Az interjúalany 1933-ban született Debrecenben. A Piarista Gimnáziumban kezdett el tanulni. Beszél az oktatás menetéről, színvonaláról. (04:20) 1943-ban érezték a diákok a háború közvetlen hatásait. 1944-ben a német megszállás még nem okozott nagy riadalmat, de a bombázások és a szovjet megszállók, már igen. (05:18) A gimnáziumban nem voltak jelei az antiszemitizmusnak, a diákok nem különböztették meg a zsidókat. (06:20) A háború után hamar, 1945 szeptemberére már újraindult az iskola. Jól működött 1948-as államosításáig. Részletesen beszél a gimnáziumról. (12:04) Az interjúalany cserkész volt. (13:50) Az államosítás előtt 1-2 tantárgyat kivéve mindent papok oktattak, a légkör jó volt. Beszél a kollégiumi életről. A tandíj minimális volt és sokan ez alól is mentességet kaptak. (18:04) Elmondja, milyen közösségépítő tevékenységek voltak a gimnáziumban: énekkar, sport. A cserkészetet 1948-ban megszüntették. (19:30) Részletesen beszél a cserkészetről. (21:48) Beszél a Horthy-korszak és a koalíciós időszak alatti diákoknak szóló sajtótermékekről. (22:48) Elmondja, hogyan élte át a II. világháború alatti bombázásokat. (26:34) Összehasonlítja a német és orosz megszállást. Az orosz sokkal keményebb, embertelenebb volt, sokakat elhurcoltak. (32:12) Beszél a megszálló szovjetekkel kapcsolatos személyes rossz élményeiről: gyilkosságokról, rablásokról. (34:40) Az oroszokat először a piarista gimnáziumban helyezték el, majd családokhoz szállásolták be őket. Mindenhol hatalmas mocskot hagytak maguk után. (35:46) Beszél a romeltakarításról, az újjáépítésről. (38:20) Beszél az iskola 1948-as államosításáról. A gyerekeket meglepetésként érte iskolájuk megszüntetése. A piarista tanárokat kirúgták, helyükre több tudatlan rossz tanár is került. (43:42) Beszél a Rákosi-korszak iskolai besúgó rendszeréről. Osztálytársai között is volt egy "tégla". (42:46)

0:00 mesél a háborúról, novemberben bombázták a falut, a szülei házát találat érte, a szovjet katonák beköltöztek a házukba 3:34 visszaemlékezik a falu háborús tapasztalataira 4:41 az édesapját kuláknak nyilvánították, mert cselédet foglalkoztatott, be kellett szolgáltatniuk mindenből, a kenyeret Pestről hozta 6:03 1956-ban volt besorozva katonának, beosztják nemzetőrnek 7:01 elmegy tanulónak, de nem akarták fogadni, mert kulákcsemete volt, de végül a KTSZ-ben dolgozik 7:45 a felesége veszi át a szót, mesél a háború idejéről, és az orosz katonák bejöveteléről, nagyon féltek az orosz katonáktól, különösen a fiatal lányokat féltették 11:34 az 1956-os eseményekről mesél, a rádiót mindig hallgatták, de nagyon sokan meghaltak a forradalom alatt 12:14 a férj beszél, az óvóhelyük az udvaron volt, de őket megtalálják a szovjet katonák 14:11 kulákként nem vihették be az udvarba a terményt, kint kellett őriznie éjjel 16:48 a feleség mesél az ötvenhatos rádióhallgatásokról, a szomszédok is hozzájuk jártak rádiót hallgatni 17:53 a férj mesél a helyi forradalmi eseményekről, a diósgyőri munkások egy része a faluból származott, meséli, hogy leverik a vörös csillagot, meg a szovjet katonák emlékművét 18:59 a Kádár-rendszerről a beadás, és a hadisarc jut az eszébe, ennek során megadott számú termést kellett beszolgáltatniuk, mert kulákok voltak 22:48 hétvégenként dolgoztak, hogy legyen elég takarmány az állatoknak, nem volt sok idejük a kikapcsolódásra 24:15 a Kádár-rendszer volt a legjobb, mivel tudtak lakást építeni, volt munkájuk

Az interjúalany beszél a származásáról (0:11), arról, hogy 1945-ben elvették a földjüket (1:34), iskolás és háborús emlékeiről (7:00), a helyi TSZ megszervezéséről a Kádár-korszakban, illetve az ott végzett munkájáról (9:38). Megemlíti a rendszerváltoztatás utáni kárpótlást (14:40), majd mesél a katonaságnál eltöltött éveiről (15:49), az 1956-os jeges árvízről a Mohács-szigeten, és az azt követő újjáépítésről (21:28). Beszél a Kádár-korszak mindennapjairól, NSZK-beli rokonlátogatásairól (31:19), majd a svábok második világháború utáni kitelepítéséről, mely a családját is érintette (33:45).