Interjú

Gyűjteményhez ad
deportálás
egyház
oktatás
Vörös Hadsereg – Szovjet Hadsereg
munkaszolgálat
Kádár-korszak
II. világháború
szovjet megszállás
Horthy Miklós

Simor Dénesné

3449 megtekintés

Hossz: 00:21:29
Témakörök: Mindennapi élet , egyházak
Leírás: Az interjúalany elmondja, hogy polgári körülmények közöt élő, értelmiségi zsidó családjában milyen neveltetést kapott a II. világháború előtt, és mennyire tartotta a zsidó vallást, illetve annak szokásait. Szól férjéről, aki Raul Wallenberg sofőrje volt a II. világháború idején, és elmondja, hogy ennek az ismeretségének köszönhetően hogyan sikerült megúsznia a Németországba történő deportálást. Mesél Kádár Jánossal kapcsolatos élményeiről is, akivel személyesen is találkozott, mivel munkája következtében több neki rendezett is részt vett. 0:20--születés, család, iskolái; 3:33--mennyire tartják a zsidó vallást; 5.38--kapcsolata Raul Wallenberggel, a svéd diplomata zsidómentő tevékenysége; 7:45--hogyan tudta elkerülni azt, hogy Németországba deportálják, hogyan éli meg a szovjetek bevonulását; 11:24--második házassága, a zsidó vallás szerepe az életében; 14:38--viszonya a cionizmushoz, milyen problémái adódtak a származásából az élete során, hogyan jutott el Kádár János vadászataira; 18:10--milyen neveltetésben részesült
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Simor Dénesné, Lüszi
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Budapest, 1921
Interjúalany foglalkozása: nyugdíjas
Felvétel időpontja: 2011. június 29.
Felvétel helyszíne: Budapest
Interjút készítette: Amerikai Alapítványi Iskola, Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:45:00
Az interjúalany beszél gyermekkoráról, származásáról, szülőfaluja és a háború utáni világ szegénységéről (0:40). Szól arról, miként tér haza édesapja a Leningrád melletti hadifogságból és hogyan kezdett el Szabad Európa Rádiót hallgatni. Szól a Rákosi-rendszer terrorjának működéséről, a szektásodásról, az elvtársak börtönbe vetéséről is (4:45). Beszél a Rákosi-rendszer mindennapjairól, a kommunista propagandáról, a felvonulásokról, a jegyrendszerről, illetve szórakozási lehetőségekről (8:50). Beszél a nyári munkákról, hogy a szülei miként szoktatták a munkára, illetve az úttörőmozgalomról (14:20). Szól az 1956-os forradalomról, amit nyolcadikos balassagyarmati diákként élt meg, például arról, miként ment haza gyalog, mikor a tanítás abbamaradt (18:10). Értékeli a forradalmat és céljait, valamint beszél különböző elnevezéseiről, a rádió Egmont-nyitányáról és az új kommunista himnusz megírásának ötletéről (25:05). Beszél arról, miként lőtt a tömegbe a karhatalom december 8-án. Az interjúalany is áldozatul eshetett volna (29:06). Utána a bátyjával kimentek a temetőbe megnézni a halottakat, útközben találkoztak egy szovjet katonával, aki könnyezett (35:55). A megtorlásokkal kapcsolatban elmeséli, hogy testvérét börtönbe csukták röpcédula-terjesztés miatt (38:10). Mikor osztályában megalakult a KISZ és ő kommunista-ellenességéről tett tanubizonyságot, az igazgató megfenyegette, hogy ha folytatja, akkor kizárják az ország összes középiskolájából (40:20). Végül a Kádár-korszak jobb megélhetési körülményeiről és Kádár János személyiségéről beszél (42:30).
Interjúalany: Nagy János
Felvétel időpontja: 2011. március 24.

Hossz: 00:26:00
Az interjúalany beszél a gyermekként megélt II. világháborúról (0:25), majd rátér az iskolai oktatás átalakítására (3:09). Beszél a szocializmus által hozott társadalmi változáskoról (7:06). Beszél arról, hogy 1971-74 között az NDK-ban dolgozott. Szól az NDK diktatúrájának speciális jellegéről (8:58), az ország munkaerőhiányáról (11:12), a lakhelyükről és a német-magyar különbségekről (14:06). Rátér a nyelvtanulásra (20:20), majd a szovjet hadsereg magyarországi és NDK-s jelenlétét hasonlítja össze (21:36).
Interjúalany: Vértes Hedvig
Felvétel időpontja: 2011. január 20.

Hossz: 00:33:54
Tárgy: egyházak
Az interjúalany beszél szülei és nagyszülei sorsáról, elmondja, hogy hogyan érintette őket a II. világháború és a munkaszolgálat. Elmeséli, hogy ő személyesen milyen módon került kapcsolatba a zsidó vallással és hogyan lett belőle rabbi. Szól rabbiként végzett munkájáról, házasságáról és az ortodox zsidó neveléssel kapcsolatos nézeteiről is. 0:22--nagyszülei, szülei, nagyapja munkaszolgálata; 8:58--anyja II. világháború utáni sorsa, neveltetése; 10:42--az interjúalany iskolái, hogyan került kapcsolatba a zsidó vallással; 15:30--hogyan lett az izraeli hadserg önkéntes katonája az öbölháborúban, hogyan tanulta a vallásosságot egy izaeli zsidó családnál, egy izraeli egyetemen folytatott tanulmányai; 19:0--tanulmányai a magyar rabbiképzőben; 21:20--házassága, gyermekei; 29:9--miért nem tért vissza Izraelbe
Interjúalany: Radnóti Zoltán
Felvétel időpontja: 2011. július 08.