Az interjúalany beszél gyerekkoráról (2:35), családjáról, többek között a román megszállással kapcsolatos emlékeikről (6:23), a II.világháborúról, a szovjet csapatok bejöveteléről (19:12), a család háború utáni nehéz helyzetéről (21:15), az 1956-os forradalomról (24:00), a Kádár-rendszerről és a mostani rendszer összehasonlításáról (30:18), munkájáról (33:24), arról, hogy milyen tartós fogyasztási cikkekhez jutott hozzá a Kádár-korszakban (35:34), végül régi képeket, bejegyzéseket mutat (37:34).

Az interjúalany azok között a szép, fiatal lányok között volt, akiket 1945. február 13-án elvittek a felvidéki Hetényről, hogy a nyilasok "egészséges, magyar anyákként megőrizzék" őket. Röviden szól családjáról, földjükről, Hetény lakosságáról (0:50), majd rátér arra, hogy miként fogadta a felvidéki magyarság a bécsi döntést (3:10). A háború során német katonákat is elszállásoltak, az oroszok pedig kétszer is elfoglalták a falut (4:30). Szól arról, hogy február 13-án elvitték huszonhárom társával együtt a nyilasok (7:20), és először Érsekújvárra szállították őket, ahol cetliket dobáltak ki az ablakon, ha megtudtak valamit. A szülők összegyűltek tiltakozni, mire az egyiküket agyonlőtték. Szökni is próbáltak, de visszaterelték őket (10:22). Innen a szétlőtt Bécsen át egy német táborba vitték őket (13:05), ahol "önkéntesként" kezelték őket, román, lett, német lányokkal együtt. Katonaruhában jártak és zsoldot kaptak (14:48). Beszél a tábor mindennapi életéről, a propagandáról, a munkákról, vagy arról például, hogyan mentek a fényképészhez (17:45). Szól a háború befejezéséről: egy közeli pajtába vezényelték őket, hogy átvészeljék a háborút (24:40). Beszél a Vöröskereszt segítségéről, megtudták, hol vannak komáromszentpéteri magyarok, így csatlakoztak hozzájuk a hamburgi táborban (28:08). Szól arról, hogyan fogadták őket Hetényben, mikor hazatértek (29:50). Elmeséli, hogyan találkozott kaukázusi orosz katonákkal, még mielőtt elvitték volna (32:02). Szól a szlovák partizánokról(35:00), majd a kitelepítésekről (36:00) és a szövetkezetesítésről (38:00). Szól a katonai szolgálatról, hadifogságáról, és arról, hogy hazatértében összeverekedett egy orosz katonával (43:00). Visszatér a táborban megismert különböző nemzetiségű lányokra (45:00), és felidéz német indulókat, amiket ott kellett megtanulniuk (48:20).

Eperjesi László édesapja harcolt a második világháborúban, már 1938-ban besorozták és csak 1946-ban tért haza (0:43). A háború alatt a Szmolenszk, Vityebszk és Kijev körüli harcokban is részt vett, majd szovjet hadifogságba esett(2:23). Az orosz télben olyan fagyási sérüléseket szenvedett, melyek utána minden télen kiújultak(2:49).A háború után a gyöngyösi légoltalmi parancsnokság parancsnoka lett, majd nyugdíjba vonulása után, 1962-ben meghalt (3:47). A gimnáziumi évek jól telteltek Eperjesi László számára, mert rengeteg sportolási lehetőséget és más diákprogramot biztosítottak(4:30). 1956-ban érettségizett(5:39). 1956-ban már egyetemista volt, a BME vegyészmérnöki szakára járt(7:02). Bár kaptak honvédelmi oktatást, tehát nem számítottak teljesen tapasztalatlannak, mégsem voltak képzett katonák(8:24). A többi műegyetemistával egyetemben részt vett Eperjes Károly is a felvonulásokon és az egyetemi nagygyűléseken(8:46). A Bem József térig tartó felvonuláson is jelen volt, ahol egyre népesebbé duzzadt a tiltakozó, és a lengyel eseményekkel szolidaritást vállaló tömeg(9:47). Innen az Országház elő vonultak, s a karhatalom azt remélte, hogy az éjszakai sötétség miatt(lekapcsolták a közvilágítást) a tömeg hazamegy, de azok csak maradtak és a meggyújtott röplapokkal világítottak(10:50). Ezek után diáktársaival visszatért az egyetemi kollégiumba, tehát nem volt ott a rádió ostromakor, de a lövöldözéseket hallotta, s a visszatérő diákoktól is értesült az eseményeket illetően(11:54). A forradalom és szabadságharc alatt végülis nemzetőr lett, eközben az egyetem gyakorlatilag nem működött(13:14). 1956. november 4.-én, a szovjet intervenció alatt a Hadtörténeti Múzeum körül őrszolgálatot látott el, így tökéletes rálátása volt a bevonuló orosz tanokokra(13:52).A harckocsik az Alkotás út felől jöttek és szinte minden lakóházba belelőttek egyet, hogy elrettentsék az ellenállókat(14:46).A BME-n egy honvédelmi ismeretk tanszék működött, ahol katonatisztek tanítottak és minden egyetemistának kötelező jelleggel el kellett végezni az ide tartozó tárgyakat(16:12). 1956 decemberében, a helyzet viszonylagos normalizálódása után a vizsgákat letette, emlékszik, hogy nagyon sok diáktársa elesett, vagy disszidált(17:45). Viszont Eperjesi László számára sohasem merült fel a disszidálás lehetősége(19:24). Eperjesi László volt cserkész és úttörő is, érezhető különbség volt a kettő között. Míg az előbbi egy őszinte, kötetlenebb, politikamentes szervezet volt, addig a másik egy diktatórikusabb, egy senki által nem kívánt nyűg(20:49). Harmadéves korában munkát vállalt, hogy fentartsa magát(24:07). Mint technikus a hatvani konzervgyárba került, s itt dolgozott csoportvezetőként(24:41). Mivel levelező tagozaton nem tudta folytatni vegyész tanulmányait, egy élelmiszeripari technikumba iratkozott be(25:06). Akkoriban csak a hatvani konzervgyárban 4000-en dolgoztak, ebbe nem számítva bele a bedolgozókat(26:38). A háború előtt télen cukorrépát, nyáron paradicsomsürítményt dolgoztak fel, ekkor vette fel az "Aranyfácán" védjegyet (27:59). Akkoriban 15 konzervgyár volt Magyarországon, ezek elég jó kapcsolatban álltak egymással, gyakran nyújtottak segítséget, akár technológiában, akár anyagiakban. A mezőgazdasági nyersanyagokon kívül, minden más alapanyagot külföldről kellett behozni ahhoz, hogy a gyártás zavartalanul működjön(30:12). Az "Aranyfácán" márkát a háború után államosították és a termelést megosztották főként a "Globus" márkával (32:04). A hatvani konzervgyár sok terméket termelt tőkés exportra, mert a szocialista táboron belül paradicsomot nem lehetett forgalmazni(37:26).Így nem volt kellő nyereség, a hatvani konzervgyár nehéz helyzetbe jutott.A hitelek emelkedtek, s a rendszerváltoztatás után a cég szinte fizetésképtelenné vált(39:45). 1987-ben a debreceni tartósítókombináttal egyesült, ami azért jót tett mind a két gyárnak. Ekkor lett Eperjesi László a hatvani konzervgyár igazgatója(40:57). A rendszer bukása előtt a hitelezés nagyon kedvező volt, alacsony kamattal, könnyen lehetett fejleszteni(43:16) De a rendszerváltoztatás után a nyereség sokkal kisebb volt a hiteleknél, fizetni szinte lehetetlen volt - ez volt a vég kezdete(45:00).