Az interjúalany 1938-ban született Zabar faluban, a legszegényebb családok közé tartoztak. Édesapja a II. világháború után 1947-ig hadifogságban volt, édesanyjának egyedül kellett eltartania a családot. (02:40) Beszél az orosz megszállásról, anyját bátyja védte meg az erőszakoskodó szovjet katonáktól. Bátyját a falhoz állították, ráijesztettek, hogy kivégzik, de csak mellé lőttek. Ez az élmény azonban maradandó pszichikai károsodást okozott, skizofrén lett. (05:18) Beszél az iskolás éveiről. Katolikus iskolába járt, az ünnepélyeken részt vett, sokat túrázott az erdőben. Visszaemlékszik arra, hogyan élte meg a kommunista hatalomátvételt. (07:00) Elmondja, hogyan zajlott le a földosztás, mire édesapja hazatért, már kaptak egy kis földet. De apja gyári munkát kapott, így beköltöztek Salgótarjánba. Gyárnegyedben, rossz körülmények között éltek. Magas volt a környezetszennyezés. (10:02) Részletesen beszél édesapja fogságba eséséről. A háború végén megszökött a honvédségtől. Mivel nem volt hajlandó szolgálni a Vörös Hadseregben, ezért elvitték malenkij robotra. Édesapja pacifista volt, őt követve az interjúalany is az. (14:04) Emlékei szerint az orosz katonák nagyon szerették a kisgyerekeket, mindig kapott tőlük cukrot, játszottak vele. (16:04) Beszél a háború utáni újjáépítésről. Fél év múlva beindult az oktatás is, de addig volt ideje a szabadban játszani a vele egykorú gyerekekkel. Sokszor gránátokat, aknákat szedtek szét. Falujában nem volt megtorlás a háború után, mivel a nyilasok elmenekültek. (20:02) Beszél a koalíciós korszakról, a Kisgazdák kormányzásáről, a baloldali pártok egyesüléséről, a kommunista hatalomátvételről. Az első években a kommunisták a "szebbik" arcukat mutatták, utána következett a megtorlás. Falun fokozatosan először a nagyobb birtokokat vették el, aztán a kisebbeket is. Létrejöttek az internálótáborok. (24:54) Az 1956-os események teljesen váratlanul érték. '56 őszén kezdte el a főiskolát Szegeden. Beszél a MEFESZ létrejöttéről. Október 23-án arra figyeltek fel, hogy a rádióban csak az Egmont nyitánt játszották és bemondták a statárium kikiáltását. Később értesültek csak részletesen a forradalomról. A főiskolán megszűnt a tanítás, így hazament Salgótarjánba. Elmondja a munkástanácsok követeléseit. Miután Ausztriából kivonultak a szovjet csapatok, ezért sok magyar is azt hitte, hogy semleges lehet az ország. Salgótarjánban a legsötétebb nap december 8-án volt. Letartóztatták a munkástanács vezetőit, a munkások tiltakozásakor a tömegbe lőttek. Az interjúalany szerint 50 körül volt a halottak száma. A tüntetésen nem vett részt, de megrázta a holttestek látványa. (36:26) Ez akkora hatással volt rá, hogy januárban, amikor újrakezdődött az egyetem, segített forradalmi plakátok terjesztésében. Civilruhás rendőrök elfogták. Nem verték meg, lelkileg terrorizálták a vallatás alatt. Elítélték, beszél a börtönről. Körülbelül 4,5 hónapot töltött börtönben. (41:30)

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, zsidó származásáról és szocialista elkötelezettségéről (0:07). Szól budai középosztálybeli családjáról, Bródy Imrével és Bródy Sándorral való rokonságáról (1:05). Szól korai érdeklődéséről a politika és a ping-pong iránt (3:15). Érettségi után Svájcban tanult tovább történelemszakon, ám ott egy illegális kommunista mozgalom szervezésébe kezdett (5:22). Szól a világháború szörnyűségei elöl Svájcba szöktetett Kasztner-csoportról, akinek ifjú hölgy tagjába beleszeretett és a háború után elvette (11:10). Szól arról, hogyan halt meg édesapja munkaszolgálatosként és hogyan szerezett édesanyja és húga hamis papírokat a svájci konzulátusról (13:20). Elmondja, hogyan lőtték a Dunába egyik nagybátyját, a másik, Bródy Imre odaveszett koncentrációs táborban (18:04). Szól hazajöveteléről, házasságáról, arról, hogyan lépett be a pártba, lett a Szabad Nép írója, és hogyan került a Külügyminisztériumba (20:40). Szól 1949-es letartóztatásáról, és arról, hogy nem vette észre a Rákosi-rendszer diktatúrájának kiépülését, pedig a felesége figyelmeztette. Elmeséli, hogyan vitték az Andrássy út 60-ba, hogyan vallatták ki, és közölték vele, hogy a régi svájci barátai imperialista ügynökök (24:25). Elmeséli, hogy félreértésnek tartotta, majd azt, hogy hetekig tartó vallatás után összeállt az összeesküvési vádirat (31:40). Szól bírósági ítéletükről és a különböző börtönökben eltöltött időről (36:05). Végül mesél meglepetésszerű szabadulásáról, hazatéréséről, melynek részleteit Déry Tibor is felhasználta novellájában. Az 1956-os forradalom elleni szovjet intervenció folytán úgy döntött, elhagyja az országot (41:50).

Az interjúalany beszél családjáról, édesapja jogász diplomájáról (0:15). Rátér oktatására, a német nevelőnők alkalmazására, majd az intézményes iskolákra (5:10). Beszél a tanítóképzőről, a hozzá kapcsolódó presztízsről, és arról, hogyan helyezkedett el tanítani először a visszacsatolt Erdélyben, majd otthon (8:12). Beszél a háborús hangulatról, például arról, hogyan fogadták Erdély visszacsatolását (11:20), miként gondoltak a Vörös Hadsereg katonáira (13:35). Arról is szól, hogy milyen naivul bíztak a háború megnyerésében, a csodafegyverben bevetésében. Kimentek Ausztriába, de azt gondolták, csak addig, amíg ki nem verik az oroszokat (14:30). Szól az összepakolásról és az út fáradalmairól, illetve arról, hogyan fogadták őket az osztrákok (15:36). Említi, hogyan találkozott két amerikai katonával (24:45). Szól arról, hogyan laktak ott egy erdőben, majd egy családnál (27:32), valamint arról, hogyan térhettek vissza Magyarországra, és hogyan ellenőrizték a visszatérőket Hegyeshalomnál (32:52). Végül hazaútjának állomásait említi (35:50), és azt, hogyan kezdhetett újra dolgozni az új hatalomra való eskü letételével (38:20).