Leírás: Az interjúalany beszél a világháborús bombázásokról, az üllői úti olajfinomító talála után esőként eső olajról, valamint arról, hogy édesapja miként mentett meg egy zsidó kislányt a német katonák elől (0:28). Szól arról, hogy Nyugatra menetelük közben hogyan választották szét apjától, és hogyan lőtték le a nyilasok két ismerősét (4:30), valamint arról, hogy Ausztriában hogyan találkoztak újra amerikai hadifogságban lévő édesapjukkal (6:14). Beszél zsidó ismerősei bújtatásáról (8:16), majd arról, hogyan tanult drogistának a háború után (11:20). Szól a Rákosi-rendszer terrorjáról, a szemben lakó főorvos fiának elviteléről (13:00), majd arról, hogy jelentésátadás közben hogyan tartóztatták le férjét (14:35). Férjéről nem tudott semmit, így Budapesten hosszas próbálkozások után bejutott a Fő utcába érdeklődni (18:12). Egy hatalommániás hadbírósági hadnagy irodájába vitték (19:50). Egy megalázó beszélgetés után engedélyeztek neki 10 percet a beszélőn (23:32). Szól arról, hogy a D-tisztek megkeresték, hogy írja alá a válását, és cserébe elhelyezkedést és sok pénzt kap, de nem írta alá(25:05). Elmondja, hogy sok vesződség után könyvelőként tudott elhelyezkedni, ahol az igazgató nagyon jó ember volt, még ebédelni is befizette, mert sejtette, hogy a férje börönben ülhet (27:28). Azt is elmondja, hogy férje régi barátai már nem ismerték meg az utcán, csak miután a férjét kiengedték (28:32). Szól arról is, hogy a férje úgy halt meg, hogy semmit nem mondott a börtönről, valamint arról, hogy a másik négy hasonló sorsú asszony mind aláírta a válást (30:05). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről és lakáshelyzetéről szól (32:50).