Bárczy Klára édesapja, Bárczy Jánosról, annak családjáról mesél. Bárczy János nagyapja jómódú körülmények között élt és maga Arany János volt a magyartanára. A távoli felmenőkkel kapcsolatban hallhatunk családi történeteket(0:15).Bárczy János piarista iskolába járt, amit nagyon kedvelt. Sík Sándor volt a magyartanára. A piarista iskola légköréről, oktatási rendszeréről mesél az interjúalany(4:24). A középiskola után Ludovika katonai akadémiára jelentkezett és korábbi kirívó sporteljesítményei(vívás, ejtőernyőzés,úszás stb) miatt ezt ingyen végezhette el(6:29). A Ludovika elvégzése utána gyalogsági százados lett, majd Pápára került a légierőhöz. Végül pedig vezérkari tiszt lett és Budapesten szolgált(9:49). A fronton gépkocsiját támadás érte, így ennek következtében később, a háború után egy megerőltetés miatt elveszítette a látását(11:40).A nemesi származás miatt több ízben is megkülönböztetés érte a családot. Az interjúalany az "x-es származásról", a deportálásáról és más diszkriminációról mesél(14:54). 1956-ot gyerekként élte meg, ahol a család lakott, azt az épületet is szétlőtték a szovjetek. Ekkor veszítette el a banki munkáját(18:59). Az interjúalany édesapja ezután kezdett el írni, novellákat, családi történeteket fabrikált - majd a miskolci rádió egyik műsorát is ő írta meg(23:02).A Tények és Tanúk könyvsorozatban is megjelentek a visszaemlékezései(24:42).A '60-as, '70-es években az édesapja külön figyelmet fordított a gazdasági kérdéseknek is. Édesanyjának nagyon nehéz dolga volt, hiszen szinte ház körüli munkát neki kellett végeznie - bár nehéz körülmények között éltek, de az interjúalany szerint boldog gyerekkora volt(26:11). A rendszerváltoztatás után az édeapja több írását is meg tudta jelentetni. Bár óriásit nem változtak az életkörülmények, de mégis szabadabb lett a légkör(31:08).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, iskoláiról (0:00), majd középiskolájáról (5:00). Szól arról, hogy édesapja tizenkétszer sebesült meg az I. világháborúban, vitézi földjét csak a többiek után volt hajlandó átvenni. Így 1944 végén kapta meg, de egy fél évvel később vissza is adta (7:12). Szól a román megszállásról, mikor tiszteket szállásoltak el a házukban (8:53). Beszél az Ébredés mozgalomról, amiben megújult az ő hite is (12:35). Elmeséli, hogyan kezdett érdeklődni a zene iránt, hogyan végzett teológiát és konzervatóriumot (14:50). Szól arról, hogy micsoda összetartás volt 1956-ban, és arról, hogy ő is eldöntötte, felmegy a fővárosba harcolni, ám akkor már a szovjet csapatok miatt nem lehetett (19:00). Beszámol arról, hogyan vertek agyon egy ávóst a bányászok Miskolc utcáin (24:00). Beszél az ÁVO működéséről, például arról, hogyan vertek meg egy papot, aki az önkéntes szövetkezetek létrehozására buzdított (25:20). Visszatér az Ébredés mozgalomra, angol-amerikai gyökereire és magyarországi jelentőségére (27:15). Végül arról szól, hogyan lett segédlelkész Miskolctapolcán, hogyan próbálta szervezni a közösségi életet, és miként helyezte át az Állami Egyházügyi Hivatal embere (31:52).

Az interjúalany beszél az 1919-es román megszállásról (1:44), pilóta öccséről, akit Olaszországban képeztek ki (9:20), mesél az állomás bombázásáról, az óvóhelyről (11:37), a rekvirálásokról (15:15), arról, hogy a háború után a Felvidéken nemkívánatos személynek nyilvánították őket (16:14).