Az interjúalany beszél a világháborús bombázásokról, az üllői úti olajfinomító talála után esőként eső olajról, valamint arról, hogy édesapja miként mentett meg egy zsidó kislányt a német katonák elől (0:28). Szól arról, hogy Nyugatra menetelük közben hogyan választották szét apjától, és hogyan lőtték le a nyilasok két ismerősét (4:30), valamint arról, hogy Ausztriában hogyan találkoztak újra amerikai hadifogságban lévő édesapjukkal (6:14). Beszél zsidó ismerősei bújtatásáról (8:16), majd arról, hogyan tanult drogistának a háború után (11:20). Szól a Rákosi-rendszer terrorjáról, a szemben lakó főorvos fiának elviteléről (13:00), majd arról, hogy jelentésátadás közben hogyan tartóztatták le férjét (14:35). Férjéről nem tudott semmit, így Budapesten hosszas próbálkozások után bejutott a Fő utcába érdeklődni (18:12). Egy hatalommániás hadbírósági hadnagy irodájába vitték (19:50). Egy megalázó beszélgetés után engedélyeztek neki 10 percet a beszélőn (23:32). Szól arról, hogy a D-tisztek megkeresték, hogy írja alá a válását, és cserébe elhelyezkedést és sok pénzt kap, de nem írta alá(25:05). Elmondja, hogy sok vesződség után könyvelőként tudott elhelyezkedni, ahol az igazgató nagyon jó ember volt, még ebédelni is befizette, mert sejtette, hogy a férje börönben ülhet (27:28). Azt is elmondja, hogy férje régi barátai már nem ismerték meg az utcán, csak miután a férjét kiengedték (28:32). Szól arról is, hogy a férje úgy halt meg, hogy semmit nem mondott a börtönről, valamint arról, hogy a másik négy hasonló sorsú asszony mind aláírta a válást (30:05). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és lakáshelyzetéről szól (32:50).

Az interjúalany beszél családjáról, iskoláiról (0:12), majd arról, hogy a II. világháború ő is ki volt írva munkára, de terhessége miatt mégsem kellett mennie. A román katonák fosztogatásairól szól, de az oroszokra nem tud rosszat mondani. A férjét haza is hozták neki a munkáról (3:20). Szól arról, hogy svábként nem telepítették ki, de a neveket magyarosítani kellett (7:30). Szól arról, hogyan kommunikáltak az oroszokkal (8:25), valamint az 1950-es évek mezőgazdasági terrorjáról, a szövetkezetesítésről, valamint a falu fokozatos kiürüléséről (9:30). Elmeséli, hogyan került a korcsmábába dolgozni a férjével (12:30). Beszél a vallás és a kommunista rendszer kapcsolatáról a faluban (14:15), a Kádár-korszak megélhetéséről, a TSZ pozitív szerepéről, valamint a rendszerváltoztatás utáni elszegényedésről (14:15). Szól arról, hogy amikor az oroszok meglátták, hogy terhes, cukrot és pelenkát hoztak neki (17:30). Végül elmeséli, hogyan kellett állampolgárságot váltania a visszacsatoláskor, és hogy nem tudott három évig találkozni Romániában maradt szüleivel (19:25).

Az interjúalany beszél arról, hogyan fogadta 18 évesen a második világháború kitörését (0:11), majd arról, hogyan élt túl éppenhogy egy légitámadást (1:50). Szól arról, hogy bemérőként hogyan segítette a tüzérség munkáját (5:10), valamint arról, hogyan vitték Budapestre, és hogyan kezdődött meg a főváros ostroma, és miként esett orosz hadifogságba (8:08). Szól kifosztásáról, a szovjet katonák viselkedéséről (12:52). Visszatér Budapest ostromára, a kitörési kísérlet tragédiájára (17:04). Szól arról, hogyan vitték ki a Kaukázusba hadifogolyként (19:15), és arról, hogy milyen kevés élelem mellett mennyit kellett dolgozni (21:50). Beszél arról, hogy mikortól tudott kapcsolatot teremteni családjával, akikkel kölcsönösen halottnak hitték egymást (23:20). Beszél hazatéréséről 1947 nyarán, a kommunistákra való kötelező leszavazásról (27:05), majd arról, hogy mivel foglalkozott hazatérése után (30:50). Végül családjuk kulákká nyilvánításáról, a szövetkezetesítésről, valamint a hit és a kommunizmus összeférhetetlenségéről szól (31:55).