Az interjúalany beszámol a Hortobágyra történő kitelepítésének körülményeiről (0:26), családjáról, Ausztriába szökésükről a második világháború alatt, majd hazatérésükről, a tanulás ellehetetlenítéséről, anyagi helyzetükről (3:59). Hosszan részletezi, milyen volt az élet a Hortobágyon, mit vihettek magukkal, milyen munkákat végeztek (9:06), milyen lehetőség volt a vallásgyakorlásra (14:33), majd mesél a lakhelyül szolgáló barakkokról, a tisztálkodás lehetőségeiről (15:17), és a retorziókról (16:47). Elmondja, hogyan bántak velük verbálisan az őrök, és mi történt, ha valaki megbetegedett (19:24). Beszámol arról, hogy milyenek voltak a tanulási lehetőségek a táborban, és beszél a lágerben élő emberek szegregálásáról a társadalom többi részétől (20:32). Megemlíti, hogy Sztálin halálakor szabadultak, és a kárpótlás mértékének elégtelenségére is kitér (21:10). Elmondja, hogy senki sem tudta, hogy táborban dolgoztatták őket, és hogy nem vették őket emberszámba (22:51). Beszél apja megveréséről, a táboron belüli feszes időbeosztásról (28:01), végül pedig az apró örömökről (29:55).

Az 1950-es években Hatvanban lakott a családjával, onnan internálták őket 1950-ben Hortobánykónyára (0:49). Édesapját, már egy hónappal korábban internálták, ennek oka az volt, hogy nem volt hajlandó kilpni a szociáldemokrata pártból (1:53). Kistarcsára utána pedig Recskre szállították. Az ÁVÓ-sok egy aprócska csellel csalták tőrbe Binder Géza családját, elfogták őket, majd egy teherautóval Hortobágykónyára vitték őket (4:03). A táborban libapásztorként és vízhordóként dolgozott, összesen 39 hónapig ott raboskodva (5:39). A fogvatartók különböző módszerekkel kínozták a gyermekeket: bikák elé vetették őket, verekedést szítottak közöttük (6:44). A birkák számára épített hodályokban és barakkokban laktak(8:25). Karácsonyt és más ünnepeket nem ünnepelhették, a hétköznapokon nem túlságosan kiadós étkeket készítettek, sőt valamikor az összefogott verebekből pörköltet főztek(10:32). A verésekről a foglyok tudtak, de ezek nem történtek nyílvánosan (11:42). Nagy Imre 1953-as kormányrakerülése folytán szabadulhattak ki a Hortobágykónyi táborból (15:03). Édesapja később, ugyanezen az év szeptemberében szabadult (16:32). Binder Géza jó tanuló volt, már a gimnáziumban is jeles tanuló volt, fel is vették a Vegyipari Egyetemre, de a szigorlatokon megbuktatták a származása, múltja miatt. Később a Győri Főiskolát el tudta végezni(17:27).Édesapját hosszú éveken át nem látta(18:34). Hatvanban szinte csak a vasutasokat telepítették ki , de találkozott a nyugati határsávból internáltakkal és kulákoknak nyílvánítottakkal is (20:44).Minden évben elmegy Recskre, Kónyára is, hogy részt vegyen a hivatalos megemlékezéseken, sőt még a Recski Szövetségnek is tagja (21:56). A családban nem esett szó a tábori eseményekről, mivel féltek attól, hogy esetleg kitudódik és megint elviszik őket oda (25:31). Csak a rendszerváltoztatás után kereste meg a családot a média, vagy a kutatók, azelőtt természetesen nem volt rá mód (27:14).

Az interjúalany beszél családjáról (0:36) és váci iskolaéveiről (03:24). Szól az úttörőmozgalomról, és a kommunista és hagyományos nevelés konfliktusáról (07:00). Szól egyetemi felvételijéről és akkori kilátásairól (09:10), majd életkezdéséről, munkahelyeiről, szakmai sikereiről (13:42). Beszél arról, miként választotta a tanári pályát, ott milyen kezdeti nehézségekkel találkozott, és hogyan találta meg benne hivatását (17:10). Szól az ötvenes évek terrorját érintő családi emlékeiről (23:00), majd az 1956-os forradalommal kapcsolatos élményeiről (24:45). Beszél a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről, autóvásárlásról (39:32), és a külföldre utazás lehetőségeiről és nehézségeiről (26:22). Végül a Kádár-korszak munkahely-biztonságát és béregyenlőségét (31:13) hasonlítja össze a rendszerváltoztatás utáni bizonytalansággal (35:52).