0:00 családi háttér, Budapesten született, de a családja Zala megyéből származik, később Nagykanizsára költözött a család 1:56 12 éves korától levente, de mellette cserkész is volt, a levente-mozgalom katonásabb volt, tartottak légoltalmi oktatást is, később Szálasi mozgósította a leventéket 5:45 ő egy olyan alakulathoz került, amelyet a fronton vetettek be, Marcalinál, de egyetlen puskalövés nélkül hadifogságba estek 7:01 letartóztatják őket azonnal, és a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján elítélik őket, szovjet állampolgárokká minősítve a foglyokat, még 1963-ban is kettős állampolgárként kapta meg a szovjet legfelsőbb bíróság döntését, amivel rehabilitálták 9:43 a Gulág a lágerek főhatóságának volt a neve 11:32 a láger egy önálló gazdasági egység volt, katonák irányították, a környező munkahelyekre közvetítették ki a munkaerőt, kötelességük volt a gazdaságos működés 14:18 az élelmezés, és a ruházat, az életkörülmények elégtelenek voltak a túléléshez, 50-60%-os volt a halálozási arány 16:34 a nélkülözések mellett sokan lelkileg vagy szellemileg sem bírták a lágeréletet 18:25 a lágerban megtanult oroszul, később tolmácsolt is, és megtanult írni-olvasni orosz nyelven 19:36 a táborban beszélgetőtársa volt Szolzsenyicin is 22:17 a magyarokkal való találkozási lehetőség kevés volt, a rabok között viszont mindig létezett az összetartás 23:18 2002-ben végigjárta azokat a helyeket, ahol Ukrajnában 18-20 évesen raboskodott, de a táborok nyomát eltüntették 25:40 a lágerben a honvágy volt a legnehezebb, ez akkor tört rá az emberre, amikor volt ideje elgondolkodni 27:13 többször volt a tábori élete során kórházban, az első öt évben háromszor kapott vérhast, később már jobban megedződött 28:16 csak hazaérkezésekor tudta meg, hogy a családja megvan még, eleinte attól féltek, hogy nem kiszabadulnak, hanem jobban eldugják őket 31:57 1953. december 1.-én érkezett meg Nagykanizsára, de már júliusban Lembergen voltak, a várakozás oka az volt, hogy Rákosi eleinte nem akarta befogadni őket 33:12 magyar földre lépve rögtön gorombáskodtak velük, kutyás és géppisztolyos őrök várták őket 34:53 a család előbb megtudta, hogy él, mert valahogy sikerült egy levelet elküldenie 36:20 hazaérkezésekor nekiállt az emlékiratai megírásának, meg akarta örökíteni mindazt, amin keresztül ment 38:20 hazatérése után könyvelőként helyezkedett el, később leérettségizett, pénzügyi szakvizsgákat tett 39:13 az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, elsősorban a rádió és a különböző újságok tudósítottak a budapesti eseményekről, Nagykanizsán viszonylag csendben teltek a forradalom napjai 40:52 ő a nemzeti bizottság tagja volt, a közeli községekbe ment ki, és a közellátás zavartalansága érdekében felmérte, hogy milyen tartalékai voltak a településeknek, később ezért a szerepéért kirúgták az állásából, de sikerült visszakerülnie 41:59 mint volt fogolyt, figyelemmel követték, hétköznapi emberként élte az életét a továbbiakban

A magyar-zsidó házaspár 1933-ban Szovjetunióba megy, hogy ott boldoguljon. Az apa egy fűrészüzem építésében vesz részt. 1938-ban koholt vádak, száműzetés Szibériába. Az anya két gyermekkel az éhhalál szélén, rendkívül nehéz körülmények között küzd a fennmaradásért egy belorusz városban Bobjurszkban. A II. világháború, német, olasz, magyar megszállás. Bújkálás a katonák elől. Az interjú alanya, aki a Togliatti Lada gyár szerelője volt a 60-as évekig meséli családja történetét. 0:00 családi háttér, a szülei sokáig nem házasodhattak össze, a világgazdasági válság alatt kivándoroltak a Szovjetunióba, ahol funérgyártásban dolgozott az édesapja 2:43 1938-ban letartóztatják az édesapját a sztálini tisztogatások idején, és Szibériába száműzték, az édesapját soha többé nem láthatták, teljes vagyonukat elkobozták, egy széket tarthattak meg 6:18 édesanyja deszkákat pakolt a vonatra, egy egyszobás lakásba költöztek; de volt, hogy a gyerekek elől megették a kihelyezett ételt, édesanyja nagyon hamar megöregedett 10:21 a magyar követséget kérte, hogy elmehessen Magyarországra, de az 1936-os orosz alkotmánnyal elvették a magyar állampolgárságukat, de a követség nem segített nekik 11:40 egy öreg zsidó fogadta be őket, lakásukat visszakapták felforgatva, és a holmijuk egy részét visszakapták 12:28 a német csapatok bevonulásakor a zsidókat elvitték, ők túlélték az elhurcolást, mert édesanyja magyarként azonosította magát 14:18 az első levelet egy évvel a letartóztatás után kapták meg az édesapjuktól, 1939-41 között leveleztek, de magyarul nem írhatott, a felesége viszont nem olvasott oroszul, a bátyja segített a kommunikációban 20:40 1948-ban édesapja tábortársa értesíti őket a sorsáról, tíz évet kapott az édesapja 21:42 ő autógyárban dolgozott később, de az édesapja miatt sokáig megbélyegezték 23:32 mikor Nyugaton maradt, csak akkor tudta összeállítani a családfáját, mert édesanyja nem beszélt a rokonokról, nehogy letartóztassák 24:41 Tomszkban végezte el az egyetemet, ott ismerte meg a feleségét, Tomszkba költöztek az édesanyjával együtt, ott dolgozott, kapott lakást 26:31 a gyermekeinek magyar nevet adott édesapja rokonai után 27:00 Tomszk egy elzárt város volt, mert atombombákat gyártottak ott, és ez gondot okozott, mikor magyar szerelők jöttek volna a tomszki gyárba új gépsorokat felszerelni, ezért kémkedéssel derítették ki a gépsor működését, így végül megengedték a magyaroknak hogy beszereljék azt

Az interjúalany beszél családjáról, arról, hogy Belgiumban született (0:17), gyerekkori balesetéről (2:09), arról, hogy édesapja nem volt alkalmas katonának, így nem szolgált a második világháborúban (8:08), férje azonban megjárta a frontot (10:20). Mesél arról, hogy az ő családját nem telepítették ki, de a környékről többeket is (11:59). Visszatér férje második világháborús részvételére (13:32), végül nehéz életkörülményeikről, a mindennapi életről, munkáról beszél (14:40).