Az interjúalany beszél családjáról, munkás szüleiről, a pesterzsébeti munkáséletről (0:05). Szól oktatásáról, a szegénységről, tantárgyairól (3:35). Szól szülei átadta református hitről, és arról, hogy ez nem jelentett számára hátrányt a munkásszármazás miatt (5:00). Beszél a Horthy-korszak mindennapjairól, a revíziós gondolatról (8:30). Szól arról, hogy egyetem mellett dolgozott a zsírgyűjtési nyilvántartásnál, és mikor a vasúton hallott a német megszállásról, nem akarta elhinni (11:10). 1944 végén be kellett vonulnia, Budára vitték volna, de a Budakeszi úton megszökött és a húga naphegyi lakásán bújt el (15:42). A földszinten nyilasrazziák voltak, majd németek szállásolták be magukat, úgyhogy a fenti szobában maradt. Januárban egy gránát csapódott be, súlyosan megsebesítve őt. A sziklakórházba szállították a civilek közé, így elkerülte a lelepleződést (18:14). Szól arról, hogyan találkozott az első orosz katonával, aki órákat akart lopni a kórteremben, de csak egyet szerzett, viszont cigarettát osztott (22:50). Szól az orosz megszállásról, az oroszokat összehasonlítja a német katonákkal. Az oroszoktól jobban féltek, de legalább véget vetettek az ostrom víz- és élelmiszerhiányána. Arról is szól, hogy a németek háborús bűneiről csak néhány repülőgépből kidobott szórólap tudósított (24:30). Elmeséli, hogy egy barátjával hogyan fogadtak abban, ha felajánlják az orosz forgalomirányító katonának, hogy igyon velük, otthagyja a posztját. Ez így is történt, de az orosz az asztal alá itta őket (33:00). Szól arról, hogy 1956-ban hogyan értesült az egyetemisták pontjairól (35:40Ö, majd arról, hogyan álltak be az egyetemisták közé, és hogyan vágatták ki a Rákosi-címert a zászlóból (39:00). Szól a Kossuth téri tüntetésről, arról, hogy rájuk oltották a közvilágítást, de újságokból fáklyát készítettek. Szól Nagy Imre szerencsétlen beszédéről is (41:00). Beszél arról, hogy a hírek megérkeztével hogyan indultak el a rádió épülete felé, és hogyan kezdtek skandálni a gyilkos ávóról, aminek korábban a nevét sem merték kiejteni (44:10). Szól arról, hogy másnap látta a tankokat és az ellenállás kialakulását (48:13). Végül 1956-ot értékeli, a bosszúvágy és a fosztogatás teljes hiányáról szól (51:35).

Az interjúalany beszél tanulmányairól (0:19), a második világháborúról, édesapja szerepéről, hadifogságáról (0:44). Beszámol katonasággal kapcsolatos emlékeiről, ahol az ÁVH-hoz osztották be. Hangsúlyozza, hogy szükséges lenne, hogy a sorozott ávósokat megkülönböztessük a hivatásos állományú „gazemberektől” (1:19). Elmeséli, hogy 1956-os forradalom alatt is felrótták neki, hogy ávós volt (20:13). Beszél a földművelésről, a háború utáni újjáépítésről (22:17), a földosztáskor kapott földről (26:30), munkájáról vasutasként, majd géplakatosként (27:13). Beszámol arról, hogy édesapja nehezen lépett be a TSZ-be (31:24), arról, hogy milyen körülmények között élt a családjával (33:59), végül pedig arról, hogy a Kádár-korszakban mindenkinek volt munkája (34:54).

Az interjúalany beszél édesapja I.világháborús részvételéről, édesanyja nehézségeiről (0:29), édesapja vitézi földjéről (2:53), tanulmányairól (6:57), a terület-visszacsatolásokról (12:19), a levente oktatásról (13:18), a II.világháborúról (15:46), az erdélyi szórványmagyarságért végzett, Szilágy megyei kiküldetéséről (19:16), a zsidók deportálásáról, a Nyírségtől a fővárosig tartó menetelésről, és a háború további, elsősorban budapesti eseményeiről (26:33).