:00
Leírás: Az interjúalany 1925-ben született Csátalján (Bács-Kiskun megye). Zsidó származású volt egy szinte teljesen sváb faluban. Később Bajára került iskolába. (01:56) Származása miatt géplakatosnak tudott tanulni. (03:12) Beszél családjáról. (04:16) A '30-as évektől rossz volt a család helyzete. A rokonság egy része Jugoszláviában élt, őket már az 1941-es megszállás után a németek koncentrációs táborba vitték. (07:06) Az újvidéki sváb rokonokat a szerb partizánok ölték meg. (10:08) Az interjúalanyt és szüleit 1944-ben gettóba zárták, majd besorozták munkaszolgálatra. Hódmezővásárhelyre, egy szadista tiszt által vezetett századba került. Itt találkozott korábban elhurcolt bátyjával. (14:20) Mosonmagyaróvárra került "vasas századba". Óbudai gyárakban dolgoztatták, itt már jó volt a bánásmód. (17:52) Édesanyja és nővére a bácsalmási gettóban maradtak, ott rosszak voltak a körülmények. Később a rokonság nagy része is ide került. A továbbszállításnál azonban a vonatokat különböző táborokba küldték. (23:32) Nővére egy ausztriai lágerben adott életet gyermekének, itt emberségesen bántak vele. Ezután az oroszok közeledése miatt Theresienstadtba szállították, itt érte a háború vége. (25:38) Az interjúalanyt 1944 decemberében szabadították fel az orosz csapatok. Hazafelé tartott, a szovjet katonák elvették tőle maradék holmiját is, többször megállították, bezárták, dolgoztatták. (39:36) Bátyja is fogolytáborba került, de a család többi tagjához hasonlóan ő is hazajött. Megemlíti a zsidókkal szembeni előítéleteket. (29:38)
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Neumann Lajos
Interjúalany lakhelye: Pásztó
Interjúalany született: Csátalja, 1925
Interjúalany foglalkozása: gépkocsivezető ( nyugdíjas )
Felvétel időpontja: 2011. november 18.
Felvétel helyszíne: Pásztó

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:45:00
0:00 bemutatkozás, osztályidegen volt, nem tették lehetővé számára a továbbtanulást, villanyszerelő segédmunkásként helyezkedett el 4:17 családi háttér 9:30 a levéltári kutatásokat nem akadályozták, azt szabadon csinálhatta a Kádár-rendszerben 10:21 a háborús időket idézi fel, de szerencséjükre a front hamar áthaladt rajtuk 11:38 háromszor küldték el különböző középiskolákból 16:11 besorozták katonának, de csak munkaszolgálatra, ahol három évet töltött, bányában dolgoztak ezen idő alatt 20:28 Maléter Pál volt a főparancsnoka, nem találkozott vele sokszor, felidézi a vele kapcsolatos emlékeit 24:07 1956-ban még levezényelték őket a bányába október 25.-én, de akkor már nem nagyon dolgozott senki, a tüntetőkre is lövetett volna a parancsnok, de nem teljesítették a parancsát; a pécsi egyetemisták elfoglalták a laktanyát, 29:00 mikor bekövetkezett az invázió, mindenkit hazaküldtek, ő is akkor került haza 34:09 a munkahelyi szabadságokról beszél, a munkahelye révén járt külföldön is 39:12 a hetvenes évek közepéig megfigyelték, de utána ezek a dolgok eltűntek az életéből 39:35 a rendszerváltoztatás után két évvel megszűnt a munkahelye 43:25 a szocialista rendszerben ugyan nem volt munkanélküliség, de az emberi szabadság durva megsértésére alapult
Interjúalany: Csertán Ferenc
Felvétel időpontja: 2011. május 26.

Hossz: 00:42:00
Nagy Ferenc 1923-ban született, a népes család tagjait és annak történetét mutatja be(0:05). Az interjúalanyt minden szülőfalujához, Naszályhoz köti. Ide járt iskolába, itt nősült meg, ma is ott lakik(4:05). A második világháború előtt nagyon szerény körülmények között élt, pontosan megtudjuk, hogy ekkoriban mit ettek a falusi szegény emberek(4:33).Édesapja gondoskodó, szorgalmas ember volt - igyekezte a gyermekeit különböző mesterségekre kitaníttatni(6:10). Nagy Ferenc géplakatos lett, 1944-ben étteremben dolgozott, mint mosogatólegény. De a háború elől édesapja hazarendelte, hogy ott dolgozzon(7:03).Almásfüzítőn géplakatos tanonc lett(8:44). Az interjúalany háború alatti politikáról és a harcokról mesél(9:07). Leventeként vonultatták be a nyilasok, erről az időszakról hallhatunk személyes történeteket(11:11).A szovjet benyomulás miatt Klagenfurtba szorultak vissza. Gyalogszerrel menekült, akár napi 50 km-t is megtettek(17:30). Nagy Ferenc a visszavonulással, kényszermunkával és a hadifogsággal kapcsolatban személyes élményeit meséli el(18:03).Egy őrmesternek köszönhetően egy éjszaka Ausztriából Nagy Ferenc pár katonatársával hazaszökött Magyarországra(23:35). Visszament Almásfüzítőre dolgozni(még ekkor is gyakornokként), de igazolnia kellett magát(B-listázták, mivel "nyugatos" volt)(26:35).Így végülis csak úgy tarthatta meg az állását, hogy be kellett lépnie a kommunista pártba(27:33). Majd az interjúalany a munkahelyi történeteket beszél el(28:56). Az 1956-os eseményeket nem úgy érzékelték, minta budapestiek. Az almásfüzitői üzem leállt, értekezleteket szerveztek - de a forradalmi hangulat nem volt vidéken olyan erős(30:29).A forradalom után át kellett lépni az MSZMP, de ezt Nagy Ferenc ezt megtagadta(32:35). "A magyar nép nem akart belépni a TSZ-be!" - Nagy Ferenc a Tsz-esítésről(35:04).A bátyja megjárta Recsket, de testvérének nem mert szólni erről, mert úgy megfélemlítették(35:20). Visszaemlékszik arra, hogy a Szabad Európa feltüzelte a magyarokat a szovjetekkel szemben. Az idős Nagy Ferenc szinte teljesen átlátja az '56 körüli nemzetközi eseményeket, folyamatokat(36:28). Az interjúalany elszavalja egy versét, amelyet a hadifogsából való hazatérésekor vetett papírra(38:40).
Interjúalany: Nagy Ferenc
Felvétel időpontja: 2011. március 24.

Hossz: 00:28:00
Az interjúalany beszél arról, hogyan tért vissza a Felvidék egy része az első bécsi döntés után. Elmondja a kivonuló csehszlovák katonaság atrocitásait, Horthy bevonulását fehér lovon. (03:20) Beszél II. világháborús emlékeiről, a felvidéki harcokról, az orosz megszállásról. (08:40) Elmondja, hogy a teljesen magyar lakta területet hogyan zúzták szét a csehszlovák-magyar lakosságcserével és a reszlovakizációval. Az interjúalanyt és családját is áttelepítették Ebedről Ágfalvára. (16:42) Az áttelepítéskor a "fehér papírosok" hozhatták minden ingó vagyonukat, a "piros papírosok" csak 50 kilogrammnyit. Marhavagonokban szállították a kitelepített magyarokat. (21:38) Elmondja milyen rossz volt a magyarországi ház állapota, ahova beköltöztették, milyenek voltak a körülmények. Elmondja milyen volt az áttelepített magyarok és a Magyarországon maradt svábok viszonya. Viszonylag rövid idő alatt sikerült beilleszkednie (28:28) Elmondja, hogyan élte át az 50:es éveket: katona, gazdálkodó volt és egy évig TSZ elnök majd tehenész. Beszél arról, hogy az ÁVH milyen tetteket hajtott végre a faluban. Az 1956-os forradalomban a falu lakossága aktívan nem vett részt, később kötelezték őket, hogy belépjenek a pártba. A nehéz idők ellenére a család meg tudta őrizni vallásosságát. (32:58)
Interjúalany: Sánta Ferenc
Felvétel időpontja: 2010. november 16.