Az interjúalany beszél családjáról, II. világháborús emlékeikről (0:14). Rátér az 1950-es évek terrorjának jellemzésére (5:45), és elmeséli, hogyan próbálták beléptetni a pártba (10:00). Röviden párhuzamot von az NDK-val (12:47), majd az 1956-os forradalomról és a disszidálási hullámról beszél (14:12). Beszél a Kádár-korszak egyházpolitikájáról (20:52), a határőrizetről (23:16), a polgárosodásról (28:24). Végül a rendszerváltoztatást elemzi (30:46).

Az interjúalany 1945-ben született Szabolcsveresmarton. Elmondja földműves családjának történetét, gyermekkorának élményeit. A második világháború végén az orosz megszállás szörnyű volt, a katonák sokakat megerőszakoltak. Az interjúalany édesanyját és nővérét erdőben, bunkerban, gallyak alatt bújtatták. Édesapját meg akarták ölni, amikor a szomszédasszony védelmére kelt. A háború után is nagyon rosszak voltak az életkörülmények. (02:56) 11-évesen, 1956-ban került fel Budapestre, iskola mellett nővére gyermekére vigyázott. Elmondja élményeit a forradalomról. A harcok alatt szinte végig a lakásban tartózkodott unokaöccsével. (06:10) A forradalom után nővére és sógora emigráltak, unokaöccsével együtt visszakerültek a faluba. Unokaöccsét később az apai nagyszülők visszavitték Budapestre tanulni. Azinterjúalany az általános iskola befejezése után elkezdte a gimnáziumot, de nem tudta befejezni, mert édesanyja betegsége miatt otthon kellett maradnia. Ekkor ismerkedett meg férjével, hamar összeházasodtak és családot alapítottak. (08:44) 1973-ban a helyi óvódában helyezkedett el dajkaként, 31 évet dolgozott le ott, mielőtt nyugdíjba ment. Tanácstag is lett, de nem volt valódi hatalom a kezében. Elmondja, hogy ebben az időszakban aszfaltozták le az utcákat, építettek új iskolát és óvódát. (11:14) Szülei mindvégig földművesek voltak, be kellett lépniük a TSZ-be. Édesapját a világháború után elvitték malenkij robotra. (12:52) Gyermek volt az 1956-os események alatt, csak emlékképei vannak. Emlékszik arra, ahogy a tankok bevonultak, látta, ahogy egy tank átgázol egy biciklisen, látott felakasztott, felgyújtott embereket. (14:54) Elmondja, hogy férje is a TSZ-ben dolgozott, de nagyon nehezen lehetett ebből megélni. Így nehézségekbe ütközött az is, hogy három gyermekét taníttathassa. (16:18) Beszél arról, hogyan élt nővére és családja, amikor 1956-ban hozzájuk költözött Budapestre. Nagyon kicsi pincelakásban nyomorogtak. Hajnaltól dolgoztak, nővére a hat hónapos gyerekkel járt munkába. Ezek a körülmények voltak a fő indodok, hogy 1956-ban az emigrációt választották és az NSZK-ban telepedtek le. A kemény munkának köszönhetően hamar talpra tudtak állni. (19:06) Elmondja, hogyan nézett ki a falusi családi ház. Kicsi volt, egy szobával, konyhával és kamrával. 1987-ben építette fel jelenlegi családi házát OTP kölcsönből. (20:46) Visszatérve mesél arról, hogy 1956-ban hogyan jutott vissza Budapestről Szabolcsveresmartba apja segítségével, aki öreg koldusnak álcázta magát. (23:00) Beszél a mostani fiatalok lehetőségeiről, kilátásairól. Úgy gondolja, nekik sokkal könnyebb tanulniuk, de jóval nehezebben szerezhetnek állást. (25:08) Elmondja, hogy1856-ban szívesen utazott fel Budapestre. Nagyon örült annak, hogy a határnyitás után Nővére hazalátogathatott. (26:26)

Az interjúalany beszél magáról (0:31), katonai élményeiről, amely összekapcsolódik a második világháborúval, valamint elmeséli hazatérése hosszú történetét (1:55), megemlíti, hogy nem esküdött fel Szálasira (9:01), beszámol Pásztóra kerüléséről, ahol már bent voltak az oroszok (19:02), majd hazatéréséről a faluba (27:15). Mesél az a helyi ’56-os eseményekről (28:03), végül munkahelyeire is kitér (31:15).