Interjú

Gyűjteményhez ad
ÁVO/ÁVH
maszek
internálás
Rákosi-korszak
'50-es évek
óvóhely
át- és kitelepítések

Interjú Lovkó Lászlóval

3683 megtekintés

Hossz: 00:36:00
Leírás: 0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja kikerült az orosz frontra, ahol életét vesztette, sosem látta az édesapját, így édesanyja egyedül nevelte 3:33 gyerekként besegítettek a mezőgazdasági munkákba 4:00 1950-ben kezdődtek a kitelepítések, egészen 1952-ig tartott, őket 1952 júniusában telepítették ki, felidézi ezt a napot, egy órájuk volt arra, hogy amit elvisznek, összeszedjék 7:23 bevagonírozták őket, elszállították őket, Ebesre internálták őket a Hortobágyra 11:06 egy tanyán egy istállóban szállásolták el az internáltakat, tisztálkodni nem tudtak, egy gémeskút állt a rendelkezdésükre 13:47 mezőgazdasági munkákra fogták őket, központi étkeztetés volt, de a minősége az átlagnál is rosszabb volt 17:43 ősz végén hazakerül, de betegen, végül felépült, a szüleit 1953-ban engedték haza, de csak Zalaegerszeg mellé egy pincébe költöztek, 1956-ig laktak ott, akkor visszaszerezték a lakást, de kifosztva, minden faanyagot eltüzeltek belőle időközben 20:45 nevelőapja az erdészetnél tudott elhelyezkedni, ő ipari tanulónak ment, asztalosnak tanult 22:30 mesél a későbbi családi eseményekről és a vállalkozásáról 27:00 háborús emlékeit idézi fel, bolgár katonák foglalták el a falujukat, de azokról nincs negatív emléke 29:26 a jugoszláv határ el volt aknásítva, katonaként a határőrökhöz műszaki alakulathoz került, ezért sokat tudott a jugoszláv határzárról, de ezt a szakaszt később fölszedték 35:00 1956-ban megalakult a helyi nemzetőrség
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Lovkó László
Interjúalany lakhelye: Tornyiszentmiklós
Interjúalany született: Tornyiszentmiklós, 1942
Interjúalany foglalkozása: nincs megadva
Felvétel időpontja: 2011. július 12.
Felvétel helyszíne: Tornyiszentmiklós

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:40:00
Az interjúalany beszél arról, hogy édesapja Budapest ostrománál halt meg (1:14), tanulmányairól (4:03), kitelepítésükről (11:49), majd visszatér tanulmányaira, a zebegényi iskolára (16:47), az egyházzal való kapcsolatának kezdetéről (18:49), az úttörőmozgalomról (22:36), a váci gimnáziumba való felvételéről (25:46). Elmeséli egy napját, majd kedvenc tantárgyait sorolja föl, és kitér a nyelvtanulásra is (29:04).
Interjúalany: DR. BEER MIKLÓS
Felvétel időpontja: 2011. január 27.

Hossz: 00:29:00
Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a németek és az oroszok csatározásáról a faluban, valamint arról, hogy kisgyermekként mennyi emléket őrzött meg erről az eseményről (0:00). Szól a háború utáni életről, vagyonuk elvesztéséről, valamint arról, hogy az utolsó pillanatban besorozott édesapját le akarták lőni az oroszok (4:50). Középparasztként élték át a TSZCS-k szervezését. Édesapja azért lépett be, mert a fia orvosi egyetemre járt, és a kirúgásával fenyegettek (7:42). Szól az 1950-es évek mindennapjairól, az egyre nehezülő körülményekről, a lakhatásról és az élelmezésről. Soha nem éheztek, de pénzük egyáltalán nem volt (10:00). Szól az oktatásról, mint egyetlen kitörési pontról, valamint a padlássöprésekről, beszolgáltatásról (14:05). Szól oktatásáról, a tanító délutáni meseolvasásairól, az így átadott kultúráról, valamint a Debreceni Egyetemre való felvételijéről (18:02). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről, a tanítási szünet bejelentéséről, valamint arról, hogyan számolták a szovjet tankokat rejtekhelyről (22:45). A meglepő külsejű ázsiai szovjet katonákat is közelről látta (27:45).
Interjúalany: Szabó Bogár Imre
Felvétel időpontja: 2011. április 15.

Hossz: 00:40:00
Az interjúalany beszél a családjáról, gyerekkoráról (0:34), második világháborús emlékeiről, a szovjet megszállásról (7:12), majd rátér a kitelepítésük körülményeire (15:25). Beszámol arról, hogyan próbálták elkerülni, hogy kuláknak nyilvánítsák őket (18:11), majd visszatér arra az éjszakára, amikor elvitték őket az ávósok (20:10). Részletezi a táborbeli élményeit, beszél a lakhelyről, munkáról, barátságról, udvarlásról, ünnepekről (25:00), az őrök viselkedéséről (32:05), az étkezésről és a fizetésről (34:21), végül pedig a szabadulásról (36:18) és későbbi életéről (39:23).
Interjúalany: Jakab Ernő
Felvétel időpontja: 2010. október 19.